Baba

Egyre kevesebb anyatejet adnak le, hiába emelik a támogatás árát

2011-ben még 89,4 ezer liter anyatejet adtak le Magyarországon az állami programon keresztül, 2023-ban már csak 16 ezer litert.
2024. Augusztus 01.

2011-ben még 89,4 ezer liter anyatejet adtak le Magyarországon az állami programon keresztül, 2023-ban viszont már csak 16 ezer litert – írja a Szabad Európa nyomán a Hvg a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adatai alapján. Ez több mint 80 százalékos csökkenésnek felel meg.

anyatej

Kép: Getty Images

2017-ben volt egyedül növekedés, amikor a kormány 1800 forintról 2700 forintra emelte a literenként fizetett állami támogatást, de 2018-tól folytatódott a csökkenés.

A kormány tavaly év végén 3500 forintra emelte a támogatást, ez a szakértők szerint nem fog változást hozni. A Belügyminisztérium június végén bocsátotta társadalmi vitára azt a rendelettervezetet, amely 2025. januártól 5400 forintra emelné az anyatejnek a társadalombiztosítási támogatás alapját képező literenkénti árát. Ha a terv megvalósul, a kormány egy éven belül gyakorlatilag megduplázza az anyatej állami támogatását, mutat rá a lap. Ugyanakkor az állami támogatás emelése nem feltétlenül hoz több anyatej donort. A Hvg.hu-nak nyilatkozó ágazati dolgozó szerint sokkal jobban fel kéne hívni a figyelmet a tejleadás lehetőségére, be kellene vonni a kórházakat és a védőnőket is a programba. Nehezíti az anyatej leadás gyakorlatát, hogy minden reggel 8 óráig kell leadni a lefejt tejet a gyűjtőállomáson. „Jó lenne, ha – több budapesti kórházhoz hasonlóan – vidéken is körbejárna egy autó, amely minden reggel begyűjtené az anyatejet” – mondta a dolgozó a lapnak.

Az állam évi 43,3 millió forinttal támogatja az anyatejgyűjtő programot, míg a tápszerre ennél jóval több, évi 12,5 milliárd forint jutott 2023-ban.