Ma már a szakemberek előtt közismert és elismert, hogy az ember szexuális (és egyben pszichoszexuális) fejlődése a születés körül kezdődik, és egész élete során folytatódik. Viták inkább arról folynak, hogy mi határozza meg ezt a fejlődést.
A különböző elméletek mást mondanak arról, hogy a születéstől a serdülőkorig tartó időszak pszichoszexuális fejlődésének milyen jellemzői vannak.
Az első teljes körű magyarázatot a pszichoanalitkus elmélet próbálta adni, amelyben Freud úgy vélte, hogy a gyerek élete első öt évében olyan fejlődési szakaszokon megy át, amelyek hatással vannak a személyisége alakulására. Ezeket a szakaszokat nevezte pszichoszexuális szakaszoknak. Minden szakasz egy-egy testtájról kapta a nevét, amelyen keresztül az ún. libidó, avagy a szexuális energia az adott időszakban levezetődik.
Úgy gondolta, hogy a korai tapasztalatok döntő szerepet játszanak a felnőttkori személyiség kialakulásában. Megfigyelései szerint különösképpen az ötödik életévig tartó időszak a meghatározó. Az ezt követő években a személyiség tovább stabilizálódik, ellenállóbb lesz a változásokkal szemben.
Megszállás a pelenkában
Freud szerint a gyermek az első három szakasz mindegyikében szembekerül valamilyen konfliktussal. Ha a konfliktus nem oldódik meg kielégítően, akkor nagy mennyiségű libidót kell folyamatosan az adott szakaszba befektetnie. Ezt a folyamatot nevezte fixációnak. A további szakaszok konfliktusainak kezelésére tehát kevesebb energia marad, ezért a sikeres konfliktusmegoldás a későbbi szakaszokban kevésbé valószínű. Ilyen értelemben minden szakasz az előzőekre épül.
A fixáció nemcsak abban az esetben alakulhat ki, amikor valakinek az egyéni igénye nem elégül ki, hanem akkor is, ha túlságosan is jól kielégül. A személyiség mindkét esetben, legalábbis részben, az adott szakaszban ragad, mivel ez a “megszállás” lefoglalja a libidó egy részét. A nagyon erős fixáció – tudattalanul – annyira lefoglalhatja a személyt, hogy gyakorlatilag semmi másra nem marad energiája. A fixáció során az adott szakaszra vonatkozó attitűdök, érdeklődési kör túlsúlya figyelhető meg.
Szobatisztaságban megalapozódott szexualitás
A pszichoszexuális fejlődés anális szakasza körülbelül a tizennyolc hónapos kortól a harmadik életévig tart.
Ebben az időszakban a végbélnyílás (anus) a központi erogén zóna. A kicsit egyre inkább érdekelni kezdik a széklet, a vizelet kiürítésével kapcsolatos dolgok. Ezek visszatartása, majd kiengedése örömet okoz számára. Ekkor tanulja meg a szobatisztaságot. Ekkor tapasztalja meg, hogy nem könnyíthet magán akkor és ott, ahol akar, hanem meg kell tanulnia, hogy mindennek megvan a maga ideje és helye. Így tanulja meg a kontrollt, a “képes vagyok megcsinálni” érzését.
Számára semmi sem gusztustalan. Durva, elsietve kialakított szabályok a gyerekben azt az érzetet kelthetik, hogy a teste és annak minden funkciója valami ijesztő dolog. A türelmetlen, korai szoktatás kudarchoz vezet, hiszen a gyermek szervezete a második életév környéke előtt még nem kész a kontrollra.
A gyerekek figyelmét életkoruknak megfelelően ekkor még az anális zóna játékai kötik le. Észreveszik, hogy a szülő örül, ha nem a pelenkát piszkítják össze, hanem a bilibe eresztik vizeletüket és székletüket, ezért próbálkoznak ezzel, örülnek a kezdeti sikereknek, s az ezeket jutalmazó megerősítésének, s egyre inkább élvezik a szándékos visszatartás és kiengedés képességét. Ez az érzéki élvezet magára a “végtermékre” is kisugárzik: az ilyen korú gyermek többnyire szívesen játszik (vagy játszana, ha engednék) a székletével.
Ürítő vagy visszatartó
A szülők viszonya a szobatisztasághoz meghatározza az erre a korszakra jellemző személyiségjegyek kialakulását. Kétfajta megközelítés lehetséges. Ha a szülők arra késztetik a gyermeküket, hogy a kívánt helyen és időben könnyítsen magán, sok figyelmet kap, és siker esetén megdicsérik, így megerősítik abban, hogy érdemes a dolgokat a megfelelő időben és helyen produkálni. Ez az élmény alapozza meg Freud szerint a felnőttkori produktivitást és kreativitást.
Ha a gyereket megszégyenítik, büntetik, azzal ellenállását provokálják – szándékosan akkor és oda fog üríteni, ahová szülei legkevésbé szeretnék. Ezek az élmények a rendetlenségre, kegyetlenségre, nyílt ellenségességre hajlamosítanak, mely vonások az ún. anális “kiürítő” személyiségvonás jegyei lesznek.
