Baba

A Marianna név eredete, jelentése és további érdekességek

Ma már igazán kevés baba kapja ezt a szép nevet, mégis sokan viselik, mert régen divatosnak számított.
2023. November 01.
Vörös hajú kislány

A Marianna latin-görög gyökerekkel rendelkező női név, ami a Mária és az Anna becézésének összeolvadásából jött létre. Nem túlzás azt állítani, hogy az Annamáriával együtt ez az egyik úttörő a mostanában nagyon divatos dupla lánynevek között!

Mivel a Marianna két névből áll össze, jelentése is összetett: mirha, keserűség (a Máriából adódóan), nőiesség, kellem, báj (az Anna miatt). 

Ennek a ma már kevésbé használatos női névnek nemcsak ma, november 1-jén van névnapja, hanem még két másik alkalommal is: április 27-én és április 30-án is!

Mariann vagy Marianna?

Bár a hangzásuk meglehetősen egyforma, a két név önállóan is megállja a helyét, és nemcsak az utolsó betű különbözteti meg őket egymástól.

A Mariannok például ma nem ünneplik a névnapjukat, november 1. a Mariannák „kiváltsága”.

1965 és 1984 között élte fénykorát a Marianna név, a leggyakoribb nevek Top100-as listájában azóta nem kapott helyett. 

Ilyen, akit Mariannának hívnak

A számmisztika szerint minden név hordoz magával sajátos személyiségvonásokat, amit érdemes a szülőknek figyelembe venni, mielőtt véglegesen igent mondanak a babájuknak választott utónévre.

A Marianna névhez a 8-as névszám tartozik, ami igazi harcos típussá és rendkívül kitartóvá teszi a viselőit. Erre szüksége is lehet az élete során, mert több nehéz helyzettel is szembekerülhet. Küzdelmeinek azonban a gyümölcse is meglesz, így a megpróbáltatások mellett a sikert is jól ismeri.

Tudtad?

Modernebb hangzású, ám cseppet sem elterjedt, a Mariannához hasonló és itthon is anyakönyvezhető női név a Mariam. Ez a Mária arab változatából alakult ki.

Nyitókép: Getty Images