Kisgyerek

Pszichológus: Ennyi idős kortól maradhat otthon egyedül egy gyerek

Természetesen ebben a kérdésben sem szerencsés általánosítani, a pszichológus azonban elmondta, mikortól állnak erre készen a gyerekek.
2024. Június 04.
egyedül otthon hagyott gyerek

Oszik Márta pszichológus a Gyerekszoba.hu-nak azt mondta, hogy biztonsággal 12 év felett hagyhatók egyedül a gyerekek, a szünetek alatt azonban előfordul, hogy a család sehogy sem tudja biztosítani a felügyeletet, ezért sokszor ennél fiatalabb gyerekeknek is el kell látniuk magukat.

Ilyen esetben fontos, hogy a gyerek érett legyen és biztonságban érezze magát, különben magányosságérzés, esetleg szorongás alakulhat ki benne – mondta.

egyedül otthon hagyott gyerek

Hangsúlyozta, mielőtt a gyermeket egyedül hagyják a szülei, meg kell vele beszélniük, hogy egyes helyzetekben mit kell tennie, baj esetén kit hívjon fel. Bizonyos időközönként érdemes rátelefonálni.

Mit érdemes átgondolni, mielőtt sor kerül az első alkalomra?

  • Egy 12 évesnél fiatalabb gyerek általában nem tud hosszabb ideig egyedül maradni és biztonsággal gondoskodni magáról.
  • A szülővel szemben eljárás indulhat, ha a gyerek az egészségét vagy életét közvetlen veszélyeztető helyzetbe kerül, amikor egyedül van.
  • Éjszakára semmiképp sem ajánlott egyedül hagyni egy gyereket, nagyjából kamaszkoráig.
  • Mindegy, mennyi idős egy gyerek, nem szabad őt egyedül hagyni, ha fél, nem érzi magát biztonságban, és kifejezetten kéri, hogy ne hagyjuk magára.
  • Kisbabát semmiképpen sem szabad egyedül hagyni.
  • Milyen a gyerek személyisége? Felelősségteljes, betartja-e azokat a szabályokat, amikben megállapodtatok?
  • Biztos, hogy tényleg otthon marad és még véletlenül sem megy el hazulról világot látni?
  • Hogyan reagál az olyan váratlan helyzetekre, ha valaki becsenget, vagy ha például elmegy az áram?
  • Tudja használni a telefont? Fel tud hívni téged vagy bárkit, akiben megbízik, ha segítségre van szüksége?
  • Képes alapvető dolgokban kiszolgálni magát (ha mondjuk éhes vagy megszomjazik)?
  • Biztos vagy benne, hogy nem fog félni és nem fog bepánikolni, ha egyedül hagyod hosszabb időre?

Nyitókép: Getty Images