Germ Zsófia (32) dietetikus
Szandai Zoltán (37) vállalkozó
Szandai Jázmin (3 és fél)
Szandai Balázs újszülött
Pár napja a sajtó egyik vezető híre volt, hogy egy kismama az M3-as leállósávjába lehúzódott autóban hozta világra kisfiát. A család kerüli a nyilvánosságot, az édesanya kizárólag a Kismamának és a babaszoba.hu-nak meséli el történetét.
– Hogy vagytok most, immár négyesben?
– Gyönyörű kerek a világ! Az első itthon töltött napon Balázs sokat sírdogált, a pocakját fájlalta, de azóta ismét olyan nyugodt, mint a kórházban volt. Jázmin 3 és fél éves, mosolygós, jószívű, állandóan szervezkedő kislány. Balázst az első pillanattól megszerette, becézgeti, babusgatja a maga kislányos módján. Minden nap ölbe veszi, énekelget neki szeretettel. Az, hogy most négyesben is ilyen szépen, nyugalomban tudjuk élni a mindennapjainkat, nagyrészt az ő kedves és szófogadó viselkedésének köszönhető. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy ilyen okos kislányunk van.
– Volt kitől örökölnie a kiegyensúlyozottságot…
– Igen, én sem vagyok az a szorongó alkat, és igyekszem a dolgok szebbik oldalát meglátni. A szülésekre különösen tudatosan készültem, már ami a lelki részét illeti. Az első babavárás idején sem engedtem, hogy rossz irányba sodródjanak a gondolataim. Egy rémes könyv hatására valamikor a harmadik hónap táján elhatároztam, hogy mostantól törlünk minden rosszat, és pozitívan alakítjuk a szülést – többes számban, hiszen ezt megbeszéltem a bennem növekvő Jázminnal is. A könyv különben egy amerikai kismama ijesztő szüléstörténetét írta le – olvasás után azonnal kidobtam a kukába. Balázzsal már az első perctől fogva így, harmóniában éltünk és készültünk a szép szülésre-születésre.
– Honnan ez a belső biztonság?
– Évezredeken keresztül annyi nő szült természetes úton, mindenféle kórházi felszerelés nélkül, pusztán saját erejére támaszkodva. Ez a női erő a szüléskor megsokszorozódik, egyfajta őserőt kapunk – ezt Jázminnál nagyon éreztem, amikor a szülőágyon kellett bizonyítani. Balázsnál is teljesen nyugodt voltam, tudtam, hogy hasonlóan hatalmas erőt kapok ismét. Azzal a tudattal indultam útnak itthonról, hogy beérünk a kórházba, és ott nagyon szépen megszületik Balázs. Amikor az autópályán a vajúdás hirtelen tolófájássá alakult, a belső erőmbe kapaszkodva továbbra is csak arra figyeltem, hogy a kisfiamnak a lehető legjobb „körülményeket” biztosítsam. Én megteszem, amit nekem kell, ő ösztönösen teszi, amit neki kell, és rendben mennek majd a dolgok. Így is lett, és a párom, látva, hogy nem izgulok, végig nyugodt és támogató maradt.
– Miben tudott segíteni a férjed?
– Egyfolytában vonalban volt a mentőkkel. Amikor egyértelművé vált, hogy Balázs már nem tud tovább várni, és az autóban fog megszületni, azonnal hívtuk az orvosomat, aki a mentőkhöz irányított bennünket, mondván, jóval hamarabb érnek oda, mint ő. Közben félreálltunk, a párom fél kezében a telefon, fél kezével pedig nekem segített levetkőzni. Gyorsan hátrahajtottuk az ülést, hogy legyen helye a babának megszületni. Zoli 11 percen keresztül folyamatosan tájékoztatta a mentősöket: már látja a kobakját, mindjárt kint van, már megszületett. Azt hiszem, nagy biztonságot adott neki ez a beszélgetés.
– Te nagyon izgultál?
– Egyáltalán nem. Teljesen elmerültem a szülés élményében. Hozzá kell tennem, hogy jártam kismamajógára, aminek része volt egy meditációs gyakorlat is. Ennek során nagyon erős kapcsolatot alakítottunk ki egymás között a kisfiammal, a szülés szinte a folytatása volt ennek a jógás-meditálós állapotnak. Nagy nyugalomban született meg.
A szülés után hat-hét perccel értek oda a mentősök, addig mintha angyalok telepedtek volna az autóra. Csak feküdtem fáradtan, hasamon a kisfiam a kardigánomba bugyolálva, a párom fogta a kezem, és nem zavart bennünket semmi, kizártuk a külvilágot. Balázs megbízott bennünk annyira, hogy elégnek gondolt kettőnket a születéséhez – ez a bizalom nagyon meghatott minket.
