Baba

Ezeket a csodás keresztneveket viselik az év első babái, Magyarországtól Londonig

Itthon Záven szakította át a célszalagot, de mi a helyzet más országokban?
2023. Január 13.
Kisbabák versenyeznek
Versenymászás - fotó: Getty

Ma már hagyomány, hogy kiemelt figyelem övezi az új év elsőszülötteit. Nemcsak országok szintjén nagy esemény, hogy mikor és ki jön a világra elsőként, de régiók, városok és kórházak is gyakran adnak ki közleményt ezzel kapcsolatban.

Magyarország első 2023-as születésű babája például éjfél után mindössze harmincöt másodperccel bújt ki édesanyja hasából – a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban. Várható volt, hogy különleges nevet visel majd, hiszen egyre több szülő bátor mostanában a névadásban, és választ valami igazán ritkát. Ezúttal az első baba kisfiú, és a Záven nevet viseli – ezúttal is gratulálunk hozzá. Annyit tudni még róla, hogy 48 centiméterrel, 2840 grammal, császármetszéssel jött a világra egy harmincnégy éves édesanya második gyermekeként. A Záven egyébként örmény-amerikai eredetű név, azt jelenti: ajándék. Olyan ritka, hogy még hivatalos névnapja sincs.

Záven, az év első újszülöttje

Záven, az év első újszülöttje – Fotó: MTI/Varga György

Érdekes körülnézni, hogy míg itthon a kis Záven sírt fel először, vajon külföldi kollégái hová, és milyen néven érkeztek. Vége-hossza nincs az efféle híradásoknak, hiszen rengeteg település teszi közzé ilyenkor a gólyahírt. Úgyhogy most inkább csak néhány példát ragadunk ki, hogy lássátok, másutt mik a kedvelt keresztnevek jelenleg.

  • Boston első babája például percekkel éjfél után született a Brigham and Women’s-ben, és Iraklisnak hívják, ami vélhetően a Héraklész egy változata. A kisfiú vezetéknevéből ítélve görög származású lehet.
  • Eközben Glendale-ben, Kalifornia államban egy kislány látta meg a napvilágot idén először. Érdekesség, hogy az ő keresztnevét még nem tudni, mert szülei, a 36 éves Kasia és a 38 éves Patryk Grobelny mostanáig vártak azzal, hogy megtudják a baba nemét, és csak ezután választanak neki nevet.
  • Néhány ezer kilométerrel arrébb, Calgaryban Marcelt köszönthették, aki 00:07-kor érkezett meg a Rockyview Kórházba.
  • Mindeközben San Antonióban felsírt Avery baba, mindössze két másodperccel éjfél után – talán ő lehet a világbajnok…
  • Szinte hihetetlen, de Coachella Valley győztes újszülöttje egy autóban született, a kórházba menet. Neve pedig: Mikayla, vagyis vélhetően magyarul Mihaéla. „Féltem, nem fogok hazudni” – nyilatkozta Miguel Mendoza, az édesapa. “Olyan gyorsan vezettem, ahogy csak tudtam, miközben körülöttünk ment a tűzijáték. És szerencsére minden rendben, a babánk egészséges.”
  • Hawaii-ban nem másodperceket vagy perceket, de órákat is várni kellett arra, hogy valaki átszakítsa a célszalagot, de aztán valamivel hajnali kettő után világra jött a kis Lio.
  • Ami Európát illeti, London első újévi babája egy kislány, Evelyn Stewart lett. Az óraütések állítólag még hallatszottak, amikor felsírt.