Kép: Getty Images
Mi az a szenzorosság, és miért beszélünk róla egyre többet?
A szenzoros feldolgozás azt jelenti, ahogyan az idegrendszerünk fogadja, értelmezi és „rendezi” a külvilágból érkező vagy a testükben keletkező ingereket: hangokat, fényt, érintést, mozgást, szagokat, ízeket. Ha ez a rendszer eltérően működik, a gyermek számára a hétköznapi helyzetek is túl soknak, vagy épp ellenkezőleg, túl kevésnek tűnhetnek. Ezt szenzoros integrációs zavarnak nevezzük.
Ez nem betegség, hanem gyakran idegrendszeri érési sajátosság, amely különböző mértékben lehet jelen. Vannak gyerekek, akik kinövik, másoknál tartósabban fennmarad, de megfelelő támogatással jól kezelhető.
Túlérzékenység: amikor valami túl sok
Az egyik leggyakoribb forma a szenzoros túlérzékenység. Ilyenkor a gyermek idegrendszere felerősítve érzékeli az ingereket.
Gyanús jelek lehetnek:
- Hangos zajokra erős reakció (sírás, befogott fül, pánik)
- Erős fények, villódzás kerülése
- Bizonyos ruhák címkéinek, anyagának elutasítása
- Nem szereti az érintést, az ölelést, vagy csak meghatározott módon
- Hajmosás, körömvágás, fogmosás komoly küzdelemmé válik
- Szélsőséges válogatósság az ételek állaga miatt (pl. csak ropogós vagy csak pépes ételek)
Ezek a gyerekek gyakran „túlreagálónak” tűnhetnek, valójában azonban az idegrendszerük számára tényleg túlterhelő az, ami másnak semleges.
Alulérzékenység: amikor „nem elég” az inger
Kevésbé feltűnő, mégis ugyanolyan fontos lehet az alulérzékenység, amikor a gyermek mintha nem reagálna megfelelően az ingerekre.
Jellemző lehet:
- Nem reagál hangokra, hívásra, zajokra
- Nem zavarja a koszos arc, maszatos kéz
- Erősen keresi az ingereket: pörög, ugrál, nekimegy dolgoknak
- Erős nyomást szeret (szoros ölelés, nekiütközés)
- Nem veszi észre, ha megsérül, elesik
Ilyenkor a gyermek gyakran „ingerkereső”, mert az idegrendszere több inputot igényel ahhoz, hogy megfelelően működjön.
Mikor kell igazán figyelni?
Fontos hangsúlyozni, hogy egy-egy jel önmagában ritkán jelent komoly problémát.
A szenzorosság akkor válik igazán jelentőssé, ha:
- több területen is megjelenik (hang, érintés, mozgás, étkezés),
- tartósan fennáll,
- az idő előrehaladtával erősödik,
- vagy jelentősen megnehezíti a mindennapokat (bölcsi, ovi, családi élet, alvás, étkezés).
Ha a gyermek szinte folyamatosan túlterheltnek tűnik, gyakran van kiborulás, ellenállás, vagy épp feltűnően „bezárkózik” az ingerek elől, érdemes komolyan venni a jeleket.
A korai felismerés nem címkézés – hanem lehetőség
Sok szülő fél attól, hogy ha szakemberhez fordul, „rácímkéznek” a gyermekre valamit. Pedig a valóságban a korai felismerés épp az ellenkezőjéről szól:
lehetőségről a megértésre
lehetőségről a megfelelő fejlesztésre
lehetőségről a stressz csökkentésére a családban
és arról, hogy a gyermek a saját tempójában, a saját útján fejlődhessen
Minél hamarabb kap egy gyermek célzott támogatást (pl. szenzoros integrációs terápia, fejlesztő foglalkozások, szülői tanácsadás), annál nagyobb az esélye annak, hogy:
- behozza a lemaradásait,
- megtanulja kezelni az ingereket,
- és magabiztosabban boldoguljon a mindennapokban.
Mit tehetsz szülőként?
- Figyeld a mintázatokat, ne csak az egyedi eseteket
- Írd fel, mi okoz nehézséget (hang, étel, ruha, érintés)
- Beszélj a pedagógusokkal, védőnővel, gyermekorvossal
- Ha szükséges, kérj fejlesztő szakembertől (gyógypedagógus, konduktor, ergoterapeuta, pszichológus) állapotfelmérést
A cél nem az, hogy „megjavítsuk” a gyermeket, hanem hogy értsük, mire van szüksége ahhoz, hogy biztonságban és kiegyensúlyozottan fejlődhessen.
Kapcsolódó cikkek
