
Gyerekszoba.hu
Ha nem sikerül teherbe esni, ezeket feltétlen ellenőriztesd
Amennyiben egy pár egy éven keresztül próbálkozik, ám a nőnek nem sikerül teherbe esnie, úgy érdemes bizonyos vizsgálatokat végeztetni.
Így aludhatsz jobban a baba születése után
A kimerültség gyakran jár együtt a szülővé válással, különösen az első évben, amikor sem az anyukák, sem az apukák nem tudják kialudni magukat kellőképpen.
Versek farsangra
Hamarosan eltemetjük a telet, jön a farsang és ezzel a vidám ünneppel búcsúzunk a hidegtől és sötéttől. A kisgyerekeknél a jelmez mellett a farsangi versek és dalok időszaka is ez.
Lassabban öregednek, akik zsírszegény tejet fogyasztanak
A sovány vagy 1 százalékos zsírtartalmú tejet fogyasztó felnőttek szervezetének biológiai életkora lassabban nő, mint a 2 százalékos, illetve teljes tejet fogyasztó társaiké - derült ki egy új tanulmányból.
Az ötödikes gyerekek harmada fáradt, kedvetlen, ingerlékeny
Hatezer diákot kérdeztek arról, hogy mit esznek, mennyit mozognak, hogy érzik magukat.
Ha az anya szoptat, az együttalvás nem növeli a SIDS kockázatát
Ellentétes vélekedések vannak a hirtelen csecsemőhalál és az együttalvás kapcsolatáról: növeli-e a SIDS kockázatát vagy nem. Most Academy of Breastfeeding Medicine árnyaltabb képet festett a kérdésről.
A baba gondozásának alapjai, miután hazaértetek a kórházból
Mire kell figyelni, hogy érdemes ütemezni a feladatokat, melyek azok az alapok, amit tudni érdemes a baba ellátásával kapcsolatban?
Csodás pillanat: először lát esőt egy ausztrál kisfiú
A szigetországot hónapok óta erős hőhullám és bozóttűzek is sújtották, de végre nemrég megérkezett az eső is.
8 tipp az egészséges étkezési szokások kialakításához
Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke egészséges legyen. Ehhez elengedhetetlen az egészséges táplálkozás. Ez azonban nem magától alakul ki, hanem a családi minták és szokások mentén.
Módszerek a negatív stressz csökkentésére a terhesség alatt
Hogy lehet kivédeni a rossz stresszt, amikor babát vársz? Milyen módszerek segíthetnek, hogy megelőzd a negatív hatását?
Újra tökéletesek Zente véreredményei
A kisfiú állapota rohamosan javul.
Ez a különbség a rotavírusfertőzés és a gyomorinfluenza között
A hányás hirtelen, bármikor lecsaphat, legyetek a gyerekkel akárhol. Amint pedig megtörténik, rájössz, hogy a következő napok a sós kekszről és az üres teáról szólnak majd, és lehet, hogy a vírus végigmegy az egész családon.
Szemkontaktus kell az egymásra hangolódáshoz
Összhangba kerül az anya és a baba agyi aktivitása a szemkontaktusos közös játék során - derült ki egy kutatásból. A jelenség egyfajta kommunikáció - vélik a tudósok.
Inkább a szteroid, mint az orrcsepp-függőség
A téli hónapokban az orrfolyás mellett az orrdugulás lehet a poratka allergia jellegzetes tünete, de kiválthatja háziállat vagy penészgomba allergia is.
Nyugdíjasokkal pótolják a hiányzó óvónőket
A szakemberhiány az óvodákban is egyre nagyobb gondot jelent. Nem csak a sulikban, orvosi rendelőkben kell a nyugdíjasoknak besegítenie.