Hogyan kezdődött a Romadopt Klub története?
Én magam is örökbefogadó szülő vagyok, két gyerekem van, akik nyílt örökbefogadás útján kerültek hozzánk, vagyis találkoztunk a vér szerinti anyával, így biztosan tudom, hogy roma származásúak. Annak idején volt egy akkor még huszonegy órás kötelező tanfolyam az örökbefogadás előtt, nagyon sok fontos dolog elhangzott ott. A származással kapcsolatban hangsúlyozták, hogy ne maradjon titok, de ezen túl kevés támpontot kaptunk. Évekkel később, már óvodások voltak a gyerekek, amikor beszélni akartam velük a gyökereikről, de nekik a koruknál fogva fogalmuk sem volt etnikumokról, és azt is el akartam kerülni, hogy olyan érzést keltsek bennük, hogy ők mások, mint a többiek. Szerettem volna, ha szeretik és elfogadják magukban mind az örökbefogadottságukat, mind a cigány származásukat. Tudtam, hogy bárhol hallhatnak cigányokkal kapcsolatos megjegyzéseket, és úgy gondoltam, hogy ha csak akkor kezdek velük beszélni a témáról, amikor ők ezeket már megértik, az már késő.
Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kerestem a választ, amikor elolvastam a „Does anybody else look like me?” című amerikai könyvet, ami nem is az örökbefogadást tematizálja, hanem egy olyan családról szól, ahol amerikai-ázsiai vegyes házasságból születtek meg a gyerekek. A könyv elolvasása után készítettem egy összegzést Mártonffy Zsuzsa blogjára, az Örökbe.hu-ra, ő nagyra értékelte ezt az írást, és biztatott, hogy hirdessek meg egy szülői klubot a témában, hiszen sokakat érint.
Az első alkalomra nagyjából harmincan jöttek el, a másodikra ötvenen, aztán beindult a lavina. Rendszeresen szervezek előadásokat és családi programokat. Meghívott előadóink közt vannak örökbefogadó szülők, felnőtt örökbefogadottak, ők a saját tapasztalataikat osztják meg. A meghívott szakemberek a saját szakterületeiket érintő témákról beszélnek. Cigány származású vendégeinket többek közt arról is kérdezem mindig, hogy mit jelent számukra a roma identitás, ki hogyan éli meg, hiszen ez nagyon eltérő tud lenni. A szakma is hamar felismerte, hogy fontos témát viszek, a TEGYESZ-től is küldenek hozzánk várakozó szülőket, a honlapunk anyaga nagyon mély, magyar nyelven a leggazdagabb anyag a témában.
A Romadopt Klub közösségé is vált, barátságok szövődtek, a gyerekek együtt játszanak a találkozások alatt. Ez azért is fontos, mert ha egy gyerek úgy érzi, hogy ő más, mint a többi, akkor fel lehet hívni a figyelmét a többi romadoptos gyerekre, hogy sokan vannak hasonló háttérrel. Fontos tudni, hogy a Romadopt Klubot magánemberként, a szabadidőmben szervezem. Nincs mögötte alapítvány vagy egyesület. Többen mondták, hogy helyezzem ilyen alapokra a működését, de én nem szeretném. Nem szeretném belevinni az anyagi vonatkozást, nálunk minden szeretetből működik.
Mennyire jellemző, hogy az örökbefogadó vagy várakozó szülők maguk is romák?
Kevesen vannak, az örökbefogadó szülők jellemzően középosztálybeliek, Magyarországon pedig nagyon sok romát sújt a szegénység. Pedig talán jobb lenne, ha a cigány gyerekek cigány szülőkhöz kerülnének. Ha saját kultúrájukban nőhetnek fel, akkor nem kell tudatosan gondolkozniuk azon, hogy mit jelent romának lenni, a szülők ösztönösen átadják a gyerekeknek.
Nem roma szülő képes átadni ezt az identitás? Milyen lehetőségek vannak számára, hogy önazonos gyereket neveljen?
Én nem tudom cigánynak nevelni a gyerekeimet, hiszen én magam nem vagyok az. Azt sem tudom, hogy a vér szerinti szüleik milyen roma identitást neveltek volna beléjük. Ez egy dilemma. Viszont azt akartam, hogy szeressék magukban mind a származásukat, mind a tényt, hogy örökbe fogadták őket. Ehhez kerestem és keresem az utat a Romadopt Klubbal.