Ha a gyermek vizeletének vagy székletének visszatartásával próbálkozik, akkor anális “visszatartó” személyiségvonások alakulhatnak ki. Ennek egyik jellemzője a kényszeresség.
Azokat a személyiségjegyeket, amelyek ezt a mintázatot alkotják, anális triásznak is nevezzük, amire a fösvénység, konokság és a rend- vagy tisztaságszeretet a jellemző. A fukarság a széklet visszatartásából ered. Az önfejűség a szobatisztasági tréninggel kapcsolatos ellentétes akaratok harcából fakad. A rendszeretet a széklet piszkával szembeni reakció.
“Képes vagyok megcsinálni!”
Az anális periódusban a gyerek különösen szereti magát összepiszkolni, koszolni. Sok szülőt ez nagyon idegesít. Nem okos dolog ezeket a vágyakat megtiltani, persze a széklet helyett más tárgyakkal is lehet pótolni a “tiltott gyönyöröket”. A sarazás, vizezés, agyagozás, gyurmázás, festés ezért okoz szinte minden gyereknek nagy élvezetet, hisz minden piszkos, ragacsos anyag a “valódit” jelképezi számára, persze tudattalanul.
A szoktatás elmulasztása is helytelen. A gyerek ilyenkor magára marad ebben a kérdésben, és nem tanulja meg a kontrollt, így hiányozni fog neki a teljesítmény okozta megelégedés, a “képes vagyok megcsinálni” érzés. Mihelyt a gyerek szervezete felkészült rá (ez körülbelül a két éves kor), elkezdhetjük a szoktatást. Különös figyelemmel kell végezni az anális környéken történő műveleteket (végbélkúp, végbélben történő lázmérés, fenéktörlés stb.). Ezeknek a durva, de néha még a szokásos elvégzése is annyira megrettentheti a gyereket, hogy még felnőtt korában is megmaradhat benne a behatolástól való félelem.
A gyakori elfenekelésnek is negatív hatása lehet a szexuális fejlődésre. A testrészek közelsége miatt az elfenekelés szexuálisan felizgathatja a gyereket. Ezért a rosszalkodásokkal egyre gyakrabban fogja tudattalanul kiprovokálni a verést. Amennyiben a szenvedés és az öröm összekapcsolódik nála, később is keresni fogja a szenvedés lehetőségét, ha szeretetre, ill. élvezetre vágyik. Vannak olyan házaspárok, akiknek kimondottan szükségük van egy kiadós veszekedésre/verekedésre ahhoz, hogy jó éjszakájuk legyen.
Autonómia a szégyen helyett
Nézzünk egy másik gondolatmenetet!
Erikson, Freud tanítványa az egész életen keresztül tartó fejlődés híve volt. Ő is fontosnak tartja a kisgyermekkort a személyiség alakulásában. De míg a freudi fejlődéselmélet azt írja le, hogy a fejlődés különböző fokozataiban miképpen koncentrálódik a szexuális energia az erogén zónák mentén, az eriksoni gondolatmenet pszichoszociális hangsúlyú.
Erikson szerint az élet fő problémája az identitás keresése, ennek hiánya minden baj forrása. Az emberi fejlődést úgy tekintette, mint bizonyos problémák felbukkanását és megoldását az egyes életszakaszokban. Szerinte minden fázisban konfliktust élünk át, mely egyfajta fordulópont. Ez növekedést is rejt magában, ám sérülékennyé is teszi az egyént. Minden ilyen krízis egy új lehetőség, új mód a világ megismerésére.
Az eriksoni második pszichoszociális szakasz a második-harmadik életévet öleli fel. A kisgyermek testi fejlődése előrehalad, s törekvéseinek iránya lassan afelé tolódik el, hogy ellenőrizze saját cselekedeteit. A szakasz krízise e törekvéssel kapcsolatos. A feladat az, hogy a gyermek kifejlessze magában az autonómia érzését az önálló tetteit kísérő szégyennel és kétséggel szemben. A sikerese krízismegoldás esetén a gyerekek e korszakban megtanulják akaraterejüket és önkontrolljukat gyakorolni, míg a kudarc révén elbizonytalanodnak, és kételkedni fognak abban, hogy maguk is képesek bármit megcsinálni.
A szobatisztaságra szoktatás Erikson szerint is a szakasz fontos eseménye. Szerinte a hólyag és a belek kontrollja jó esélyt ad az autonómia kifejlesztésére. E funkciók ellenőrzése ugyanis az önkontroll érzésével jár, ellentétben azzal, amikor valaki saját testi impulzusainak rabja.
Forrás: Carver, C. S. – Scheier, M. F. (1998) : Személyiségpszichológia. Budapest: Osiris Kiadó.
Tudjon meg többet a kíméletes hashajtásról!
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
Forrás: HáziPatika.com
Kapcsolódó cikkek
