
Fotó: Getty Images – wutwhanfoto
Ahogy azt friss közleményében írja a BiztosDöntés.hu, keddig jelenthetik be munkáltatójuknál az igényüket azok, akik már meglévő hitelükhöz kapcsolódóan használnák fel a januártól elérhető közszolgálati otthontámogatást.
Gergely Péter pénzügyi szakértő kiemelte, hogy az egymillió forintos támogatás abban az esetben is járhat, ha a hitel éves törlesztési terhe nem éri el az egymillió forintot.
Három munkanap maradt tehát arra, hogy bejelentsék munkáltatójuknál igényüket azok, akik már meglévő lakáshitelük törlesztéséhez használnák fel a 2026-ban elérhető közszolgálati otthontámogatást.
A január 20-i határidőre kiemelt figyelmet kell fordítani, mert az jogvesztő, vagyis utólagos pótlásra már nincs lehetőség
– hívja fel a figyelmet Gergely Péter.
Figyelni kell a feltételekre is
A januártól elérhető, akár nettó egymillió forintos összegű, vissza nem térítendő közszolgálati otthontámogatás elsősorban azoknak nyújthat segítséget, akik az egészségügyben, az oktatásban, a szociális ellátásban, a közigazgatásban vagy a rendvédelemben dolgoznak.
Fontos ugyanakkor – emeli ki a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője –, hogy a támogatás csak azoknak a munkáltatóknak az alkalmazottai által vehető igénybe, akik szerepelnek a Magyar Államkincstár nyilvántartásában.
Szintén nagyon fontos figyelni arra, hogy a közszolgálati otthontámogatás csak kifejezetten lakáscélú felhasználást célzó pénzügyi konstrukcióknál (például lakáshitel, lakáslízing) használható fel: így szabad felhasználású hitel törlesztésére akkor sem lehet felhasználni, ha azt egyébként kizárólag lakáscélra fordították.
Gergely Péter arra is felhívja a figyelmet, hogy az igényelhető támogatás összegénél nem az éves törlesztőrészletek összege, hanem a fennálló teljes (a hátralévő törlesztők összegéből számolt) tartozás számít: ha tehát utóbbi eléri az egymillió forintot, az igénylő jogosult a maximális támogatási összegre.
Meddig jön meg a pénz?
A támogatásra jogosult, a már meglévő hitelüket törlesztő közszolgálati dolgozóknak a munkáltatójuknál kell leadni a támogatás igényléséhez szükséges nyilatkozatot a már említett keddi határidőig: ebben a hitelszerződésnek több alapadata is kell, hogy szerepeljen – így például a hitelszerződés száma, a finanszírozó bank neve, a hitel futamideje, és a törlesztőrészlet összege.
A munkáltató a beérkezett igény-bejelentéseket továbbítja a Magyar Államkincstárnak, majd a kincstár ezek alapján biztosítja az igényelt összeg fedezetét. Ezt követően a munkáltató február 27-ig, egy összegben utalja a 2026-os támogatást a munkavállalónak. A január 20. után beadott igényléseknél viszont már havi bontásban jön a támogatás.
Ha pedig újépítésű ingatlanhoz vagy önerő előteremtéséhez használják fel az összeget az arra jogosultak, értelemszerűen nem szükségesek a hitelszerződésre vonatkozó adatok, ám ezeket fél évben belül – a szerződés megkötését követően – utólag be kell nyújtani.