Amikor Andinak megszületett a kislánya, azt érezte, amit az elsőgyerekesek többsége: bejött a képbe valaki, aki huszonnégy órában korlátozta a korábban száz százalékig megélt szabadságát.
– Elvesztettem a mindennapos nyüzsgő, társasági közegemet, ráadásul a téli időszak miatt a négy fal közé szorulva teljesen magam alá kerültem – meséli Krausz Andrea, az ötéves Lili és a kétéves Gergő édesanyja. – Így valódi felüdülést jelentett a lakóparkban élő sorstársakkal találkozni, majd összejárni. Néhányukkal szoros barátságot kötöttem, napközben is rendszeresen együtt vagyunk. Értelmes anyatársak vesznek körbe, akik ugyanolyan problémákkal küzdenek, és hasonló vágyakat dédelgetnek, mint én, mind a házasság, a gyereknevelés, mind a munka területén. Megértjük és tiszteletben tartjuk egymás magánéletét, anyagi lehetőségeit, a politika pedig egyszerűen tabutéma közöttünk.
Andi párja, Zsigmond is örül, hogy kedvese nincs egyedül, jól érzi magát a bőrében, és van kikkel megosztania az apró-cseprő gondjait. Így a munkából hazaesve nem rá zúdítja az egész napját.
–A fiunkon, Gergőn pedig látom, milyen gyorsan fejlődik, próbálja utánozni a nagyokat, akik húzzák maguk után – fűzi hozzá az édesapa.
A mindig mosolygós Andi nem csinál ügyet a felfordulásból, számára a kellemetlenségeket felülírja a pezsgő társasági élet és a vidám gyerekzsivaj. Persze náluk sem zökkenőmentesek az együttlétek.
– Nehezen viselem, ha összevesznek, visítoznak, vagy marják egymást a gyerekek, ilyenkor mindig beavatkozom. Hallgatólagos megegyezés közöttünk, hogy mindenki a saját csemetéjét fegyelmezi, ám ha mégis rá kell szólnom egy kis vendégre, akkor úgy bánok vele, mint a hímes tojással, nehogy megbántsam őt vagy az édesanyját.
Legfeljebb négy-öt gyereket fogadunk egyszerre, ez az a létszám, aminél még nem fordul fel fenekestül az életünk. A többi anyával pedig ügyelünk arra, hogy kölcsönösen visszahívjuk egymást. Megfigyeltük, hogy a kicsik akkor érzik magukat a legfelszabadultabban, amikor ők a meghívottak. A vendégvárók mindig kissé szoronganak, mert féltve őrzik a játékbirodalmukat.
Az én házam az én váram
Minden családnak vannak szabályai. Olyanok, amelyeket képtelen félretenni, és olyanok is, amelyeket érdemes rugalmasan kezelni. Ha nem szeretnénk azt érezni, hogy a vendégek bármit megtehetnek velünk és az otthonunkkal, kedvesen és udvariasan lefektethetjük azokat a szabályokat, amelyekből nem engedünk. Ilyen lehet például az, hogy le kell vetniük a cipőt, vagy a hitvesi ágyban nem ugrándozhatnak – mondja Kovács Tamás pszichológus. –
Ha egy anyatárs elképzelései különböznek a mieinktől, érdemes a mondanivalónkat valahogy így kezdeni: „Én ezt úgy szoktam csinálni, hogy…”, majd a következőképpen befejezni: „milyen érdekes, hogy ennyire különbözőek vagyunk ebben a dologban”. Így elkerülhetővé válik a konfliktus, és a másik fél sem érez bírálatot.
A szakember arra biztat, hogy legyünk következetesek. Ha a csemeténk nem játszhat a dolgozószobánkban, másoknak se engedjük. Ugyanakkor nem az a cél, hogy megmutassuk, nálunk semmit sem szabad. Rugalmasan, nyitottan, barátságosan fogadjuk a társaságot, hiszen a gyermekeinknek ezen a téren is mintát nyújtunk. Tőlünk lesik el a kapcsolatteremtés csínját-bínját.
Tér és idő szervezése
A gyerekeknek nem attól lesz felejthetetlen az együttlét, hogy birtokba vehetnek minden zugot. Kijelölhetünk olyan területet, ahová azokat a játékokat vagy értékeket pakoljuk, amelyek számunkra fontosak, vagy megsérülhetnek. Akár meg is mutathatjuk a kicsiknek, így enyhül a kíváncsiság, és könnyebb elfogadni a tiltást is.
Érdemes azt is finoman tisztázni, mennyi időnk van a közös együttlétre, mikor szeretnénk ebédelni, aludni vagy este vacsoráztatni, fürdetni, fektetni a gyerekeket.
Minden kicsit foglalkoztat az, vajon hogy néz ki a barátja szobája, milyen játékai vannak, játszhat-e a legmenőbb autójával vagy babájával. A tengernyi inger túlzott módon is eluralkodhat rajtuk, és ha csak szabad játékot biztosítunk, könnyedén feloldódhatnak a határok. Ahhoz, hogy ne pörögjenek túl, és ne fáradjanak ki teljesen, szükség van kellően megengedő és rugalmas, de keretet adó struktúrára. Lehet, hogy az együtt töltött óráknak az a céljuk, hogy a szülők és a gyerekek is szabadon beszélgethessenek és játszhassanak, mégis érdemes olyan közös tevékenységeket is kitalálni és beiktatni, amelyek segíthetik a piciket a megnyugvásban – magyarázza a pszichológus.
A más gyereke
Örök dilemma, hogy rászólhatunk-e más szeme fényére, hiszen mi magunk sem szeretjük, ha más anya próbálja nevelni a miénket. Nem lehetünk tétlenek azokban a helyzetekben, amikor az aprónép a saját vagy mások testi épségét veszélyezteti, vagy olyan dolgot művel, ami nekünk komoly értékveszteséget okoz. Minden ilyen helyzetben reflektáljunk a gyermek állapotára, és a saját érzéseinket is osszuk meg vele. Például így szólhatunk, amikor az ólomkristályunkat szorongatja két kis mancs: „Látom, mennyire tetszik neked ez a pohár, de el kell, hogy kérjem tőled, mert nagyon szomorú lennék, ha összetörne.”
Legyünk elnézőek!
Előfordul, hogy az aprónép éppen izgalmas élményben merül el felhangolt állapotban, de a játék tartalma jelentős. Ilyen az, amikor teljesen beleélik magukat egy-egy szerepbe, megszűnik számukra a külvilág, téren is időn kívülre kerülnek. Hiába harsányak, engedjük őket szabadon szárnyalni a fantáziabirodalmukban.
Kapcsolódó cikkeink:
Kapcsolódó cikkek
