A COVID-járványt követően több tanulmány is készült arról, hogyan hatott ez a lezárásokkal, korlátozásokkal teli időszak a gyerekek és a felnőttek mentális egészségére. Az eredmények drámaiak: rendkívüli mértékben megnőtt a szorongással, depresszióval küzdő gyerekek száma. A fiatalok sem tudják elkerülni a riasztó híreket: nem csak a járvány hátrányait tapasztalták meg, de rendszeresen hallanak a háborúról, a gazdasági válságról, és lássuk be, az iskolák többsége sem a béke szigete mostanában. De még ha az is lenne: a teljesítménykényszer egyre többször és egyre fiatalabb korban sodorja a gyerekeket a kiégés szélére, vagy akár tovább is. „Teher alatt nő a pálma” – tartja a sokat idézett mondás, ám a modern kutatások egyre inkább azt igazolják: a túlzott terheléstől nemhogy kibontakozna a tehetség, inkább egyenesen elvész.
Kell a sikerélmény!
„Ha tartósan hiányzik az egyensúly a befektetett munka, és az azért kapott jutalom között, akkor bárki kiéghet: a szülő, a pedagógus, és a gyerek is” – mondja Dr. Jármi Éva pedagógiai szakpszichológus, a Hol A Helyem Iskolapszichológiai Tanácsadó Központ vezetője. Fontos tudni, hogy a jutalom nemcsak a pénzbeli jutalmat vagy éppen az ötöst jelenti, hanem minden olyasmit, ami motivál: a sikerélményt, az élet örömteli oldalát is. Ha ez utóbbit nincs időnk megélni, akkor egy idő után a fizetésünk vagy az újabb jó jegy csak egy statisztikai adat lesz, már nem lendít előre.
Dr_Jármi_Eva – Fotó: magánarchívum
A szakember arra is figyelmeztet: a tanulói kiégés már egészen kicsi gyerekeket is érinthet, különösen akkor, ha a család és az iskola is a teljesítményt tekinti a legfontosabbnak. „Azt szoktam mondani, hogy a teljesítmény- és munkakényszer a társadalmilag leginkább elfogadott, sőt, dicsőített függőség” – teszi hozzá Dr. Jármi Éva. Sok szülő már az óvoda idején kinézi az erős „versenyistállót” a gyereknek, abban a reményben, hogy innen majd egyenes lesz az útja a középfokú és a felsőoktatásba, végső soron pedig a karrierhez. De sportolni vagy zenét tanulni sem nagyon lehet csak úgy, hobbiból: hamar kiderül, kiből lehet a jövő bajnoka, művésze, ettől a gyerektől pedig utána teljes erőbedobást várnak el, míg a többieket egyszerűen kirostálják.
Sokszor a szülő a katalizátor
Dr. Jármi Éva szerint sokszor épp a szülő a teljesítménykényszer katalizátora. Vagy azért, mert ő is így nőtt fel, és teljesen természetes számára, hogy a kiégés szélén egyensúlyozva tölti a napjait, vagy azért, mert úgy érzi, többre is vihette volna az életben, és érthető, hogy a gyerekének nagyobb karriert, sikeresebb pályát szeretne. A strukturálatlan szabad időben, amikor a gyerek egyszerűen azt csinál, amit akar, sőt, akár a plafont bámulja, sokan az elkallódás veszélyét látják. Pedig a tevékenységek, programok, különórák nélküli időre a kisiskolásoknak ugyanolyan nagy szüksége van, mint az épp leváló, átalakuló kamaszoknak. Ha azonban a gyerek otthon is és az iskolában is azt hallja, hogy csak a 100 százalékos teljesítmény elfogadható, hogy a „jobb” helyek csak a legjobbakkal állnak szóba, és hogy aki lemarad, azt helyrehozhatatlan kár éri, maga is azonosulni fog ezzel a szemlélettel. Előbb lelkesen, aztán egyre több nehézséggel.
