Megszületett Nyári Dia kislánya
A Barátok közt egykori Hannája decemberben osztotta meg követőivel a hírt, hogy kisfiának testvére lesz. Dia igen fiatalon, huszonnégy évesen lett édesanya, és a nekünk adott interjúban bevallotta, hogy az első év bizony „pokoli nehéz volt”

Nyári Dia és Kovács Dániel, immáron kétgyermekes szülők
Amikor először meglátta a terhességi teszten a két csíkot, ösztönösen arra gondolt, hogy a hírt azonnal megosztaná mindenkivel. Aztán idővel lecsendesedett ez a fokozott izgalmi állapot, és férjével, Kovács Dániel sportriporterrel úgy döntöttek, egy darabig megtartják a titkukat maguknak.
A színésznő őszintén beszélt arról is, hogy korábban volt egy terhessége, ami sajnálatos módon megszakadt. A veszteség megviselte őt és a férjét, ezért amikor úgy érezték, készen állnak egy kistestvérre, tudatosan készültek a babavárásra.
Gyönyörű nevet kapott
Dia néhány nappal ezelőtt a mindössze 24 óráig elérhető Instagram storyjában egy kórházból jelentkezett be, ezért lehetett sejteni, hogy hamarosan jön az örömhír is. És ez nem is váratott magára sokáig. Egy csodálatos fotóval adta tudtára a világnak, hogy kislánya megszületett.
A képen kisfia, Zétény tartja karjában kishúgát, aki az Emma Panni nevet kapta. Hogy miért illették a barátai a “hippimutter” kifejezéssel, arról az alábbi podcastban mesélt nekünk. Arról pedig, hogy szigorúbb, vagy még lazább anyukája lesz-e Emma Panninak, az majd az évek során derül ki.