“A gyermekek ezen bölcsődékben úgy ápoltatnak, oly gonddal, oly gyöngédséggel, mintha a legféltékenyebb anya vigyázata alatt lennének”- áll az elismerés egy majd százötven éves jelentésben. A gyermekmegőrzéstől a gyermekek egyéni igényeihez igazodó ellátásig nagy utat tett meg a szakma, de szellemiségében nem változott – amint arról a fővárosi Nagytemplom utca 3. címen megnyílt Bölcsődemúzeum gondos gyűjtőmunkával, érezhetően nagy szeretettel összeválogatott anyaga is tanúskodik.
Az anyák munkába állását megkönnyítő kisdedóvó, azaz bölcsődei hálózat több mint másfél évszázados múltra tekinthet vissza Magyarországon: az első hazai bölcsőde, mindössze nyolc évvel az Európában elsőként alapított francia bölcsőde megnyitása után, 1852. április 21-én nyílt meg Pesten a Kalap utca 1. szám alatt. Az induláskor két ápolónő tíz kisdedről gondoskodott a Pesti Első Bölcsőde Egylet védnök hölgyeinek, köztük Forrainé Brunszwick Júlia, majd Károlyi Edéné elnöknőnek felügyelete alatt. “Az intézetünk feladata józan és becsületes szülők csecsemőit – míg azok a munkájukat végzik – ápolni, tartani és így családi jobblétüket előmozdítani” -fogalmazta meg a célokat az intézmény alapszabálya. Ez a ház már nem áll, de a tavaly létrehozott, a maga nemében egyedülálló Bölcsődemúzeumnak méltó helyet adtak az 1877-ben Ybl Miklós tervei alapján eredetileg is bölcsődének épült és máig változatlan funkcióval működő Nagytemplom utca 3. szám alatti épület boltíves alagsori termei. Ambrus Erzsébet védőnő gyűjteményét kibővítve itt állították ki a szakma fellelhető emlékeit.
Tabló és enteriőr mutatja a Nagytemplom utcai intézmény elődjét, amelyben az Irgalmas Nővérek, a “szürke nénék” hajoltak a gézfüggönyös bölcsők fölé. A százéves, nagykerekű, fűzfából font babakocsi, a kopott fajátékok, a faragott hintalovacska, az agyonolvasott képeskönyv, a sokat tűrt játékmackó eleveníti fel a sok évtizeddel ezelőtti bölcsődék világát. Megható a kis ruhatár: az ötvenes évekbeli, szürkére mosott fehér pamut rugdalódzó, a hatvanas évekbeli “mackó” kezeslábas, a hetvenes évekből maradt piros kötényruha, kék kertésznadrág, a kockás ingecskék, a belehímzett csoportszámmal és bölcsis jelekkel. A bölcsődék sohasem tartoztak a gazdagon ellátott intézmények közé: nyilván ez magyarázza, hogy a hetvenes években “divatos” ruhácskákat azok a látogatók is ismerősnek találhatják még, akiknek gyermeke tíz-tizenöt évvel később járt bölcsődébe: a gondozónők újra meg újra rendbe tették, megvarrogatták ezeket.
Az életképek mellett a tárgyi emlékek vitrinjei és archív fotók tablói szakkönyvek, dokumentumok, szakmai anyagok segítségével mutatják be a bölcsődék fejlődését, hogyan lett a jótékonykodásból szervezett gyermekmegőrzésből igazi szakma, értő és szakszerű gyermekgondozás és nevelés. A modern higiéniai körülményekhez szokott látogató elképedhet a fél évszázada még használatos négyszemélyes “biliző pad” láttán, amely Debrecenből került a gyűjteménybe.
Az ötvenes években hirtelen sokszorosára duzzadt az ellátandó kicsik száma: az ekkoriban agyonzsúfolt, sokszor lakásokból kialakított bölcsődékre korabeli fotók és játékok mellett egy Ratkó Anna által kiadott működési engedély emlékeztet. A módszertani fejlődés a hatvanas években vett lendületet: a tevékenységre serkentő játékok, eszközök oldották fel a monotóniát, majd egyre színesebb, gazdagabb lett a kisgyermekek bölcsődei ellátása, amint azt az időben közeledő enteriőrök mutatják.
Forrás: Madarász Utcai Gyermekkórház és Babaszoba.hu
Kapcsolódó cikkek
