
Gyerekszoba.hu
Az EQ fejlesztéssel megkönnyítheted az ovikezdést
Szülők és gyerekek számára izgalmas ez az időszak: a gyerekek óvodába mennek, mi pedig szeretnénk, ha a beilleszkedés minél gördülékenyebben menne.
Buszsofőr segített egy kismamának
Példamutató hozzáállást tanúsított egy kismamával szemben egy buszsofőr és a buszon utazó utasok.
Több százezer gyereknek nem jut ivóvíz
A helyszín Ukrajna, a főszereplő három gyerek, akik olyasmit éltek át, amit egyetlen gyereknek sem lenne szabad. Kelet-Ukrajnában 2014-ben robbant ki a fegyveres konfliktus, amely a mai napig tart.
Egy hétig még lehet kérni a HPV elleni védőoltást
Szeptember 12-éig igényelhető az iskolákban a méhnyakrák elleni védőoltás azoknak a lányoknak, akik betöltötték a 12. életévüket és az általános iskola 7. osztályába járnak.
Ezért szeretjük a kávét
A kávé világszerte a legnagyobb mennyiségben fogyasztott italok egyike: több mint kétmilliárd csészényit iszunk belőle minden nap, azaz másodpercenként mintegy 26 ezer adagot.
Agyhalott anya: ezzel az orvosi bravúrral segítették a magzat fejlődését
Egy 27 éves nőt agyhalottnak nyilvánítottak miután agyvérzést kapott félidős várandósan. 117 napig tartották életben, így lehetővé tették, hogy a magzat életben maradjon.
Bölcsődei támogatás: megvannak az első szerződések
Megkötötték az első szerződéseket a kisgyermekek bölcsődei elhelyezését megkönnyítő támogatásra. A regisztrált érdeklődők száma pedig meghaladja az ezret.
Már magzati korban eldőlhet, mi lesz a kedvenc ételünk
Már az anyaméhben eldől, hogy milyen ételeket, ízeket kedvelünk. Az ok evolúciós, a befolyásoló tényező pedig az anya táplálkozása.
Úgy tűnik, bevált a babaváró kölcsön
Elégedetten számolt be a Magyar Nemzeti Bank (MNB) arról, hogy milyen dinamikusan nőtt a lakosság hitelfelvétele. Harmadát a babaváró kölcsön tette ki.
Ne ezt idd, ha sokáig akarsz élni
Nagyobb eséllyel halnak meg idő előtt azok, akik rendszeresen fogyasztanak ezekből az italokból.
Így hat az oxigénhiány a gyerek agyára
A túl korán született babák még fejletlen légzőrendszere miatti oxigénhiány hatással lehet a későbbi tanulási képességekre is.
Így nyerheted meg a kajacsatát
Sok szülő aggódik azért, mert úgy gondolják, gyermekük nem akar rendesen enni. Mit lehet ilyenkor tenni?
Hagyj üzenetet az uzsis dobozban – a gyermeked imádni fogja!
Firkák, viccek, kedves üzenetek a tízórais dobozban, amik garantáltan mosolyt csalnak a gyermeked arcára!
Ezért veszélyes, hogy kevesebbet mozognak a mai gyerekek
Jelentős egészségügyi kockázatot jelent a gyerekekre a mozgásszegény életmód.
A testvéri zaklatás károsabb, mint hisszük
Nem csak az iskolában lehetnek a gyerekek bántalmazásnak kitéve, van, hogy otthon történik a dolog - az is előfordul ugyanis, hogy az egyik testvér zaklatja a másikat.