
Figyelj arra, milyen bőröndöt veszel, mert bár menő, nem biztos, hogy veled “mehet”… (Forrás: Getty Images)
Tiltólistás bőröndök
Ahogy közeledik a nyári szünet, családok ezrei számolják vissza a napokat az iskola utolsó hetéig, hogy végre elindulhassanak pihenni. Egy külföldi nyaralás azonban ma már önmagában is komoly szervezést igényel: a fapados légitársaságok szigorú szabályai, a folyamatosan változó poggyászelőírások, a dráguló repülőjegyek és a kerozinválság miatt emelkedő költségek mellett nem könnyű egy vagy több gyerekkel útnak indulni.
Ilyenkor különösen praktikusnak tűnhet egy olyan modern bőrönd, amelybe USB-töltőt vagy akkumulátort építettek, hiszen telefon, tablet vagy egyéb eszköz is tölthető róla utazás közben. Csakhogy éppen ezek a kényelmi extrák okozhatnak problémát a reptéren – írta meg a Drive magazin.
A legtöbb utas tisztában van azzal, hogy a légitársaságok szigorúan szabályozzák a kézipoggyászok méretét és súlyát. Arról azonban jóval kevesebben tudnak, hogy a bőrönd típusa is döntő lehet.
Márpedig így van! A Ryanair szabályzata szerint ugyanis az úgynevezett okosbőröndök – vagyis azok a poggyászok, amelyek beépített akkumulátorral vagy USB-töltővel rendelkeznek – általában nem vihetők fel a fedélzetre. Ez akkor is problémát jelenthet, ha egyébként a bőrönd minden méret- és súlyelőírásnak megfelel.
Kivételt csak azok a modellek jelentenek, amelyekből az akkumulátor eltávolítható, vagy amelyek akkumulátorának teljesítménye nem haladja meg a 2,7 Wh-t. Az ilyen alacsony teljesítményű okosbőröndök azonban viszonylag ritkák.
Ha az akkumulátor kivehető, akkor azt külön kell szállítani, mégpedig az ülés alá helyezhető kézipoggyászban. Fontos az is, hogy az akkumulátor teljesítménye ebben az esetben sem lehet nagyobb 100 Wh-nál. Feladott poggyász esetén szintén csak akkor engedélyezett az ilyen bőrönd, ha az akkumulátor eltávolítható és megfelel ennek a teljesítménykorlátnak.
Több légitársaságnál is ez a szabály
Nem csak a Ryanair szigorú ezen a téren. A legtöbb fapados légitársaság hasonló szabályokat alkalmaz az okosbőröndökkel kapcsolatban, elsősorban a lítiumion-akkumulátorok miatt. A Wizz Air és az easyJet szintén csak akkor engedi az ilyen poggyászok szállítását, ha az akkumulátor eltávolítható. De a nagyobb légitársaságok is csatlakoztak ehhez, például a Lufthansa szabályzata is hasonló elveket követ: a fixen beépített akkumulátor problémásnak számít, a kivehető változat viszont bizonyos feltételekkel engedélyezett.
A szigor hátterében biztonsági okok állnak. A lítiumion-akkumulátorok túlmelegedés vagy sérülés esetén tűzveszélyesek lehetnek, ezért a légitársaságok és a nemzetközi repülésbiztonsági szervezetek világszerte kiemelten kezelik ezeket az eszközöket.
A szabályok ráadásul időről időre változhatnak. A Ryanair legutóbb tavaly ősszel módosította jelentősen a poggyászokra vonatkozó méretelőírásait, ezért indulás előtt mindig érdemes ellenőrizni az aktuális szabályzatot – különösen akkor, ha valamilyen speciális vagy okosfunkcióval ellátott bőrönddel utaznánk. Ne ezen bukjon el a várva várt vakáció!