Zsófi Balázzsal még a kórházban.
Már ott nagy volt az összhang.
– Elégedett is lehet a szüleivel!
– Eleinte úgy gondoltam, hogy nem olyan nagy dolog, bárkinek menne. Aztán a külvilág reakcióiból arra jutottam, hogy ez talán mégsem olyan egyértelmű. Többek között emiatt szerettem volna megosztani az élményeimet másokkal is. Jó volna, ha a személyes történetemmel segíthetnék a félelmekkel teli kismamáknak. Persze nem mindenkinek megy olyan simán a szülés, mint nekem. Vannak nehéz helyzetek, de ha mást nem is, annyit megtehetünk, hogy becsukjuk a fülünket, amikor lehangoló gondolatokkal bombáznak minket. A körülmények dacára megtehetjük, hogy azt képzeljük el: minden rendben lesz. Magunk elé idézhetünk egy képet, amelyen ott van a kezünkben a gyönyörű, egészséges kisbaba. Meggyőződésem, hogy ezek a gondolatok valamilyen módon kódolódnak a testben, és hatással lehetnek a megvalósuló eseményekre. Jázminnal a 7. hónap elejétől nyitott méhszájjal vártam a szülést. Ennek ellenére nem aggódtam. Nem is volt miért, időre született meg egészségesen.
– Balázs születése váratlan volt és felkavaró. Erre nem lehetett felkészülni.
– Feldolgozni sem volt könnyű. Érzelmileg és a tudatomban két teljesen különböző úton haladtam: már megszültem a fiamat, aminek nagyon örültem, és elfogadtam mint valóságot, érzelmileg viszont még bennem élt pár napig a szülésre való várakozás. Eltartott egy darabig, míg ez a kettősség egyensúlyba került. A férjem is hasonlóan élte meg a történteket, aznap este mindkettőnk számára egy ködös álomnak tűnt az elmúlt nap.
– Férfiszemmel talán egészen mást látni mindebből.
– Zoli utólag azt mesélte, hogy minden összekavarodott abban a pár percben: egyrészt látta a feleségét az autóban szülni, másrészt önmagát, kezében a telefonnal, és szemben az autópálya mellett lévő kávézót is, ahol a reggeli kávéját szokta meginni.
Az autóban, amikor az erős fájások közben azt hittem, hogy a kezemben marad a biztonsági öv, inkább csak tehetetlenül figyelte, mi történik, hiszen ebben segíteni nem tudott. Nem volt senki, akire átháríthatta volna a felelősséget és a feszült kíváncsiságot. A kitolásnál viszont már aktívan részt tudott venni: ő fogta meg a babát, ő bugyolálta be. Amikor a mentők megérkeztek, első dolguk volt elszorítani a köldökzsinórt, és már épp elvágták volna, amikor a férjem gyorsan közbeszólt: ez az én tisztem!Végig mellettem állt, mint egy szikla, nyugodtan, mindenre készen. Azzal, hogy jelen volt, a legtöbbet segített akkor. Nagyon büszke volt a végén, az biztos! Többször hangsúlyozta, hogy ez volt a legszebb nap az életében.
– A természetes életmód híve vagy. Balázs születése is teljesen természetesen zajlott. A kórházi napokat hogyan viseltétek?
– Alapvetően kórházpárti vagyok a szülés tekintetében, mert igaz, hogy csak ritkán van szükség beavatkozásra, akkor viszont nagy jelentőséget kaphat a technikai felszereltség és az orvosi rutin. Balázs születése után szerencsére csak pár órát kellett külön töltenünk. Őt a Peter Cerny Alapítvány kocsija vitte el, engem pedig az Országos Mentőszolgálat autójával szállítottak a kórházba. Szülés után ez a pár perces zötykölődés nagyon kellemetlen volt. Erről persze nem a mentősök tehettek, ők mindenben maximálisan támogattak – végtelenül hálás vagyok mindkét mentőscsapatnak! Ezúton is köszönöm nekik a segítséget és az odafigyelést!
Egyébként az a bizonyos belső erő kórházi körülmények között is tökéletesen működik. Nem mindig könnyű a mai, elvárásokkal teli és gyakran mesterkélt világunkban rátalálni, de nem lehetetlen. Azt mondják, „ami jön, fogadjuk, ami megy, engedjük.” Mi ebben hiszünk.
Kapcsolódó cikkek
