Nincs már sok hátra az eddigi életünkből. Ez lehetne akár egy filmdráma kezdőmondata is, de persze nem az, mert bár igaz a mondat, a műfaj inkább vidám dokumentumfilm lehetne. Semmi jele, hogy nem sokára szülni fogok, kivéve a teljesen gömb alakú hasamat, a benne mozgó gyereket és a makulátlan tisztaságú lakást. Szoktam én takarítani, de ez, ami most van, ez több mint normális, enni lehetne a padlóról! Nem tudom, kinél hogy van, de esetemben nem azért működik ez a takarítás kényszer, mert muszáj valamit csinálnom idegességemben, hanem azért, mert jól tudom (minden nő felhívta rá a figyelmemet), hogy ha hazajövök a babával, nem lesz időm semmi másra. Jól tudom? Szóval mosok, mint a mosómedve, hogy minden pelenka, kisruha és takaró ropogjon, hogy a kiságy, a kilincsek fertőtlenítve legyenek, a fürdőszoba csillogjon. Egyébként meg mindig is azt vallottam, hogy takarítás közben mi magunk is tisztulunk, vagy agyilag, vagy lelkileg. Igazából most már tényleg minden készen áll, a lakás, a gyerek, a méhszájam, a lelkem, a testem. Erősebbnek érzem magam, mint az elmúlt nyolc hónapban bármikor! Jókat eszem, és csakis a szó tényleg jó értelmében, semmi felesleges kalória, csakis tápláló ételek, rengeteg gyümölcs. Természetesen mindenki ezerrel érdeklődik, innen is tudom, hogy nagyon közeleg a vég. Megkérdeztük Babikát (a szülésznőt), hogy mit kell csinálni, ha elmegy a magzatvíz. Akkor állítólag még nem kell betojni, mert még nem jön rögtön a gyerek, de egy percre érdemes az oldalamra feküdnöm, hogy a köldökzsinór elrendeződjön a gyerek körül, majd pakolás és indulás. Gáz akkor van, ha komolyan vérezni kezdek, akkor gondolkodás nélkül és ezerrel irány a kórház. Ha simán csak megindulnak a fájások, akkor mérni kell, hogy milyen időközönként érkeznek, és meddig tart egy-egy periódus, ettől függően mondja majd meg Babi, hogy induljunk el, vagy még ne. Mert léteznek jóslófájások is, na most egy olyan nő számára, aki még sosem szült, az egyik legnagyobb kérdés az, hogy honnan tudja, melyik a jósló- és melyik az igazi fájás. Erre a tapasztaltabbak kaján vigyorral mindig csak annyit mondanak: „Esztikém, hidd el, ha az már a rendes fájás, meg fogod ismerni…” Ó, anyám, ilyenkor megy ki az erő a lábamból, mert egy kicsit megrezeg a nagy nehezen magam elé vetített gyönyörű, szivárványos, Jehova tanúi-katalóguskép, amint békességben és sarki fényben megszülök, miközben Géza áhítatos arccal ül mellettem, és fogja a kezem. És persze nyilvááán nem így lesz, de a „challenge day” előtt segít, ha ezt hiszem. Szóval figyeljük a jóslófájásokat. Mindeközben literszámra iszom a málnalevélteát, ami állítólag a tágulást segíti majd, a 36. héttől szedem az egyik kedves barátnőm által javallott homeopátiás bogyókat, és mivel ő „Speedy Gonzales” ritmusban szült, szerettem volna hinni, hogy ettől (is) történt így. Állítólag érdemes még otthon masszírozni a gátat az erre való olajjal, mert akár megelőzhető vele a későbbi gátmetszés is. A jó öreg gátmetszés, tinikorom óta a mumusom, tudom, minek gondolok én tizenhat évesen gátmetszésre, de már akkor nagyon bizakodóan elképzeltem, hogy egyszer anya leszek, csak ez a gátvágás… ez sosem fért át a boldogságszűrőn, erről legszívesebben elfeledkeztem volna. Ahogy most is. De természetesen, mint a fájásokról, erről is van vélemény már rutinosabb nőktől: „Esztikém, hidd el, ha ott tartasz majd, hogy gátat kell metszeni, vagy nem is érzed, vagy könyörögni fogsz érte!” Hűha, egyre jobb a sztori. A nődokim szépen, finoman javasolta az együttlétet is, mert a spermiumban olyan anyagok vannak, amelyek generálhatnak méhösszehúzódásokat, és megindíthatják a szülést. Hát, nekünk nem jött be, annyi történt, hogy a boldog együttlét után volt egy elcseszett éjjelem, mivel jó kis menzesszerű, derék és has körüli fájdogálásaim lettek. Kicsit pipa voltam, mert reggel nagyon kialvatlan és nyűgös voltam, féltem, hogy ha most indul meg a szülés, akkor hiába az eddigi Duracell-életérzés. De nem történt semmi érdemleges. Várunk, várunk tovább.
Kapcsolódó cikkek