Akár felmerülhet az a kérdés is, hogy miért kell egyáltalán tematizálni a roma identitást, miért kell „romának nevelni” a gyereket, amikor olyan környezetben nő fel, olyan környezetben szocializálódik, ahol nem élnek romák, és ha azt szeretnénk, hogy ne is érezzék magukat másnak.
Fotó: magánarchívum
A gyerekek felnövekedve megkereshetik a vér szerinti rokonaikat, és nem tartanám szerencsésnek, ha addigra nem épülne be az identitásukba a származásuk. Hozzáteszem, mindenkinek magának kell megalkotnia a saját identitását, azt nem mi, szülők adjuk, mi legfeljebb terelgetni tudjuk a gyerekeinket. Az ember identitása egy nagyon személyes, egyedi dolog, és életünk során változik is. Én csak annyit akarok, hogy a származás ne maradjon titok, és hogy az énképbe pozitívan épüljön bele az, hogy ő roma, és az is, hogy örökbe fogadták. Fontos, hogy sok pozitív töltet legyen bennük a cigánysággal kapcsolatban, addigra, amikorra már elég idősek lesznek ahhoz, hogy a megkülönböztetést megértsék. Én magam is rengeteget tájékozódtam, olvastam a cigányság kultúrájáról, történelméről, hogy ezt minél jobban át tudjam adni nekik. Azt hiszem, jó úton járok, most már nagyobbak, és előfordult már: sértő megjegyzést hallottak a cigányokkal kapcsolatban, amire úgy reagáltak, hogy én is cigány vagyok, és?
Hogyan lehetséges elmagyarázni egy kisgyereknek, hogy ő cigány, mit ért meg belőle?
Az örökbefogadásra felkészítő tanfolyamon azt tanították, hogy meséljük úgy az örökbefogadást a kisgyereknek, hogy te egy néni hasából születtél. Én ezt úgy mondtam, hogy egy cigány néni hasából. Rájuk ez akkor nem tett különösebb hatást, meg sem kérdezték, hogy mit jelent az, hogy cigány. Csak elültettem a magokat ezzel. Olyan kis dolgokkal próbáltam építkezni, amik a hétköznapokban adódtak. Például, amikor a lányom megcsodált egy nagyon szép énekesnőt egy CD borítóján, akkor mondtam neki, hogy képzeld, ő is cigány. Vagy amikor a gyerekek valamelyik külső vagy belső örökölt tulajdonságáról beszélünk, és a helyzet úgy adja, akkor mondom nekik, hogy ezt a vér szerinti szüleidtől kaptad ajándékba, akik cigányok. Hozzáteszem, a gyerekek származása egy az egymillió tulajdonságukból, nem ez a mindennapi témánk. Az viszont fontos, hogy érezzék, lehet erről itthon beszélni, és megkapják a kérdéseikre a válaszokat, korosztályuknak megfelelően. Nagyobb korú gyerekeknél lehet arról beszélgetni, hogy mi az előítélet, és arról, hogy a bántás nem arról szól, akit bántanak, hanem arról, aki bánt.
Akármilyen nyitott a család, az iskola és a baráti társaság, attól még szinte lehetetlen elkerülni az előítéleteket vagy a furcsállást.
A bántó kérdéseket tudni kell kezelni. Ezek nagy része nem rosszindulatból jön, hanem az információ hiányából, abból, hogy a kérdező hirtelen nem tud mit kezdeni azzal, hogy a szülő és a gyerek esetleg elüt egymástól külsőre.
Hogyan kell „helyesen” reagálni ezekben a helyzetekben, létezik recept?
Ez attól is függ, hogy a gyerek jelen van-e, és ha igen, akkor hány éves. Ha ott van, akkor nem biztos, hogy komfortos számára, ha a származásáról beszélünk. Ilyenkor ki kell alakítani egy mondatot, ami nem a gyerekről szól, de benne van az, hogy mi kiálltunk mellette. Nem biztos, hogy a legjobb megoldás azzal exponálni a gyerekünket, hogy ne beszélj így a cigányokról, hiszen itt van egy csodálatos cigány gyerek melletted. De például lehet azt mondani, hogy engem személyesen zavar, amiről beszélsz, kérlek, hagyd abba.
Ti személyesen kerültetek már ilyen helyzetbe?
