Család

„Hogy lehet úgy nevelni egy gyereket, hogy szeresse magában a származását, miközben hallja maga körül a cigányozást?” – könyv a roma gyerekek örökbefogadásáról

A Nap és a Hold gyermekei: egy kötet roma gyerekek örökbefogadásáról. Foglalkozik a szülők leggyakoribb félelmeivel, kétségeivel, közöl interjúkat szakemberekkel, érintett örökbe fogadó szülőkkel és felnőtt örökbefogadottal. Nem ad "receptet", de segít megtalálni az érintettek saját válaszait.
2023. December 29.
örökbefogadás
Fotó: Getty

Örökbefogadással sok „vegyes” család jön létre a roma-nem roma tengelyen. Nem feltétlen azért, mert sok nem cigány szülőjelölt kimondottan cigány gyermek nevelésére vágyik, hanem mert mindenki nyilatkozhat arról, hogy ebben a tekintetben elfogadó-e vagy sem. És mivel az elfogadók vélhetően kevesebben vannak, őket feltehetően nagyobb eséllyel keresik meg az övékétől eltérő szociokulturális háttérrel bíró kisgyerekkel kapcsolatban. Egyre inkább ez a determinált útja az egyedülállóknak, és köztük a melegeknek is, hiszen ők eleve szűkített pályán mozognak a házaspárok előnyben részesítése miatt, vagyis szintén olyan tulajdonságú kicsikre van nagyobb esélyük, akiket a privilegizáltak egy része kizár a lehetőségek közül. Ez a tulajdonság persze nem csupán a bőrszín lehet, de a magasabb életkor vagy az egészségügyi probléma is.

Idén megjelent egy hasznos könyv a témában: Gubcsi Judit – Mártonffy Zsuzsa: A Nap és a Hold gyermekei – Roma gyerekek örökbefogadása Magyarországon címmel. Leírásában jelzi, hogy nemcsak roma gyerekekről lesz szó benne, de bizonytalan származásúakról is. Hiszen esetenként egyáltalán nem ismert az állami gondoskodásban élők háttere, esetleg csak az anya személye az, és persze az etnikai hovatartozást nem is lehet nyilvántartani. Ott vannak még a külső jegyek, vagyis az, hogy valaki mennyire „látszik cigánynak” vagy sem – ez azonban változó a roma embereknél, amit szintén árnyal az, ha valaki vegyes hátterű szülőktől származik. Rossz erről egyáltalán írni vagy beszélni, hiszen nem kellene, hogy a származásnak ezen része tényező legyen (különösen, hogy sok mást sem tudunk az előtörténetből), de mivel sokak számára az, ez visszahat a gyerekekre. Ez az indoka annak, hogy nem lehet tabusítani a témát vagy eufemizálni azt.
Természetesen egy cigány kisgyereknek ugyanarra van szüksége, mint egy nem cigánynak. Ám az ő sorsa mindenképp plusztartalommal bír, ami speciálissá teszi az örökbefogadását és a vele való életet, különösen, ha nem cigány szülők gyermeke lesz.

Gubcsi Judit (a Romadopt Klub alapítója), Mártonffy Zsuzsa pedig az Örökbe.hu oldal működtetője, mindketten érintett szülők. A kötet elsősorban a cigány gyerekek örökbefogadóit támogató Romadopt Klub tapasztalatait összegzi, az örökbefogadáson most gondolkodóknak, a várakozóknak és a gyakorló szülőknek egyaránt szól, de családtagoknak és szakembereknek is ajánlják. Mint az ismertetőben szerepel, nem ad végső válaszokat, nem mondja meg, hogyan kell egy cigány gyermeket nevelni, de segít abban, hogy az olvasó előre készüljön a várható helyzetekre, és megtalálja a saját válaszait.

