A hároméves Peti kirángatja az öccse kezéből a lapátot, a kicsi elesik, és hangos sírásba kezd. A fiúk apja ráförmed Petire: Azonnal menj oda, és kérj bocsánatot! Peti nem érti a helyzetet, zavartan álldogál, és motyog valamit.
A hetedikes Viki késve érkezik haza. Amikor felelősségre vonják a késés miatt, pimaszul válaszol. Anyukája dühösen rászól: “Velem így ne beszélj, azonnal kérj bocsánatot!” Viki visszakiabál: “Bocsánatot kérek!” Majd beviharzik a szobájába.
Ádám a munkahelyén ügyetlenül lép ki a liftből, és egy kolléganője kezéből kisodorja a dossziékat, melyek tartalma szétterül a padlón. “Ne haragudj, sajnálom!” – mondja, miközben segít felszedegetni a papírokat.
Kerti sütögetésen együtt a nagy család. Mindenki nevetgél, belemelegednek a beszélgetésbe. Vera olyan történetbe kezd, amelyet tízéves lánya bizalmasan mesélt el neki. Amikor a kislány meghallja, könnyes szemmel bevonul a szobájába. Másnap Vera bocsánatot kér tőle: “Ne haragudj, sajnálom, hogy kicsúszott a számon. Nem tartozott volna rájuk…”
Mind a négy történet a bocsánatkérésről szól. Vajon melyik ért célba, melyik volt hatásos?
Csak őszintén!
Mielőtt elvárnánk, hogy a gyerekünk bocsánatot kérjen, meg kell értenie néhány dolgot. Ha a bocsánatkérésnek nincs tartalma, értelme sincsen, sőt, káros, hiszen a gyerek pusztán annyit tanul meg: rosszalkodhatok, legföljebb majd azt mondom: “bocsánatot kérek”. Nézzük meg, hogy juthat el az őszinte bocsánatkérésig!
1. Meg kell tanulnia, hogy ő felelős a tetteiért.
Ez nem azt jelenti, hogy le kell gorombítanunk, ha mondjuk véletlenül leejt egy tányért. De tudnia kell, hogy ő tette: “Leejtetted, semmi baj, összesöpörjük!” Tehát: leejtetted, és nem leesett! Ha azon kapjuk, hogy sumákol (“nem én voltam”, vagy “nem rajtam múlt”), pedig biztosak vagyunk abban, hogy sáros az ügyben, beszéljük meg vele higgadtan, hogy mi mit látunk, és hogyan lehetett volna jobban megoldani a dolgot. Akár el is mondhatjuk, hogy zajlott volna le a párbeszéd, ha nem próbál félrevezetni minket.
“Jajj, eltört a kedvenc vázám!”
“Én voltam, ne haragudj!”
“Máskor figyelj jobban, most meg tartsd a lapátot, segíts összesöpörni!”
Így már nem is olyan ijesztő a jelenet. Ha megérti, hogy nem kell félnie a megtorlástól, és kiszámíthatóan reagálunk, bátrabban vállalja a felelősséget azért, amit csinált.
2. Meg kell tanulnia, hogy amit tesz, másokra is hatással van.
Ehhez persze az is szükséges, hogy az empátia képességének már birtokában legyen. A beleérző képesség fokozatosan alakul ki, első jeleit már másfél éves kor körül is láthatjuk, de igazából még nagyóvodás korban sincs teljesen birtokában a gyerek. Van, akinek felnőttkorában fel kell hívni a figyelmét: rajtad kívül is vannak emberek a világon! Ha azt akarjuk, hogy a gyerekünk ne az utóbbi kategóriába tartozzon, mindig jelezzük számára, milyen hatással van ránk, amit tesz.Már pici csecsemő korában se nevessünk, ha véletlenül vagy kíváncsiságból fájdalmat okoz nekünk. Ha nagyobb korában sért meg valakit (akár lelkileg, akár fizikailag), mondjuk el neki, korának megfelelő szavakkal, hogy a másik mit érezhet.
“Az Andika olyan dagadt, hogy alig fért be a babaházba!” – meséli vigyorogva Bence az oviból hazafelé. Ha a szülő vele vigyorog, ezzel nem segíti Bencét abban, hogy megtudja, milyen rossz lehet annak, aki valamilyen testi hibája miatt hátrányba kerül, ráadásul ki is nevetik, vagy kigúnyolják. Persze nem csak az erkölcsi kérdésekben kell tetteinek hatását közvetíteni neki. Ha a szoba közepén hagyja a hátizsákját, minket zavar, a kishúga pedig áteshet rajta. Ezt mondjuk el neki. Ilyen egyszerű.
