A vécé lehúzása varázslatnak tűnhet egy kisgyerek számára: ami bekerül a csészébe, egy gombnyomás után eltűnik. Nem csoda, ha egy óvodás vagy kisiskolás fejében fel sem merül, hogy attól még, hogy valami lemegy, nem biztos, hogy jó helyre került.

Komoly dugulást okozhatnak bizonyos dolgok… (Forrás: Getty Images)
Nem minden tűnik el attól, hogy lehúzzuk
Talán eszünkbe se jut, de a helyes vécéhasználat megtanításához az is hozzátartozik, hogy a gyerekek tudják, mit szabad lehúzni, és mit nem. Nem kell belőle nagy ügyet csinálni, de érdemes elmagyarázni, hogy a vécépapíron kívül sok minden elakadhat a csövekben. A „csak ezt az egy játékot lehúzom” például könnyen végződhet szerelőhívással. Ugyanígy nem jó ötlet azt gondolni, hogy sok-sok vécépapír majd ugyanúgy eltűnik, mint néhány lap.
És persze nemcsak a gyerekek miatt érdemes odafigyelni. A felnőttek is hajlamosak olyan dolgokat a vécébe dobni, amelyeknek valójában a szemetesben lenne a helyük.
Ezt a 8 dolgot soha ne húzd le a vécén!
A dugulás sokszor nem egyik pillanatról a másikra alakul ki. Egy csőben fennakadt tárgyhoz vagy anyaghoz később újabb szennyeződések tapadhatnak, így idővel egyre szűkebb lesz a víz útja, valóságos gát épül a csőben – írta a Joy.hu. Vagyis hiába nem történik semmi azonnal, amikor valami oda nem illő dolgot dobunk a vécékagylóba, attól még lehet, hogy éppen egy későbbi dugulás alapjait fektetjük le.
Mutatjuk, melyek azok a hétköznapi dolgok, amelyeknek inkább a szemetesben van a helyük.
1. Nedves törlőkendő
Ez talán a legtöbb félreértésre okot adó dolog. Arra gondolhatunk: pont azt teszem vele, mint a vécépapírral, naná, hogy ugyanott a helye a használt darabnak. De ez nem így van! Még akkor is érdemes óvatosnak lenni vele, ha a csomagolás szerint lehúzható a vécén. Ezek a kendők ugyanis általában lassabban esnek szét a vízben, mint a vécépapír. Emiatt az otthoni csővezetékben és a csatornarendszerben is fennakadhatnak. A gyerekeknek is érdemes megtanítani: ha megtörölte a kezét, az arcát vagy a popsiját egy nedves törlőkendővel, az nem a vécébe való.
2. Papírtörlő
Noha nagyon hasonlít a vécépapírhoz, mégsem ugyanarra tervezték. Éppen az a lényege, hogy nedvesen is viszonylag erős maradjon, ezért a vízben nem mállik szét olyan gyorsan, vagyis ha rendszeresen a vécében végzi, könnyebben hozzájárulhat a duguláshoz. Szóval, ha kifogyott otthon a vécépapír, nem jó ötlet papírtörlővel helyettesíteni.
3. Papír zsebkendő és szalvéta
A használt papír zsebkendő is gyakran landol a vécében, főleg ha nincs kéznél szemetes. De akad olyan is, aki úgy érzi, ha a kukába dobja, a bacik szaporodni kezdenek, ezért tűnteti el inkább a vécécsészében. A probléma az, hogy ez sem ugyanúgy viselkedik a vízben, mint a toalettapír. Erősebb szerkezete miatt lassabban oldódik fel, így idővel dugulást okozhat.
El ne felejtsük: a szalvétával ugyanez a helyzet!
4. Tampon és egészségügyi betét
A menstruációs termékeknek egyértelműen a szemetesben van a helyük. A tamponokat és a betéteket arra tervezték, hogy folyadékot szívjanak magukba. A csatornába kerülve ezért igencsak megduzzadhatnak.
5. Óvszer
Az óvszer anyaga nem bomlik fel a vízben, ráadásul könnyen fennakadhat a csövekben. Ha megtapad valahol, újabb szennyeződések kerülhetnek rá, és idővel komoly akadály alakulhat ki. Használat után ezért az óvszer is a szemetesbe való, nem a vécébe.
6. Apró játékok
Na, ez már kifejezetten kisgyerekes családoknál lehet ismerős helyzet. Egy LEGO-darab, Kinder figura vagy más apró játék nem csak akkor okozhat gondot, amikor éjszaka rálépünk. Ezek a kisebb darabok könnyen bekerülhetnek a vécébe, akár véletlenül, akár egy kíváncsi gyerek „kísérlete” miatt. Ha pedig valaki lehúzza, a játék beszorulhat a csővezetékbe.
Éppen ezért nem árt már egészen kicsi korban elmondani: a vécé nem arra való, hogy kipróbáljuk, mi mindent lehet lehúzni rajta. Arra is tanítsuk meg, hogy ha megtörtént a baleset, jobb azonnal szólni egy felnőttnek, és nem még egyet öblíteni rajta.
7. Haj
Fésülködés után mindenki talál néhány (vagy sajnálatosan sok) hajszálat a kefén, amit könnyű a vécébe dobni, miután kiszedtük a tüskék közül. Csakhogy a haj nem oldódik fel a vízben. Ellenben a hosszú hajszálak könnyen összegabalyodnak, ráadásul más szennyeződéseket is összegyűjthetnek. Ezért a fésűből kiszedett hajcsomónak, illetve a zuhanyzó lefolyójából eltávolított hajnak sem a vécében van a helye. A szemetes itt is sokkal jobb megoldás.
8. Extra vastag vécépapír
És igen, még a vécépapírral is túl lehet lőni a célon! A különösen vastag, többrétegű, extra puha vécépapírnak több időre lehet szüksége ahhoz, hogy megfelelően szétessen a vízben. Ez különösen régebbi csővezetékeknél növelheti a dugulás kockázatát. De a normálból sem kell méternyit letépni!, ccsak annyit érdemes használni, amennyire valóban szükség van. Ha a fürdőszobában van bidé, annak alkalmazásával szinte nullára redukálhatjuk a toalettpapír használatát.
Amit érdemes már gyerekkorban megtanítani
A vécé nem szemetes, még akkor sem, ha egyetlen öblítéssel szinte bármi eltűnni látszik benne. Tanítsuk meg a gyerekeknek is, mi az, aminek semmi keresnivalója a vécében.Itt is sokat számítanak tehát az egyszerű szabályok. Vécépapír mehet bele, minden másnál pedig érdemes előbb megkérdeznie, hová való.
Ha pedig a gyerek véletlenül beleejt valamit a vécébe, ne az legyen az első reakciója, hogy gyorsan lehúzza, hogy „ne lássa senki”. Inkább tudja: szólni kell egy felnőttnek. Ez ugyan apróságnak tűnik, de később sok bosszúságtól és akár egy duguláselhárítás költségétől is megkímélheti a családot.
Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a fürdőszobában, mellékhelyiségben legyen egy kis kuka, ahova bedobhatjuk a fent említett dolgokat. Így biztosan elkerülhetjük a bajt.