Miért tartják kiemelt időszaknak a 0–3 éves periódust? Miben különbözik a későbbi évektől?
Ez az időszak a fejlődés robbanásszerű szakasza. Idegrendszeri szempontból a szinapszisok, azaz az idegsejtek közti kapcsolatok ekkor alakulnak ki a legnagyobb sebességgel. Az agy ilyenkor a legfogékonyabb az ingerekre, ugyanakkor a legérzékenyebb is azok hiányára. Ez a periódus nemcsak a mozgásfejlődés szempontjából meghatározó, hanem az érzékszervi integráció, a beszédindulás, a szociális kapcsolódás és az önszabályozás területén is, mivel a test a tanulás eszköze.

Mozgás, beszéd, szociális kapcsolatok: minden az első három évben kap stabil alapot – Fotó: Getty Images
A szülők számára ez megterhelő időszak. Hogyan készülhetnek fel úgy, hogy az egészséges mozgásfejlődést is tudják támogatni – akár heti rendszerességgel?
Teljesen igaz, hogy a szülői lét legintenzívebb szakaszáról beszélünk. Kevés alvás, rengeteg kérdés, hullámzó hormonok és még több felelősség. A legtámogatóbb dolgok gyakran épp a hétköznapokban történnek, hiszen a gyermek tisztába tétele, öltöztetése vagy etetése is lehet fejlesztő hatású. Az egyik legfontosabb a reális elvárások kialakítása. A hétköznapokban egyszerű eszközökkel is sokat tehetünk gyermekünk fejlődéséért azzal, hogy válaszkészek vagyunk, hagyjuk őt minél többet a földön mozogni.”
Emellett jó, ha nem siettetjük: ne ültessük, állítsuk, járassuk, ha még nem érett rá. Ez az időszak inkább egyfajta tudatos jelenlétet igényel tőlünk. Ami pedig a legfontosabb: ne akarjunk tökéletesek lenni! Tényleg igaz, hogy az „elég jó” szülő épp megfelelő: figyel és reagál.

Zsoldos Barbara gyógypedagógus – fotó: magánarchívum
Szakemberként mit látsz: mi a leggyakoribb „hiba”, amit elkövetnek a szülők ebben az időszakban?
Nehéz kérdés, mert a ’hiba’ erős kifejezés számomra. Minden gyermek fejlődése egyedi, és tényleg nagy különbségek lehetnek ebben az időszakban. Ha nagyon ki kell emeljek valamit, akkor két szélsőséget mondanék. Az egyik az, hogy túlságosan „segíteni” szeretnének a szülők, mintegy versenyként megélve, a többiek fejlődésével állandó párhuzamba állítva a gyereküket. A másik pont az ellenkezője: ha minden problémát „ráhagynak az időre”. Persze, sok minden magától is megoldódik, de vannak jelek, amelyek nem a gyerek „lustaságát”, hanem valós éretlenséget, esetleges eltérést tükröznek. A korai beavatkozás itt szó szerint sorsfordító lehet.
Ha csak kevés energia, idő vagy lehetőség van, mire tennéd a hangsúlyt szülőként és szakemberként?
Mozgás és kapcsolódás: legyen ez a két alappillér. Hagyjuk a babát a maga tempójában létezni minél több szabad mozgást biztosítva. Ne ültessük erőszakosan, ne rakjuk ugrálóba, mivel ezek akadályai lehetnek a természetes fejlődésnek. A másik a kapcsolódás: legyünk ott vele szemkontaktusban, érintéssel, beszéddel. A legnagyobb fejlesztő erő az érzelmi biztonság, és ez nem pénz vagy idő kérdése, hanem jelenlété.
Számít-e a fejlődési sorrend, a mérföldkövek, a „határidők”?
Igen, de nem görcsösen. A mérföldkövek segítenek nekünk, szakembereknek és a szülőknek is észrevenni, ha valami nem halad megfelelően. Nem arról van szó, hogy mindenkinek napra pontosan kell forognia vagy lépnie, de vannak életszakaszok, ahol már jelezhet valamit, ha kimarad vagy késik egy képesség. És itt nem a kúszás-mászás sokat hangoztatott vitájára gondolok. Például ha egy baba tíz hónaposan még nem fordul egyik oldalról a másikra, vagy ha egy gyermek két és fél- háromévesen még alig használ szavakat, az már megér egy szakember-véleményt.
Mi történhet, ha egy szülő nem tudatos ebben az időszakban, nem figyel a jelekre vagy félvállról veszi a fejlődést?
A következmények nem mindig láthatók azonnal, de hosszú távon lehet hatásuk. Fontos, hogy a szülő ne csak „megússza” ezt az időszakot, hanem aktív, érzékeny résztvevője legyen.
Mi lenne az az egy gondolat, amit minden szülőhöz eljuttatnál?
Az, hogy nem kell tökéletesnek lenni, csak „jelen lenni”, mert te vagy a gyermeked számára a legfontosabb!
További tanácsokat találhatsz a Steps&Play fejlődést támogató applikációban, amelyet társszakmákkal együttműködve azért hoztak létre, hogy segítsék a 0-3 éves gyerekek szüleit hasznos és játékos tartalmakkal és videóanyagokkal a mindennapokban.