A magyar örökbefogadási rendszerben a várakozók előtt elhúzzák a mézesmadzagot, hogy válogathatnak a gyerekek között, és a fő szempont az, hogy vállal-e vagy nem vállal valaki roma gyereket. Miközben a gyerekek származása minimum bizonytalan, az örökbe adások mögött sokszor egyedülálló anyák állnak nehéz sorssal, gyakran ismeretlen apával, úgyhogy semmiféle „pedigrét” nem lehet garantálni – mondta el Gubcsi Judit a bemutatón – Mégis, virágnyelven működik a válogatás” – utal arra, hogy a gyermekre várakozók kifejezhetik, hogy el tudnának-e fogadni „roma küllemű” gyermeket vagy sem, illetve előfordul, hogy úgy nyilatkoznak, „ne látszódjon rajta”. És bár – mint említettük – származást nem lehet nyilvántartani, az azért nem ritka, hogy vélelmezett származási állításokat tesz egy-egy munkatárs a rendszerben. „Egy gyereknek teljes elfogadás kell, én ebben hiszek – mondja a szerző – olyan környezetben nem lehet felnőni, ahol méregetik az illetőt nyáron, hogy jobban lebarnult-e vagy sem…

Itt nemcsak magának a szülőnek az elfogadó attitűdje fontos, de a környezet hozzáállása is meghatározó. „Hogy lehet úgy nevelni egy gyereket, hogy szeresse magában a származását, miközben hallja maga körül a cigányozást, még ha nem is ő kapja?” – teszi fel a kérdést Gubcsi Judit. Nehéz helyzet, hiszen az érintetteknek legalább két örökséget kell feldolgozniuk, egyrészt azt, hogy cigánynak születtek, másrészt azt, hogy örökbefogadottak.

Van egy réteg, akik nyitottak, elfogadók nem roma szülőként, de nekik is vannak kérdéseik, nekik is szerettünk volna segíteni – mondja Mártonffy Zsuzsa. – De nem akarjuk megmondani, hogyan lehet egy örökbefogadott roma gyereket nevelni, inkább gazdag választékot szeretnénk adni. Ami az alap: ne legyen titok semmi a múltból. Ahogy az örökbefogadást sem jó eltitkolni, ugyanez a helyzet a származással is. A gyerek leteszi majd a maga voksát.

„Nagyon sok gyermek vár arra, hogy örökbe fogadják, és a mások oldalról sok szülő arra, hogy örökbe fogadhasson. Az utóbbi években a törvény megkönnyítette ezt a folyamatot (legalábbis a házaspárok számára – a szerk.)” – mondja Illésné Áncsán Aranka gyermekvédelmi szakember. Hozzáteszi: ennek ellenére nem szabad mindenáron örökbefogadni általában sem, roma gyermeket pedig főleg nem. „Tudni kell, mi az, amit vállalnak, különben beleroppanhat a család és a gyerek is.

Illésné Áncsán Aranka huszonhat éven át igazgatta a tiszadobi gyermekotthont. “Az ott élők kilencvenöt százaléka cigány gyerek, noha sokszor nem is voltak tudatában annak, hogy ők cigányok” – meséli a szakember (megjegyezve, hogy őket többségében világos bőrű, középosztálybeli szakemberek nevelték, ezért hozzájuk idomultak). Áncsán Aranka sokat tett azért, hogy legyen ezeknek a gyerekeknek identitásuk, „tudják, hogy kik ők, és honnan jöttek” – fogalmaz. Az 1997-es Gyermekvédelmi Törvény hozott némi változást a sorsukban, előtte „aki bekerült, az nagyon nehezen került ki, és nemigen volt szoros kapcsolattartás szülővel – mondja – Ha valakiről a szülője nem mondott le azonnal, többnyire bent ragadt a rendszerben tizennyolc éves koráig. Nekünk is foglalkoznunk kellett a származásukkal, hiszen minden romát érnek bántások, ezért fontos, hogy megtanítsuk őket, hogy ezek lesznek, és hogy hogyan kell ezekből emelt fővel kijönni. Ahogy Ibolya írta egy emlékkönyvbe: ma már büszke arra, hogy ő cigány, de ez egy hosszú út volt.”