3. A szabályokat be kell tartani, szülőnek, gyereknek egyaránt!
Ahhoz, hogy őszinte legyen a bocsánatkérés, tudnunk kell, hogy valakit megbántottunk, vagy megszegtünk egy szabályt – tehát hibáztunk. Ha a családban nincsenek stabil szabályok, értékek, és egyszer ezt lehet tenni, máskor meg azt, ha a szülő haragja egyszer lecsap ugyanazért a cselekedetért, máskor meg nem, a gyerek nem fogja tudni, mikor tesz rosszat.Azonkívül, hogy bizonytalan lesz, és szorongani kezd, vagy éppen agresszívvé válik, könnyen lehet, hogy azt tanulja meg: a legjobb mindenért bocsánatot kérni, vagy éppen azt: nem kérek bocsánatot, nem tehetek róla, hogy nem tudom, mit várnak el tőlem. Egyik megoldás sem túl jó. Később, az iskolás- és felnőttéletében sok bonyodalomhoz és félreértéshez vezethet.
4. A bocsánatkérés nem felesleges, és nem a gyengeség jele
Jó, ha a gyerek megérti, hogy az őszinte bocsánatkérés sokszor kisegítheti a bajból. Természetesen ezt is tapasztalatból tudhatja meg. Nézzük a cikk elején felsorolt példák közül a negyediket. Vera bocsánatot kért kiskamasz lányától, mert olyan dolgokat teregetett ki mások előtt, amelyeket nem lett volna szabad. Talán kényelmesebb lett volna nem bocsánatot kérni.Talán azt gondolhatnánk, hogy a szülői tekintély a bocsánatkéréstől csorbát szenvedett. De nem így van. Ha Vera kislánya továbbra is durcás, az szíve joga. De az anya bocsánatkérése kinyithat egy kommunikációs kaput, és így lehetőségük van megbeszélni a dolgot, és ezután megkönnyebbülten továbblépni.Ez persze nem jelenti azt, hogy lépten-nyomon bocsánatot kell kérnünk a gyerektől, hiszen előfordul, hogy ha rossz fát tett a tűzre, jogos, hogy mérgesen morgunk rá. De ha rájöttünk, hogy hibáztunk, megbántottunk, vagy túl hevesen reagáltunk valamire, osszuk meg vele érzéseinket. És beszélgethetünk is vele olyan esetekről, amikor mi éreztük úgy, hogy valakitől bocsánatot kellett volna kérnünk.
Mi van a szavak mögött?
Ha valaki úgy kér bocsánatot, mint példáink között Viki, ez biztos nem segíti át a két felet a nehézségeken. Ha a példánkban szereplő Ádám csak hűvösen odaszól kolléganőjének: “Elnézést!”, ettől sem lesz jobb a kapcsolatuk. A bocsánatkérésben nagyon fontos, hogy a másik fél érezze, elismerjük, hogy bajt okoztunk.Ne a mentegetőzésnek legyen nagy szerepe, és főleg ne hárítsuk a másikra a felelősséget “Bocsánat, de annyi dolgom volt…” “Sajnálom, hogy levertem, de ha nem tetted volna oda…” Ezzel csak a felelősségvállalás alól bújunk ki. Persze megbeszélhetjük, hogy “mi lett volna, ha…”, de ez egy következő lépés. Az első annak érzékeltetése, hogy tudjuk, hogy hibáztunk, és csinálhattuk volna jobban is. Ezt persze nekünk, felnőtteknek is nagyon nehéz kivitelezni, tehát nem várhatjuk azonnal a gyerekeinktől sem. Mint ahogy szinte mindig, most is a legnagyobb szülői erény a türelem.A témáról bővebben olvashatsz Gary Chapman és Jennifer Thomas Ha nem elég a sajnálom című könyvében.További cikkek nevelés témában:
- A bocsánatkérés hat kulcseleme
- Hogyan béküljünk ki?
- Ha apa máshogy nevel
- Békés szülő, boldog gyermek: a békésebb szülővé válás 3 titka
Kapcsolódó cikkek
