Letícia a legszebb ruháját vette fel. Hosszú szőke haját anya szépen megfésülte, még egy utolsó pillantás a tükörbe, és elindultak. A bejáratnál sokan tolongtak. Anyák talpig sminkben, apák mobillal, fényképezőgéppel, videóval, mellettük kis öltönyös fiúcskák és tüllruhás lányok. Krisztina kicsit elbizonytalanodott, talán mégsem nadrágban kellett volna jönni, de persze váltóruhát nem hoztak. Mikor beléptek volna a kapun, egy jegyszedő termett előttük, és rájuk szólt, hogy fizessenek 3500 forintot. Ennyi a nevezési díj. Laci elhúzta a száját. Erről nem volt szó. Azt mondta Krisztina, hogy eljönnek egy válogatásra, ahol egy szép, szőke hajú kislányt keresnek. Ha kiválasztják Letit, édes kis reklámokban szerepelhet, ő lenne, mondjuk, a tejbajszú gyerek, aki az egészséget reklámozza. Aztán gyors kupaktanács után úgy döntöttek, kifizetik a nevezést, ha már eljöttek, megnézik ezt a gyerekszépségversenyt.
Koktélruha a háromévesnek
Itt kicsit elakad Szabadi Krisztina hangja. Hát igen, ki kell mondania, hogy végül benevezte lányát, Letíciát, bármennyire is szégyelli. Barátnője unszolására vágott bele, egyedüli mentsége, hogy nem tudta, mire vállalkoznak.
“Kifizettük a nevezést, majd egy nagy terembe mentünk, ahol készülődni kellett. A rossz érzéseim egyre csak erősödtek, ahogy elnéztem az anyákat és a gyerekeiket. Volt, aki komplett estélyi ruhába öltöztette a lányát, és nem is titkolta, hogy Náraynál rendelte, potom kétszázötvenért. Előkerültek a sminkestáskák, sütővasak, és az anyák lázasan szépítgették a gyerekeiket, a fiúkat is. Ugyanis nem csak kis szépségkirálynőket, hanem királyokat is kerestek. Mi utcai ruhában jöttünk. Elővettem a nevezési lapot, talán én olvastam valamit félre, hát ott látom: megjelenés utcai vagy koktélruhában. Akkor döbbentem rá, hogy ha otthon tüzetesebben megnézem ezt a papírfecnit, rájöhettem volna, hogy mire is jelentkezünk. Gyereknek koktélruha?
De itt nemcsak koktélruhák voltak, hanem hajlakkal rögzített csigák, rúzsok és szemfestékek, mini magas sarkúk, és persze egy halom kismajom a tükrök előtt biggyeszkedve. Hihetetlen volt látni, hogy a gyerekeknek elkerített kis játszósarokban nem játszik senki, mert mindenki a külsejével van elfoglalva.
Mivel mi nem készülődtünk, ráértünk szétnézni. Először a szépségverseny szponzoraiba botlottunk, akik ruhákat árultak. Úgy tűnt, illett volna venni valamit. Aztán az egyik zsűritag, Kiszel Tünde is megjelent, természetesen hozta magával a naptárját is. Kicsit kellemetlen volt, hogy naptárt se vettünk. Aztán az ügynökség egyik dolgozója is megszólított minket, hogy van-e már a gyerekünknek portfóliója. A férjem arca elsötétült, de a nő csak folytatta. Hogy ez milyen fontos a mai világban, és sokkal nagyobb eséllyel indul az a gyerek, akinek már van. Persze, tudja ő, hogy ez nagyon drága, de hát megtérül a befektetés. A gyerek megtanul pózolni a kamera előtt, jó lesz a mozgása, és akár a következő versenyt már meg is nyerheti.
Lassan világossá vált minden. Aki jó sok szponzorruhát vesz, méregdrága portfóliót készíttet, és még Kiszel Tündénél is jó pontokat szerez, akár még nyerhet is. Maga a verseny szánalmas volt. Habos-babos kislányok illegtek a színpadon, az anyák a nézőtéren tapsoltak, videóztak, lelkendeztek, a valóvilágos műsorvezető pedig próbálta megszólaltatni a gyerekeket, akik közül a legtöbb fel se fogta, hogy hol van. Mint ahogy Leti sem, és ez volt a szerencsénk. Ő remekül érezte magát, játszott, beleült a győztesnek járó trónszékbe, élvezte a forgatagot. Mi már kevésbé. Nem vártuk meg a verseny végét, meghoztuk a helyzetben az egyetlen normális döntést: hazamentünk.”
Megfelelni az elvárásoknak
A gyerekmodelleket toborzó ügynökség honlapján ez olvasható: “A tény viszont létezik: vannak tehetséges gyermekek, akiknek vágyuk, hogy elhelyezkedhessenek a modellkedés világában. Továbbá az is kijelenthető, hogy piaci igény van ezekre a gyermekekre, hiszen egyre több terméket/szolgáltatást értékesítenek gyerekekkel és fiatalokkal. Célunk, hogy az említett keresleti és kínálati tényezőket a lehető legtisztességesebben összehozzuk. Lehetőséget nyújtsunk a gyerekeknek a különböző szereplésekre úgy, hogy közben megvédjük őket a felnőttes dolgoktól.”
