
B.G.
Gyerekek, akiknél nagyobb a vashiány kockázata
A legtöbb gyereknél egy rutin laborvizsgálat derít fényt arra, hogy vashiánnyal küzd, ezért sápadt, fáradékony, másoknál komolyabb kivizsgálás szükséges. A vashiány gyermekkorban nem gyerekjáték, élethosszra kiható következményei lehetnek. Lássuk, kik a legveszélyeztetettebbek.
Terhességi vaspótlás: anyának és magzatnak is fontos
A vas nélkülözhetetlen a szervezetünk számára, hiányában ugyanis a sejtek nem jutnak elegendő oxigénhez, nincs megfelelő vérképzés sem. Terhesség alatt megnő a szervezet vasszükséglete, amennyiben nem pótoljuk, a szervezet vasraktárai kiürülnek, ebben az esetben beszélünk vashiányról. Következményei megjelennek az anyánál, a magzatnál, befolyásolja a várandósságot, a szülést, sőt, még a születést követő időszakot is.
Nem minden iskolában lesz tanítás a decemberi szombati munkanapokon
Van olyan iskola, ahol lesz tanítás, máshol azonban igazgatói szünet lesz a decemberi szombati munkanapokon.
Ilyen kedves becenevet adott unokájának Fenyő Miklós
A zenész unokája, Laura nemrégiben lett másfél éves, ebből az alkalomból mutatott egy édes közös fotót a büszke nagypapa.
5-10 százalékos áremelkedéssel indul a karácsonyfaszezon
A vevők 85 százaléka az utolsó két hétre hagyja a vásárlást.
Közel száz korcsolyapályán csúszhatunk ezen a télen
Ingyenes pályákkal is találkozhatunk, és egyre népszerűbbek a jégfolyosók és jéglabirintusok.
Mindössze kétféle ételt ehet a mindenre allergiás nő
Annyi mindenre allergiás a 24 éves amerikai nő, hogy biztonsággal csak kétféle ételt ehet.
Hangos gyerekek miatt lezárt játszótér: vesztett a falu
Kártérítést kell fizetnie és egy 2,4 méteres falat építenie a falunak, mert egyetlen embert zavar a gyerekzsivaj. A falu elvesztette a pert, de nincs pénzük a zajfogó fal megépítésére, ezért országos segítséget kér.
Így készül a dubaji csoki
Karácsonyi ajándéknak sem utolsó.
Középiskolai felvételi: ma lejár a jelentkezési határidő
Ha olyan iskolába készültök, ahol kérnek írásbeli vizsgát a felvételin, akkor ma jár le a jelentkezési határidő.
Heti időjárás: napsütés helyett köd, borult ég
December első hetében nem számíthatunk sok napsütésre, annál inkább ködre, szitálásra -derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
A magyar nők több mint fele élt már bántalmazó kapcsolatban
A magyar nők 54,6 százaléka élt már bántalmazó kapcsolatban, ez jóval magasabb, mint a 31,8 százalékos európai átlag. Tíz év után ez az első reprezentatív felmérés a nők elleni erőszakról.
Családi programajánló hétvégére – november 30 – december 1.
Itt van a várva várt advent első vasárnapja. Ehhez kapcsolódó programokat is hoztunk nektek.
Így változik a GYED, GYOD összege 2025-től
2025-ben a minimálbér 9, a garantált bérminimum pedig 7 százalékkal emelkedik. A béremelések hatására a gyed és a gyod összege is nő.
8 gyönyörű magánhangzóval kezdődő lánynév
A magyar nyelvben számos szép, magánhangzóval kezdődő lánynév található, amelyek különösen kedveltek lehetnek lágy hangzásuk miatt.