Többször is. Egyszer régebben még a babakocsiban toltam a gyereket, és összetalálkoztam egy ismerőssel. Elkezdtünk beszélgetni, ő szóba hozta a gyerek bőrszínét. Én még akkor kezdő voltam, belekezdtem egy kvázi antirasszista kampányba. Ma már nem mennék bele egy ilyen helyzetbe, talán csak visszakérdeznék, hogy miért érdekel a gyerekem bőrszíne. De olyan is történt, hogy ismerősön keresztül valaki megszerezte a telefonszámomat, és felhívott érdeklődni a környékről, ahol laktunk, mivel ők is tervezgették, hogy oda költöznek. Öt perc beszélgetés után rákérdezett, hogy van-e cigány gyerek az óvodában. Engem felháborít, hogy ezt megkérdezni ennyire természetes. Erre azt mondtam, hogy igen, az én két gyerekem. Ekkor megfagyott a levegő.
Az örökbefogadás előtt is ennyire erős volt benned ez az elköteleződés az elfogadás iránt?
Soha nem voltam ítélkezős fajta, de sokkal érzékenyebb lettem. Egy új világ, egy új kultúra nyílt ki számomra azzal, hogy örökbefogadással lettem anya. A szülővé válás folyamatos személyiségfejlődést jelent, az örökbefogadó szülővé válás további fejlődési lehetőség többek közt az elfogadásban. Folyamatosan tájékozódom, sokat olvasok a romák történelméről kultúrájáról, figyelem az eseményeket, amelyet romák szerveznek, és ezt nagyon szeretem. Ez a világ nem nyílt volna ki előttem, ha nem ők a gyerekeim.
Magyarországon évente nagyjából ezer örökbefogadás történik. Az örökbefogadók általánosságban mennyire nyitottak arra, hogy roma gyerek szülőjévé váljanak?
Hivatalosan nem lehet nyilvántartani az örökbe adható gyerekek származását, de azért a várakozók jelezni szokták virágnyelven, hogy elfogadnak-e cigány gyereket. Viszont az egész értelmetlensége már abban meglátszik, hogy az örökbe adható gyerekek származása legtöbb esetben bizonytalan. Az örökbeadó anyák egyedül vannak, az apák ismeretlenek. Ha valaki ezt a bizonytalanságot nem tudja elfogadni, annak nem biztos, hogy az örökbefogadás az útja arra, hogy szülővé váljon.
Bennetek annak idején felmerült kérdésként, hogy roma vagy nem roma gyereket vegyetek magatokhoz?
Nem, soha nem voltam előítéletes, én egész életemben színvak voltam. Fiatalkorom nagy részében a Ferencvárosban laktam, olyan környéken, ahol sok roma él, nem volt soha rossz élményem. Inkább az volt bennem félelemként, hogy miként védem meg majd a gyerekeket a külvilág bántásától. De ezen is túltettem magam, hiszen a gyerekek bármi miatt képesek egymást bántani.
Fontos nagyon, hogy el tudjuk engedni azt a képet, hogy milyen gyereket akarunk. Bennem az volt, hogy mindegy, csak gyerek legyen. Tíz év meddőségi kezelés után nyugalmat adott, hogy mindenképpen lesz gyerekem, a kezelések nem adták meg ezt a fajta biztonságérzetet.
Fotó: G.J.
Akármennyire elfogadóak a várakozó szülők, a tágabb családot, a leendő nagyszülőket, nagynéniket, nagybácsikat nem lehet megkerülni, és nem biztos, hogy ők ennyire nyitottak.
Igen, ez könnyen megtörténhet. Fel kell mérni előre a családot, azt, hogy kik közé hozzuk a gyereket, kinek lehet gondja, kit kell úgymond puhítani. Az ellenérzések jöhetnek a tájékozatlanságból, sok esetben nem is ismernek roma származású embereket. Ezeket a rokonokat, családtagokat el lehet hozni például a Romadopt Klubba, vagy oda lehet adni nekik a könyvünket. Általában a legtöbb ilyen rokonnak azonnal megfordul a hozzáállása, amint meglátja a gyereket.
Sajnos akad rossz példa is, rokoni szálak is megszakadhatnak, olyat is ismerek, akivel ezért nem áll szóba a testvére. Máshol pedig a nagymama pszichológushoz akarta küldeni egyből a kisgyereket, aki elcsent egy darab radírt. A magyar társadalomban nagyon mélyen bele van égve az előítélet. Azok a szülők, akik cigány kisgyereket fogadnak örökbe, és ezt felvállalják, érzékenyítik a saját mikrokörnyezetüket is. Ezek a családok sokat tesznek az előítéletek lebontásáért, egy szebb jövőért.
Kapcsolódó cikkek
