
Gyerekszoba.hu
Dollármilliókba kerülhetett a gyógyszer, amely egyetlen kislányon tud segíteni
Génterápiás gyógyszert fejlesztettek ki egyetlen kislány megmentéséért. A fejlesztés kutatásetikai és finanszírozási kérdéseket is felvet.
Ilyen, ha élő adásba sétál be a kisgyereked
A kisgyerekek sok olyan dologgal képesek előállni a figyelmünk felkeltésére, ami akkor épp zavaró lehet, de a nap végén visszagondolva már nagyon aranyos.
A kisgyerekek harmada rosszul táplált
Az öt évnél fiatalabb gyerekek harmada rosszul táplált vagy túlsúlyos, vagy nem kapja meg a fejlődéséhez szükséges táplálékot.
Több ezren kiszorulhatnak a felsőoktatásból a nyelvvizsga-szabályozás miatt
Több ezren kiszorulnak a felsőoktatásból, és akár 30-40 százalékkal is visszaeshet a felvett hallgatók aránya, ha az oktatási kormányzat nem változtat a jövőre életbe lépő szigorú szabályozáson.
Hogy egyeztethető össze a munka az anyasággal?
A dolgozó anyukáknak napról napra össze kell szedniük magukat, és haladni előre anélkül, hogy megállnának egy pillanatra elgondolkozni azon, miért annyira fáradtak és mentálisan kimerültek.
Teherbe esni a veszteség után igazi érzelmi hullámvasút
"Most született volna meg a második kisbabánk. De a kilencedik héten végzett ultrahang során kiderült, hogy már nincs szívhang" - írja a Mother.ly szerzője.
A rota-oltás miatt szorult vissza az 1-es típusú diabétesz?
Ausztrál kutatók szerint kapcsolat lehet az 1-es típusú cukorbetegség visszaszorulása és a rotavírus elleni széles körű vakcinázás között.
Babaváró hitel: nem mindegy, melyik bankot választod
A szabadon felhasználható babaváró hitelt nem minden bank kezeli egyformán: vannak, akik a rendeletnél szigorúbban járnak el, és akár a pénz felhasználását is korlátozzák.
Szerinte a K-vitamin csak az orvosok fikciója
Ezt állította a gyermeke megölésével vádolt oltásellenes apa, akinek kisfia nyolchetesen halt bele a K-vitamin hiány miatti agyvérzésbe.
Ezek a legjobb applikációk, amik segítenek spórolni
Sokan vagyunk sajnos úgy, hogy időnként a túlköltekezés hibájába esünk. De az is gyakran előfordul, hogy egy nagyobb kiadásra csak nehezen szedjük össze a pénzt, mert nem tettünk félre eleget.
Kerüld ezeket a mondatokat, ha erős gyereket szeretnél nevelni
Nem látjuk előre a kihívásokat, amiket a gyermekeinknek ki kell majd állniuk - de ez nem jelenti azt, hogy nem tudjuk őket felkészíteni ezekre. A rugalmasság, az elkerülhetetlen akadályok leküzdésének képessége nagyon hasznos dolog, amit adhatunk nekik.
Bukás és reflux – mikor kell orvoshoz fordulni?
A bukás természetes jelenség csecsemőkorban, ám a tünetei nagyon hasonlóak a reflux betegséghez, ami viszont már orvosi kezelést igényel.
Ezért éri meg gyorsabban gyalogolni
Aki 45 évesen gyorsabban gyalogol, annak fiatalabb a szervezete és az agya is, a gyaloglás leggyorsabb, de még nem futó tempója ugyanis jó jelzője a szervezet és az agy öregedésének egy amerikai kutatás szerint.
Itthon megduplázódott a kanyarós esetek száma
Nemcsak Európában nőtt a kanyarós esetek száma, hanem nálunk is: itthon idén kétszer annyi kanyarós esetet jelentettek, mint egy évvel korábban.
Egy kislány fejsérülést szenvedett, lezárták az újonnan átadott csúszdaparkot
Két nap után lezárták a 16. kerületi csúszdaparkot, miután egy kislány fejsérülés miatt került kórházba.