Figyeljünk az anyai megérzésekre!
Ha baj van és valami hátráltatja a kicsi mentális fejlődését, legfontosabb a mielőbbi felismerés, hogy hamar szakemberhez kerüljön a gyermek, megtörténjen a teljes körű kivizsgálása (hogy a sérülés természetét megállapíthassák, esetleg más betegség meglétét kizárhassák), és legalább ennyire alapvető a szülők együttműködése a gyógypedagógussal, fejlesztő szakemberrel.
Nem kétséges: a legjobb pedagógusnak, orvosnak sincs annyi fejlesztő lehetősége, mint a gyermeket gondozó hozzátartozónak – leggyakrabban az édesanyának. A nap 24 órája változatos fejlesztési lehetőségeket kínál, ha a szülő megosztja a gyerekkel a feladatokat, megbeszél vele mindent, a tevékenység tervezésétől kezdve a végrehajtásig – hangsúlyozta Szőke Rita gyógypedagógus, akit a csecsemőkorban előforduló mentális gondokról, intő jelekről, a szülők tennivalóiról kérdeztünk.
“Csak nincs valami baj?”
Nincs olyan szülő, aki ne érzett volna kételyt, aggodalmat, vajon egészséges-e az újszülöttje, jó ütemben fejlődik-e, minden rendben van-e vele. Ezek az érzések teljesen természetesek. Nem szerencsés azonban, ha a kismamák egymás között beszélik meg tapasztalataikat, és főleg nem, ha csak a gyerekek fejlődésének számokban mérhető adatait hasonlítgatják össze “bezzeg az övé nyolc hónaposan már felállt” módon. Az ilyen játszótéri, szomszédok közötti összehasonlítgatás csak felesleges, görcsös szorongást szül. Minden gyermek egyedi fejlődési utat jár be, nincs túl nagy jelentősége annak, hogy egy-egy hónap alatt hány dekát hízott, mennyi idős korában kezdett el mászni, vagy éppen hány évesen lett szobatiszta.
Bár ezek is fontosak, nem egyedül jellemzik a csecsemő vagy kisgyermek fejlettségét, és főként nincs etalonként leírható “követelmény”, hogy melyik életszakaszban mit “kell” tudnia. A testi, illetve mozgásfejlődést mutató lépcsőfokok mellett legalább annyira fontos a játék, a beszéd és megismerő tevékenység fejlődése. A súlygyarapodás megnyugtató lehet, de nem ad választ arra, hogy a kicsi önmagához képest hogyan változik, milyen a kapcsolata a külvilággal, hogyan reagál a különböző ingerekre, hogyan kommunikál a gondozójával. Az anyának a csecsemő napi gondozása során számtalan alkalma van megfigyelni a gyereket, észreveheti a baba fejlődésének megnyugtató jeleit, vagy ha nem, szükség esetén időben kérhet szakszerű segítséget.
Mire figyeljünk?
A csecsemő érzékszerveinek fejlődése, ismerkedése a világgal már újszülött korától kezdve folyamatos. Ezért kezdettől oda kell figyelni arra, hogy a kicsi reagál-e a különböző hatásokra, például ha zajt hall, a hang irányába fordítja-e a fejét, vagy megrezdül, megijed. “Megismeri-e” az édesanyját, vagyis másképp viselkedik-e, ha az anyuka hangját hallja, az ő arcát látja, illatát érzi.
Ad-e jelzéseket, válaszokat, ha valami játékot kezdeményeznek vele? Ha megcsiklandozzák, megpuszilgatják a talpát, jelzi-e, hogy tetszik neki, vagy éppen nem akarja, hogy folytassák? A maga módján a legfiatalabb baba is tud kommunikálni: kuncog, gőgicsél, mosolyog, ha tetszik neki valaki, és sír, összerándul, elhúzza a lábát, ha zavarja valamely inger. Számtalan mód van arra is, hogy megbizonyosodjon a szülő arról, vannak-e célirányos mozgásai a babának, például elkezd-e kapálózni egy játék láttán a kezével, lábával, vagyis jelzi-e, hogy észrevett egy tárgyat, és az felkeltette az érdeklődését.
A szokott tevékenység abbahagyása is jelezheti az érdeklődését, például ha megáll a szopásban vagy a cumizásban. Ezt a megfigyelést azonban nem kell görcsös feladatnak érezniük a szülőknek, ellenkezőleg, a gyermek “felfedezésének”, megismerésének örömteli folyamata, a szülő-gyermek közötti meghitt kapcsolat kialakítása a legkedvesebb játékká válhat a világon!
Játék – örömforrás és tanulás
Lehet-e játszani egy néhány hónapos kisbabával? Hát hogyne! És ehhez még drága tárgyakra sincs szükség. A játéknak persze alkalmazkodnia kell a csecsemő fejlettségi szintjéhez, ahhoz, hogy éppen melyik testrészével ismerkedik, melyik szeletkéjét fedezi fel a világnak.