Fotó: Getty
Flowban indul, kimerülten folytatódik
Szakértőnk figyelmeztet: a kiégés minden életkorral egyfajta lelkes, flow állapottal indul. A gyerek örömmel indul iskolába, boldogan tanul, sportol – ha pedig jól csinálja, a felnőttek egyre több elvárást támasztanak vele szemben. Tétje lesz a tanulmányi eredménynek, a versenyeknek, nem lehet a kiválónál rosszabb teljesítményt nyújtani. Ám ahogy ez a folyamat elindul, egyre kevesebb lesz az öröm a tevékenységben. Később pedig megjelenhet a reggeli hasfájás, az alvászavar, az ingerlékenység, sőt, akár az egyre súlyosbodó szorongás és a depresszió is – ezek már intő jelek, amelyekre jó lenne felfigyelnünk.
Dr. Jármi Éva szerint a kiégésnek három területe van. Az egyik a fizikai és lelki kimerültség, amely akár krónikussá is válhat. A másik fontos jel az úgynevezett deperszonalizáció, vagy elszemélytelenedés: a gyerek eltávolodik a tanáraitól, szüleitől, társaitól, sőt, őket kezdi hibáztatni a nehézségeiért. Ez érhető tetten a felnőtteknél is, például akkor, amikor egy pedagógus a „gyerekanyag”-ra panaszkodik. A harmadik fontos terület pedig a személyes alkalmatlanság érzése: ha a gyerek minden tévedésért, rosszabb jegyért önmagát hibáztatja, úgy gondolja, hogy semmit sem csinál jól, tehetségtelen. A kamaszok, a felvételivel, érettségi vizsgakövetelményekkel terhelt korosztályok különösen veszélyeztetettek e téren, de a kicsik sincsenek biztonságban.
Fontos a szakszerű segítség
A riasztó tünetekre mindenképp érdemes odafigyelni a szülőnek – még akkor is, ha egyébként őszintén és mélyen hisz abban, hogy a gyerek boldogulásának kulcsa a kemény munka. Mivel teljesítménykényszeres közegben a gyerek is ezt tartja magától értetődőnek, sokszor nehezen mutatja ki, hogy valami nem stimmel: mosolyog, szorgalmas, jó jegyeket hoz, megfelel azoknak a tekintélyszemélyeknek, akik az elvárásokat megfogalmazzák felé. Van, hogy csak akkor tűnik fel, hogy baj van, amikor a gyerek összeomlik: testi tünetei lesznek, egyre többet beteg, sírógörcsöt kap, vagy akár önsértő magatartásba, vagdosásba menekül. A hasfájás, a „nem akarok iskolába menni”, a szünet nélküli tanulás, a lazításra való képtelenség, a „mindig a legjobbnak kell lennem” kényszere vészjel, amit ne hagyjunk figyelmen kívül!
A legsürgősebb ilyenkor, hogy fellazítsuk a napi és a heti programot. Tervezzünk be minden hétre pihenőnapot, olyan családi programot, amelyik nem újabb információkkal halmoz el, hanem egyértelműen a pihenésről szól. Azt is éreztetni kell a gyerekkel, hogy a 80 százalékos teljesítmény is elég, nem kell mindig kiválónak lenni. Jó, ha szülőként azzal is tisztában vagyunk, hogy a későbbi boldogulás, a karrier, a nagy fizetés nem feltétlenül a kitűnő bizonyítvány és a legjobb intézményekbe való bejutás függvénye. Sőt, megfigyelhető, hogy sokszor azok érvényesülnek a legjobban, akik már gyerekként lehetőséget kaptak arra, hogy a saját útjukat járják, és képesek egyensúlyba állítani a munkát és a pihenést. Dr. Jármi Éva arra is figyelmeztet, hogy az ilyen esetekben érdemes szakemberhez fordulni: a legtöbbször jól jön a külső segítség ahhoz, hogy a család gondolkodása kibillenjen abból a rutinból, amelybe évek alatt beleragadt. Ne féljünk tehát felkeresni az iskolapszichológust, vagy akár a magánellátásban dolgozó szakembereket. Ez nem kudarc, hanem valódi befektetés abba, hogy a gyermekünkből lelkileg is egészséges felnőtt váljon.
Kapcsolódó cikkek
