Kisgyerek

Gyermekeink érzelmi nevelése

Arisztotelész ritka tehetségként értékeli, hogy valaki a "megfelelő személyre a megfelelő mértékben, a megfelelő időben, a megfelelő célból a megfelelő módon tud haragudni."
Ezért van szükség az érzelmi nevelésre (Fotó: Getty Images)

Az említett idézettel arra szeretnék rávilágítani, hogy szülőként példamutatással, az érzelmeink, indulataink megfelelő kezelésével mi tanítjuk gyermekeinket a helyes vagy helytelen reagálási módra. Napjainkban a rohanás, a pénzhajszolás az elsődleges elfoglaltsága a legtöbb embernek. Mindenki türelmetlen, ideges, siet valahová. Nincs idő egymásra, nincs idő a gyerekekre, nagyok az elvárások és az igények. Ezt alakítjuk ki bennük is, már kisgyermekkorban. Reggel sietünk az óvodába, majd az iskolába, délutánonként a külön programokra, aztán haza leckét írni. Túlhajszoljuk Önmagunkat és gyermekeinket is.

Hajlamosabbak a mostani gyerekek az érzelmi zavarokra

Gyermekeinket tanítsuk meg indulataik kezelésére és érzelmeik kifejezésre juttatására egyaránt. A ma felnövő generáció az előzőnél világszerte hajlamosabb az érzelmi zavarokra: magányra, depresszióra, dühre, féktelenségre, idegességre, szorongásra, indulatosságra, agresszióra. Szükség van tehát az érzelmi nevelésre: az önismeret, önkontroll, az empátia, odafigyelés a másikra, a konfliktuskezelés és az együttműködés elsajátítására.

“Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges,

az a szemnek láthatatlan.”

Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg

Az érzelmeink lényegében egytől-egyig cselekvésre való indíttatások, az evolúció által belénk rögzült, azonnal bevethető minták, melyeket a szocializációnk során egyénibbé tettünk. A bennünk kiváltódott érzelmeknek megvan a maguk sajátos biokémiai folyamata.

Fontos, hogy szülőként már kicsi korban megkezdjük gyermekeink érzelmi nevelését is. Sok türelemmel, toleranciával, példamutatással tegyük mindezt. Az érzelmek megnevezése és arckifejezéshez kötése alapvető cél, mert ha nem vagyunk képesek egyértelműen felismerni, leolvasni a másik személy arcáról az érzelmeket, komoly bajba kerülhetünk. Ha tévesen értelmezünk, például ellenséges reakciónak vélhetünk egy semleges jelzést, melyre akár agresszíven is reagálhatunk. Viselkedés, viselkedést szül.

Gyermekeink érzelmi nevelése

Tanítsd meg a gyermekednek, hogyan kezelje az érzelmeit!

Hogy érdemes érzelmileg nevelni?

Az érzelmi nevelést ösztönösen, csecsemő korban elkezdjük gyermekeinkkel. A picik dühödt sírásából nyilvánvaló, hogy igen heves érzelmeik vannak. Anyaként keressük, mit tehetünk értük, hogyan nyugtassuk meg Őket. A hisztis korszakot könnyebb elviselni, ha következetesek és türelmesek maradunk.

Játék közben sokat tanítottam fiaimat az érzelmeik megfogalmazására és kifejezésére, akkoriban még csak ösztönösen. Meseolvasás közben, mesefilm nézésekor is végigelemeztük, melyik szereplő mit érezhetett, és a fiúk mit tettek volna a szereplő helyében. Élvezték a beszélgetéseket. A gyerekeknek 5-6 éves korukra meg kell tanulniuk felismerni és megfogalmazni az alapérzelmeket. Az öröm, a bánat, a düh, a félelem, a meglepetés és az undor mind olyan érzés, melyet átéltek életük során. Érzelmi kitöréskor fogalmaztassuk meg velük érzéseiket és legyünk segítségükre azok beazonosításában.

Gyermekeinkre 4 éves korukban általában jellemző életkori sajátosság a “nagyotmondás”. 5 éves korukra a szerénységnek utat nyitó önismeret kialakulása veszi kezdetét.

Óvodáskor vége, iskoláskor kezdete a társas érzelmek kialakulásának időszaka: szerénység, féltékenység, gőg, bizonytalanság, irigység és az önbizalom segít abban, hogy másokkal össze tudják mérni magukat. Az iskoláskor időtartama alatt megtanulja magát “értékelni, besorolni”: népszerűségét, vonzerejét, tudását másokéval összehasonlítani. 6-14 éves korig az iskola egy “próbaterep”, meghatározó élmény a serdülőkorra nézve, hiszen javarészt az ott elért sikerek, illetve sikertelenségek kihatnak a gyermek önértékelésére. A kudarc önsorsrontásba csaphat át, mellyel gyermekünk egész életén át, ronthatja a saját esélyeit. Fontos még, hogy ebben a korban megtanulja késleltetni a vágyteljesítést, kialakuljon benne a társas felelősségérzet, kordában tudja tartani érzelmeit és optimistán tekintsen a világra.

A középiskolába való átlépés a gyermekkor végét is jelenti. Kamaszaink ebben a korszakukban találkoznak először az alkohol, a drog, a dohányzás, a szexualitás kísértésével. Fontos, hogy bizalommal fordulhasson a szüleihez. Az önbizalmuk erősítése, az önismeret, a fejlődni tudás képességének erősítése a szülő és az iskola közös feladata.

Indulataik kezelésére tanítsuk meg Őket. Fejlődéspszichológus szakemberek “közlekedési lámpa” kontrollját hasznosnak és könnyen elsajátíthatónak tartom:

Piros:

    1. Állj! Higgadj le, gondolkozz, mielőtt lépnél!

Sárga:

    1. Fogalmazd meg, mi a gond és mit érzel!
    2. Tűzz ki pozitív célt!
    3. Találj ki több lehetséges megoldást!
    4. Gondold végig a következményeiket!

Zöld:

  1. Törekedj a legjobb terv megvalósítására!

Kicsi korukban szükséges a szülői közreműködés, irányítás, amikor már elsajátították a technikát, önállóan is képesek lesznek alkalmazni. Esténként szakítsunk időt gyermekeink beszámolóira, mi történt velük aznap. Élménybeszámolójuk figyelmes meghallgatása után tegyünk fel pár érzelmekre vonatkozó kérdést. Mit éreztél akkor, mit gondolsz, mit érzett a másik? -mindig a szituációnak megfelelően. Lehet nagyobb gyermek esetében boncolgatni, mit kellett volna másképp tenni, hogy a végkifejlet kedvezőbb legyen.

Kapcsolódó cikkeink érzelmi nevelés témában:

Forrás: HáziPatika.com