Amikor látja a mama, hogy a kicsi a kezét, lábát nézegeti, végtagjainak mozgását, működését tanulja, segíthet azzal, hogy egy színes vagy figurális mosdókesztyűt húz rá ezzel a kicsi új ingert kap, a látás mellé tapintásélmény is éri. Vagy amikor a hangját fedezi fel, csücsörít, prüntyög, a hangokat is beépíthetjük a játékba. Általában azok a játékok a legjobbak, amelyek egyszerre több érzékszervre hatnak, hogy minél több inger érje a babát. Hagyni kell, hadd ismerkedjen a világgal; alkalomadtán egy kézbe, szájba vehető fakanál is jó játék lehet, kezét, száját, érzékszerveit foglalkoztathatja.
Nagyon kicsi korban a “keljfeljancsi” figurák, a “bökős” labdák, a fekete-fehér kontrasztos bábok nagyon jók. Minél nagyobb helye van a gyereknek, annál jobb (például a szőnyegen). A játékot ne a keze ügyébe helyezzük el, hanem kicsit távolabb, hogy nyújtózkodnia kelljen érte. A legegyszerűbb játékok is tökéletesen megfelelhetnek a célnak. A szappanbuborék például nagyszerű játék: ahogy fújja az anyuka, változnak a színei, pukkanását hangutánzó szavakkal utánozni lehet, és ha hozzáér a kicsi kezéhez, hidegérzéssel jár, vagyis egyszerre több érzékszervét foglalkoztatja. Színes kendőkkel vagy akár egy lepedővel a “kukucskajáték” is kiváló. Általában bármilyen, eddig is játszott játék, foglalkozás megfelelő, ha tudatosabban játsszák. Ez annyit jelent, hogy várják meg a gyermek reakcióját, és válaszoljanak is rá!
Gügyögés helyett
Beszéljenek a babához, mert ha még nem is tud válaszolni, folyamatosan lehet és kell is kommunikálni vele. Lassan, egyszerű mondatokban érdemes beszélni hozzá, és nagy szerepe van a gesztusoknak, a mimikának is. Vonják be a közös tevékenységbe, mindig mondják el, mi történik, vagy mi következik. Minél rövidebb mondatokban fogalmaznak, annál jobb. Például egy egyéves körüli gyereknek ne azt mondják: “Lemegyünk a játszótérre, hátha ma megint ott lesz a Pistike, akivel a múltkor is olyan jót labdáztál”, inkább csak annyit: “Megyünk a játszótérre.”
Viszont vegyen részt ő is az előkészületekben, mutassák meg a labdát, melyet kicsit nagyobbacska korában már maga is segíthet megkeresni, szatyorba tenni. Ilyenkor is várják meg a reagálását, adjanak visszajelzést, legyen kölcsönös a kommunikáció. Gyakori hiba, hogy a felnőttek harmadik személyben beszélnek magukról, pedig “a mama segít” forma helyett inkább természetesen, én-te névmások használatával kellene szólni hozzá.
Intő jelek
A baba-mama folyamatos együttléte fontos megfigyelésekre ad alkalmat. Szőke Rita kérésünkre összefoglalta, milyen jelekre kell mindenképpen felfigyelni. Mielőbb keressünk fel egy szakorvost, ha baba viselkedése váratlanul megváltozik, ha visszafejlődést mutat, tehát már nem tesz valamit, amit eddig igen. Ez akár valami látszólag apróság is lehet: például hogy egy ideje nem mosolyog vissza a fölé hajló anyukájára. A hirtelen változás betegség jele lehet, ezért tanácsos a gyermekorvosnak megmutatni, ő szükség esetén gyermekneurológus segítségét fogja kérni. Inkább feleslegesen vizsgálják meg, minthogy későn kerüljön szakemberhez!
Nemcsak betegség tünetei, hanem lelassult fejlődésre utaló jelek is megmutatkozhatnak a csecsemő viselkedésében. Fel kell figyelni tehát arra is, ha az egyenletes, egészséges idegrendszeri-érzékszervi fejlődésre utaló tevékenységek hiányoznak. Például a kicsi ismételten nem ad visszajelzést valamilyen ingerre, hanghatásra, érintésre, fényre, vagy ha nem vehető észre rajta, hogy valami tartósan leköti a figyelmét. Előfordul, hogy csak rövid ideig van motivációja, hamar feladja, ha nem ér el egy játékot, nincs elmélyült nézegetés, odébb fordul a figyelme. Egy egészséges kisbaba “küzd”: ha odébb toljuk az őt érdeklő játékot, utánanyúl, törekszik a megismerésére, kézzel, szájjal is megérinti, forgatja, nézegeti, “kóstolgatja”.
Egyéves korban a játék minőségének lehet jelentősége: megfigyelhető-e tervezett játék a gyermeknél, például hogy sorba rakja, vödörbe gyűjti, kiborítja a játékokat. A későbbi önálló, kitartó játékra való képesség, az őt körülvevő világ iránti érdeklődés csecsemőkorban alapozódik meg. Ehhez természetesen az kell, hogy a szülők időt fordítsanak a kicsire, okos figyelemmel vegyék körül, tudatosan segítsék őt a világ megismerésében. Ne abból álljon a vele való foglalkozás, hogy naponta kétszer két órát sétáltatják a babakocsiban! A friss levegő, az alvás is fontos, de a kisgyermekkel való igazi foglalkozást nem helyettesíti – hívta fel a figyelmet Szőke Rita gyógypedagógus.
Ezek is érdekelhetnek:
– Legjobb fejlesztés – Nyissunk a világra!
Forrás: HáziPatika.com
Kapcsolódó cikkek
