Sok szülő nemcsak dühös, vagy frusztrált lesz, ha a kisgyermeke megüti őt, hanem egyenesen szégyenérzetet vagy kétségbeesést érez. A tehetetlenség is gyakori érzelem, ahogy az is, hogy kudarcot vallottunk szülőként.

Nem ritka, hogy a totyogó, aki még képtelen kezelni az érzelmeit, a frusztrációit, megüti a szülőt. De az, hogyan reagálunk erre, nagyban befolyásolja, hogy újra megtörténik-e a későbbiekben.

A kisgyerekek még nem tanulták meg, hogyan kezeljék az érzelmeiket, ezért vannak dühkitöréseik, ezért sírnak, hisztiznek és vannak gyerekek, akik olykor ezért agresszívak a környezetükkel, akár a szüleikkel is. Nincs impulzuskontrolljuk, nem tudják szavakba önteni mit éreznek és pláne nem tudnak megbirkózni az érzéseikkel.

Sokat tehetünk azért, hogy fel se merüljön az agresszió, vagy ha már megtörtént, ne következzen be újra.

Tiszteletteljes környezet

Igen, nagyon is számít, hogy mi a minta: ha világossá tesszük, hogy nem fér bele a rúgás, a harapás, az ütés, semmilyen körülmények között, akkor ez nemcsak egy szabály lesz, hanem a követendő példa, a családi minimum is. Ha ennek ellenére a gyerekünk megüt minket, akkor fogalmazzuk meg világosan, hogy ez nem fér bele, mondjuk el neki, hogy nem okozunk fájdalmat a másiknak.

Legyenek következmények

Nem visz előbbre, ha úgy csinálunk, mintha mi sem történt volna. Magyarázzuk el az ő nyelvén, hogy olyat tett, amiről már korábban megbeszéltük, hogy nem fér bele. Vonjuk ki a helyzetből, menjünk át egy másik szobába, a kertbe, segítsünk neki megnyugodni.

Soha ne büntesd meg és ne üss vissza

Gyereket nem ütünk meg, semmilyen ok nem létezik arra, hogy szülőként megüssük a gyerekünket. A büntetéssel nem a lényeget érti meg, hanem csak az rögzül benne, hogy azért nem szabad másokat megütni, mert akkor megbüntetik. Nem a büntetés miatt nem ütünk meg egy másik embert.

Kapcsolódó cikk