De mi az a felnőttes dolog? A smink és a frizura? A verseny? Vagy a versenyben való alulmaradás? Szvetelszky Zsuzsa, az ELTE kutatója szerint azért veszélyes, mert azt éli meg a gyerek, hogy nem felel meg az elvárásoknak.
“A szépségversenyeken általában van egy szépségnorma. A kisbabáknál például a puttószerű babákat tartják vonzónak, holott mindenki tudja, hogy a szépség szubjektív fogalom. Mivel nem lehet mindenki győztes, a többi azzal szembesül, hogy nem olyan, mint amit elvárnak tőle. Ráadásul nemcsak ő csalódik, hanem a szülő is, és ezt általában nem is tudja (vagy nem is akarja) eltitkolni a gyerek elől. A gyerek látja, hogy a szüleinek milyen fontos, hogy ő is olyan legyen, mint a norma, ezért az ideje nagy részét azzal fogja tölteni, hogy a külsejét az elvárásokhoz igazítsa.
Arról is beszélni kell, hogy ezek a versenyek erősen az erotikáról szólnak, hiszen kislányok pózolnak felnőttként, erről pedig megint hosszas pszichológiai tanulmányokat lehetne írni, hogy mennyire káros ezt erősíteni a gyerekekben. A gyerek a versenyeken még az is leszűri, hogy nem önmagáért fogadják el, emelik ki, hanem azért, mert helyezést ért el. És itt még az is mindegy, hogy ez a szépségről szól, hiszen ugyanilyen káros volna, ha, mondjuk, tanulmányi versenyre menne a kétéves. Ez abszurd persze, de akkor miért nem abszurd a kétéves külsejét versenyeztetni?”
Ez nem a gyerekekről szól
A szépség és a siker elválaszthatatlan fogalmak a mai világban. A filmvászonról csorognak le a sztárok, akik közül sokan már gyerekként belecsöppentek a szépségiparba. Vannak köztük tanulságos történetek. Britney Spears maga a teljes összeomlás. Drew Barrymore 11 hónaposan kezdte a szakmát, középiskolában már drog- és alkoholproblémái voltak. A sor végtelen: Brooke Shields, Christina Aguilera. Fontos momentum valamennyinél, hogy ott álltak mögöttük az ambiciózus szülők, akik felzavarták őket a színpadra. A gyerekek ugyanis ritkán jönnek elő maguk az ötlettel, hogy szépség-, ének- vagy táncversenyen indulnának.
“Az efféle megmérettetések legtöbbször a szülők közti versengésről szólnak”, erősíti meg Vincze Anikó pszichológus. “Gyerekeket ítélnek meg felnőttek, felnőttmércék szerint, felnőttideáloknak megfeleltetve. A kislány, aki a tükör előtt áll, vagy anyja szemébe néz, örül, ha az anyja szépnek látja. Az anya pedig mindig az egész kis embert nézi, a külsőt és a belsőt egyaránt, és már pusztán annak is örül, hogy ott áll előtte a gyereke. A kifutót figyelők persze nem így néznek, ők egy portékát látnak. Visszajelzéseik a portékának szólnak, annak a szépségét gusztálják. A szépségversenyek nagy csapdája, hogy nem különül el élesen, a gyermekek fejében biztosan nem, hogy itt csak a szépséget ítélik meg. A kicsik sokkal egyszerűbben gondolkodnak: győztem vagy nem. Ha igen, akkor azt hiszi, hogy értékes, sikeres; és teljes összeomlás, ha nem.
Mi védheti mégis a gyereket?
“Ha sikerül olyan célt megfogalmazni, amely túlmutat a versenyen, és átkeretezni a történéseket. Ha sikerül elmagyarázni a gyereknek, hogy egy szépségversenyen minden döntés szubjektív, és akit a zsűri választ, az csak egy vélemény a sok közül. Egy másik helyzetben más döntés születne.
Kicsit más megítélés alá esik az anya-lánya verseny, mert itt nem egyedül szerepel a gyerek, hanem anyja közösséget vállal vele. Ha az anya hiteles, egészséges személyiség, ha értékén tudja kezelni a történéseket, kevésbé torzul a kislány személyisége. De itt jó esetben már nem szépségversenyről van szó, hanem egy közös, nőcis program anyával. A gyerek pszichoszexuális fejlődésének egy állomása, amikor az óvodáskorú kislányok apjuk előtt illegve-billegve kelletik magukat. Mindez az apának szól, őt szeretnék elbűvölni, és ez egy természetes folyamat része. A szépségversenyek ezt a működési módot erősítik fel, vihetik tévútra és konzerválhatják, gátat szabva az egészséges fejlődésnek.”
Kapcsolódó cikkek
