Kamasz

Időutazás: Így jött a Mikulás a ’80-as évek gyerekeihez

Ma éjjel minden tisztára suvickolt cipőcskébe bekerülnek a mikuláscsomagok, a virgoncabbak pedig virgácsot is találnak majd mellette reggel.
2025. December 05.
Fotó: Fortepan / Faragó György

Fotó: Fortepan / Faragó György

Ahogy minden évben, karácsony előtt most is örülhetnek a gyerekek néhány apró ajándéknak december 6-a reggelén, ha jók voltak, és felkerültek a nagyszakállú Mikulás listájára.

Van zsákodban minden jó, piros alma, mogyoró…

Akinek volt néhány rosszabb napja az év során, az régen virgácsra is számíthatott a mandarin és a különféle édességeket rejtő télapócsomag mellett. Ahhoz, hogy a meglepetések garantáltan megérkezzenek, nemcsak a magaviseletre kellett ügyelni, hanem az ablakba kitett cipőket is tisztára kellett suvickolni és nem ártott korán ágyba bújni.

Másnap aztán lelkesen lehetett mesélni az osztályban, hogy kinek mit hozott a Mikulás, aki még tanítási időben is beugrott az óvodákba és iskolákba. A szerencsésebb gyerekek szüleinek munkahelyén is szerveztek mikulásünnepséget, ahol szintén össze lehetett futni a jóságos apóval.

A régi idők gyerekei nagy izgalommal várták december 5-e éjjelét, amiről legnagyobb örömünkre jó pár szívmelengető fotó is fennmaradt. Nézd meg, és nosztalgiázz velünk!

14 fotó megtekintése