Család

Innen tudhatod, hogy ideje kidobni a műanyag dobozokat

Ezekből a jelekből tudhatod, hogy eljött a műanyag dobozok cseréjének az ideje.
2026. Január 12.
műanyag ételes dobozok a konyhaszekrényben

(Kép forrása: Getty Images)

A műanyag ételtároló, ételhordó dobozok nagy segítséget jelenthetnek a konyhában: ételmaradék tárolására hűtőben, vagy ha túl sok étel készült, lefagyasztani ezekben néhány adagot, de a gyerekeknek tízórait az iskolába, magunknak ebédet a munkahelyre is ezekbe csomagolunk. A műanyag ételdobozok ugyan nagyon strapabírók és sokáig használhatók – de nem örökké. Egy idő után ezeket is ki kell dobni, újra cserélni – hogy mikor, annak van néhány jele, ezeket gyűjtötte össze a Startlap cikke.

Jelek, hogy ideje megválni egy doboztól

Ahogy a portál írja, a modernebb műanyagokat általában biztonságosnak minősítik, idővel azonban ezek is lebomolhatnak, és mikroműanyagokat juttathatnak az élelmiszerbe. Annak, hogy ideje lecserélni egy ételes műanyag dobozt, vannak jól látható és tapintható jelei is.

Az egyik ilyen, ha a doboz melegítés utáni deformálódik, és jól látható jel, ha olyan foltok vagy elszíneződések keletkeznek benne, amiket nem tudunk eltűntetni, és a karcolások és az erős kopás is. Ezek utalhatnak a műanyag szerkezetének sérülésére, ami miatt apró részecskéket bocsáthat ki.

De más érzékszervvel is tapasztalhatunk ilyen jelet: ha olyan szaga van a doboznak, ami alapos tisztítás után sem tűnik el.

Erre figyelj, hogy minél tovább használhasd a dobozokat

Ha kíméletesen tisztítod a dobozokat, azzal növelheted az élettartamukat. Ezért érdemes inkább kézzel mosogatni, enyhe mosogatószeres meleg vízzel, mert a mosogatógép jelentősen lerövidítheti a használhatóság idejét. A lap cikke szerint még a jó minőségű műanyag dobozok is átlagosan körülbelül 100 mosogatási ciklust bírnak ki, mielőtt megjelennének ezek a jelek.