Mintha a gyereknevelés egy végtelenített versenypálya lenne, ahol jobb, ha minél előbb magunk mögött hagyjuk a fontos mérföldköveket, mert különben lemaradunk. De miért érzik szükségét a szülők annak, hogy folyamatosan versenyben álljanak egymással?
Fotó: Getty
Ahogy megszületett a gyermekünk, máris sorjáznak az adatok: APGAR, kilók, centik. Beindul az összehasonlítás, ami csak fokozódik a gyerekorvos rendelőjében, majd a játszótéren, hogy aztán az iskolaválasztás, a különórák, a gyerekkori nyelvtanulás, és a kitűnő bizonyítványok területén csúcsosodjon ki. A teljesítmény a gyereké, de a legtöbb anya úgy érzi: ha sikerül valamiben elcsípnie az első helyet, kicsit ő is felállhat a dobogóra.
Kiváló anyának lenni
„Az anyák sokszor a gyermek sikerein keresztül mérik a saját teljesítményüket” – erősíti meg ezt az első benyomást Ajibola Rita Wanda pszichológus, pár- és családterapeuta. Vagyis sokszor úgy érzik: a saját családjukon, mikrokörnyezetükön belüli elfogadás záloga is ez az egyéni kiválóság. Szakértőnk hozzáteszi: a „jó anya” képét a külvilág, a családon és a barátokon kívül akár a közösségi média is folyamatosan alakítja, és monitorozza. Nem csoda, hogy ez sokakat elbizonytalanít, ilyenkor pedig kell valamilyen tárgyilagos kapaszkodó – amilyen például az az adat, hogy mikor indult el vagy kezdett beszélni a kicsi.
Fotó: magánarchívum
Nincs azonnali visszajelzés
Az anyaság ráadásul nehéz műfaj. Korábban hozzászokhattunk, hogy a teljesítményünkre folyamatos visszajelzést kaptunk, hiszen az iskolában és a munkahelyen is volt valamilyen mutatója annak, hogyan muzsikálunk. A gyereknevelés viszont bizonytalan terep. Még akkor sem lehetünk teljesen biztosak a módszereinkben, ha nem az első gyereknél tartunk, és sok mindenre csak évtizedek múlva, a felnőtt gyerekünket nézve kapunk majd választ. „Pszichodinamikus és családterápiás aspektusból nézve a versengés mögött gyakran ez a bizonytalanság, vagy egyenesen önértékelési problémák, a ’nem vagyok elég jó’ érzése állhat” – mondja a szakértő. Ezt súlyosbítja, hogy a felnőttkori lelki problémákért sok pszichológiai írás, különösen a felszínesen megfogalmazott állítások az anya korai magatartását teszi felelőssé. Ő tehet a kötődési problémákról, a depresszióról, de még a párkapcsolati sikertelenségről is. Ajibola Rita Wanda azonban hangsúlyozza, hogy a családterápiás szemlélet szerint a gyermek fejlődése nem kizárólag az anya felelőssége, hanem a család, a társadalmi környezet és a biológiai tényezők összjátéka. Ha tehát bármi probléma adódik, nem lehet teljes mértékben az anyára hárítani, hanem a teljes rendszert meg kell érteni.
Versengő társadalom
Az anyai versenyzés fontos oka lehet az is, hogy ebbe a privát térbe is beszivárog a teljesítményorientált, versengő társadalom. A fiatal anya talán már a saját családjában is azt tapasztalta, hogy a szeretet csak feltételekkel jár, akkor, ha valamiben kiemelkedő teljesítményt nyújt – és ugyanezt a teljesítménycentrikus, maximalista hozzáállást viszi át az anyaság bizonytalan terepére. Innen pedig már csak egy lépés, hogy amellett, hogy megpróbálja tökéletesen csinálni, más anyák leértékelésével igyekszik a saját önbecsülését fenntartani. Hiszen, ha a másik rosszabb, akkor ő csakis jobb lehet.
Minden gyerek másként egyedi
Persze a kisgyerekes anyaság alapvetően ingoványos világában nehéz figyelmen kívül hagyni, ha a másik látszólag jobban csinál valamit. Szakértőnk mégis azt tanácsolja, hogy tudatosítsuk: minden gyerek más, és bizonyos, elég tág határokon belül semmit sem jelent, ha valamit nem akkor teljesít, mint a játszótér „rekordere”. A fejlődési mérföldkövek esetében hallgassunk az orvosra, és persze, ha a saját ösztönünk azt jelzi, hogy valami probléma van, akkor ezt feltétlenül jelezzük a szakembereknek. Ezen kívül azonban jobb, ha inkább hagyjuk a gyereket szabadon fejlődni: nem mindenkinek való a versenyistálló típusú iskola, a százféle különóra, az egyik mozgékonyabb, sportosabb, a másik pedig könyvmoly – és ez mind jól van így. Felnőtt korára nagy valószínűséggel mindenki megtalálja majd a helyét. Addig pedig a legfontosabb, amire szüksége van, a feltétlen, teljesítményhez nem kötött szeretet. Amit úgy tudunk a legjobban megadni, ha magunkat sem sodorjuk bele a teljesítménykényszer és a folytonos összehasonlítgatás csapdájába.
Kapcsolódó cikkek
