Azok a nők, akik nem tudtak zöld ágra vergődni a saját anyósukkal, az egymás mellett töltött évek alatt sokszor annyi bosszantó dolgot látnak, hogy megfogadják, ők soha nem lesznek ilyenek, amikor majd felnőnek és megnősülnek a fiaik.

Itt a 10 legellenszenvesebb anyós-viselkedés amit én sosm fogok megtenni
1. Arra kérni a fiamat, hogy engem helyezzen előtérbe a feleségével szemben. Ha a fiam megnősül, a felesége lesz az első. Már most erre készítem magam érzelmileg. Nincs rendjén, hogy azt várjam el tőle, hogy engem jobban szeressen, mint a feleségét. Ő lesz a felesége, a gyermekei anyja, egyértelmű, hogy ő lesz az első onnantól fogva. Ez az élet rendje.
2. Kimosni a menyem szennyesét anélkül, hogy ő erre kérne. Persze valahol kedves és nagylelkű gesztus ez, de akkor is. Ne turkáljunk már a menyünk csipkés fehérneműi között!
3. Közvetíteni a családi veszekedés során. Az anyósoknak semmi köze a fiatalok vitáihoz.
4. Átrendezni a menyemék házát. Egyértelmű, hogy a kávéscsészék helye a kávéfőző feletti polcon van. De ez nem az én konyhám, hogy eldöntsem, mit hol kell tárolni. Ha bármikor azon kaptok, hogy a menyem konyhájában vagy szobájában pakolászok, szóljatok rám.
5. Azt kérni az unokáktól, hogy tartsanak titokban valamit a fiam és a menyem előtt. A szülők hozzák a szabályokat. Nincs olyan, hogy nagymama kiváltsága. Egy csomag tiltott cukorka nem ér annyit, hogy többet ne vigyázhassak az unokáimra.
6. Azt gondolni, hogy a fiam tökéletes. Más néven: a menyem rossz.
7. Azt gondolni, hogy a menyem a tökéletes. Ez még rosszabb, mint az előző, mert hatalmasat csalódhatunk a menyünkben, ha egyszer hibázik.
9. Kopogás nélkül benyitni a hálószobájukba. Sok anyós azt hiszi, elég egy halk kopogtatás és már nyithatják is az ajtót. NEM! Ha azt akarod, hogy kiégjen a retinád, nyugodtan nyiss rájuk egy mindenki számára arcpirító helyzetben…
10. Kritizálni a menyem főztjét. Úgy főz, ahogy szeretne. Ne kérdezd meg, miért rak forró szószt a spagettire, ha te nem úgy szoktad, vagy hogy miért sózza-borsozza a levest. Sokat dolgozott az étellel, még ha nem is ismeri el, de jó benyomást akar rád tenni vele.
Fotó: Getty Images – Jacob Wackerhausen, Forrás: Via