
B. Á.
5 egyszerű tízóraiötlet, ha egészségeset csomagolnál a gyereknek
Legyen finom, egészséges, és könnyen elkészíthető – ilyen az ideális tízórai a szülő szemszögéből. Ha nincs már ötleted, mi kerüljön az uzsonnás dobozba, szuper TikTok-receptekkel segítünk.
5 idegesítő gyerekszokás, ami valójában azt jelenti, hogy szüksége van rád
Egy kisgyerek nem tudja még megfogalmazni, hogy egy kis figyelemre, ölelésre, szeretetre vágyik. Úgy mutatja ki, ahogy tudja – és a néha zavaró jeleket nem egyszerű szülőként helyesen értelmezni.
5 gyereknevelési trükk, amit érdemes ellesni a Blake Lively – Ryan Reynolds házaspártól
Amit látunk belőlük, az alapján Blake Lively és Rayan Reynolds laza, vagány, de szerető szülők lehetnek. Elég keveset tudni a magánéletükről és a gyereknevelési szokásaikról, de amit mégis, abból talán nekünk is érdemes néhány dolgot megfogadnunk.
Őszi hajhullás: előzd meg!
Minden ősszel küzdesz azzal, hogy hullik a hajad? Idén legyen ez másképp.
Gyerekzsúrra mentek? Ezek a legfontosabb szabályok
A sulis- és ovistársaknak szervezett szülinapi bulik szezonja újra beindul, sőt, sokan szeptemberben-októberben pótolják a nyáron nyaralások miatt elmaradt zsúrokat. Szóval jó, ha felkészülsz – főleg, ha introvertált vagy.
Ezt az 5 kérdést tedd fel a gyerekednek az első iskolai héten
Beszélgess a gyerekeddel arról, hogyan hatott rá az iskolakezdés, hogy segíthess, ha kell, és jobban beleláss a mindennapjaiba. Ehhez szuper kérdéseket javaslunk.
Stresszes kamasz: így segíts neki
Stresszel az iskolakezdéstől, feszült a sulis dolgok vagy bármi más miatt – mutass a kamasz gyerekednek néhány egyszerű stresszoldó trükköt, hogy jobban érezze magát.
Ezt mondd a gyerekednek, ha fél iskolába menni
Nem könnyű látni, ha a gyereked félve megy reggel iskolába. Ha nehezen viseli az iskolakezdést, így segíts neki.
Így varázsold tisztára a gyerek tolltartóját – mintha új lenne!
Bőven jó lenne még a régebben vásárolt tolltartó, csak egy kicsit koszos és össze van firkálva? Így tisztíthatod meg gyorsan és egyszerűen.
Immunerősítő trükkök iskolakezdésre
Elkezdődik az iskola, és már a második-harmadik héten mehetsz táppénzre a gyerekkel, mert elkap valamit – ismerős? Gyerekorvos szakértőnk segít, mit tehetsz.
5 kreatív módszer, hogy a gyermeked biztonságban érezze magát az iskolában
Most lesz elsős, és mindketten izgultok? Vagy már tapasztalt a gyereked, mégis szorong kicsit az iskolakezdéstől? Ezekkel a trükkökkel segíthetsz neki.
Ilyen a jó iskolai benti cipő – ezt vedd figyelembe a vásárlásnál
Van már benti cipője a gyerekeknek a suliba? Ha még most fogjátok beszerezni, segítünk, mitől lesz igazán a kedvére való és praktikus a váltócipő.
Ki ne dobd a kis tasakot a cipők, táskák csomagolásából – ennyi mindenre használhatod a silica golyócskákat
Így a tanévkezdés előtt elég sok mindent kell megvenni, megrendelni a gyerekeknek, jó néhány csomagban lapul majd kis tasak (gyakran silica felirattal). Ne dobd ki, nagyon sokféleképp felhasználhatod!
Ezt mondd a gyereknek, miután kiabáltál vele
Akár nagy kamasza, akár kisebb gyereke van, a legtöbb szülővel előfordul, hogy kiabál vele – aztán megbánja. Mit lehet ilyenkor tenni?
5 dolog iskolakezdéshez, amit semmiképp ne hagyj az utolsó pillanatra
Te is a halogatós anyukák táborát erősíted? Most jön néhány hasznos tanács sulikezdéshez, amit szerzőnk a saját kárán tanult meg.