A szintén Tiszadobon nevelkedett Oláh Ibolya énekesről van szó, aki a könyv bemutatóján is mesélt az emlékeiről. “Emlékszem, amikor vendégségben jártak nálunk kortárs írók, festők, színészek és én rácsodálkoztam: jé, ők is cigányok? Megértettem, hogy hiába vagy az, bármit el tudsz érni, ha tanulsz, ha nagyon akarsz valamit. De kell egy támasz. Akkor fogadtam meg azt is, hogy nekem olyan munkám lesz, amit nagyon fogok szeretni.

Oláh Ibolya azt mondja, kap a mai napig hideget-meleget a háttere miatt, de már nem zavarja. „Nem verem a mellem, de megerősít. Igyekszem tisztességesen viselkedni, mert tudom, hogy ma már én is példakép vagyok az állami gondozott gyerekek számára.”

Gubcsi Judit hangsúlyozza, az, hogy a gyermeke roma, nem jelenti azt, hogy ez napi szinten fókuszban lenne náluk, hiszen “egymillió egyéb tulajdonsága van a gyerekemnek“. „Nem úgy kelünk fel reggel, hogy szól a cigány himnusz” – mondja.

A Nap és a Hold gyermekei

Fotó: Színes a világ kiadó

Ábrahám Gabriella színésznő, a Budapesti Operettszínház művésze is örökbe fogadó szülő, egy lassan kétéves kisfiú édesanyja. Ám nem rögtön alakult így a sorsuk, „egy éven át származási kikötéssel várakoztunk” – meséli, mivel férjének eleinte voltak félelmei ezzel a felállással kapcsolatban, később azonban megváltoztatta a véleményét. A szerzők hangsúlyozzák: fontos, hogy a házaspár tagjai hasonlóan gondolkodjanak a kérdésben, ugyanígy meghatározó lehet a tágabb rokonság hozzáállása. „Ha családon belül konfliktus van ebben, az megronthatja a viszonyokat” – tartja Áncsán Aranka. Gabrielláéknál is volt, akinek le kellett törni az ellenállását, de ma már ő Gabi kisfú “legnagyobb rajongója”.
Ami a tágabb környezetet illeti, a legfontosabb szerintük az, hogy a szülő fejében mi van. „Ha a szülő stabil, akkor a külvilág megjegyzései érdektelenek” – teszi hozzá Mártonffy Zsuzsa. Gubcsi Judittól kérdezték már, hogy olasz-e vagy brazil a kicsi apukája. „Mondtam, hogy nem tudom, nem ismerem az apukáját” – meséli nevetve. Ha pedig arról érdeklődtek nála, milyen volt a terhesség, egyszerűen azt válaszolta: problémamentes.

De felelevenítik a ritkán, de azért előforduló bántó kérdést is: „mit csinálsz, ha kijön a vére?” – Teszek rá ragtapaszt – vágja rá mosolyogva Judit. „Sokat gondolkodtam rajta, vajon a vér szerinti családjában mennyire foglalkoznának a származással – jegyzi meg – azt hiszem, ott inkább napi szintű dilemmák vannak, hiszen ezek a gyerekek sokszor teljesen más társadalmi rétegből jönnek, mint ahová kerülnek végül. De a világ színességét mindenképp érdemes megmutatni nekik.”
Mártonffy Zsuzsa: „Elsősorban azt érdemes elkerülni, hogy valaki csak felnőttkorában szembesüljön a múltjával, esetleg egy trauma árán, ezért nem lehet tabu a dolog. De az már ízlés kérdése, hogy egy család mennyire foglalkozik a témával. Hiszen egyet azért érdemes tudni: mi nem egyfolytában roma gyereket örökbefogadó szülők vagyunk, hanem egyszerűen csak szülők.