Baba

A WHO figyelmeztet: egyes gyerekekre is veszélyes lehet a koronavírus

A WHO figyelmeztetése szerint a szülőknek fel kell készülnie a gyerekeik COVID-19 koronavírus elleni védelmére, mert egy új tanulmány szerint a fertőzés néhány csecsemő és nagyon fiatal kisgyermek esetén súlyos, akár kritikus tünetekkel is járhat.
2020. Március 19.
A WHO figyelmeztet, hogy egyes gyerekekre is veszélyes lehet a koronavírus (Fotó: Getty Images)

Egy nemrégiben készült tanulmány szerint Kínában számos gyermeknél súlyos betegség alakult ki a koronavírussal összefüggésben, egy gyermek pedig meghalt – számolt be róla szerdai sajtótájékoztatóján Dr. Maria Van Kerkhove, a WHO újfajta fertőzésekkel és zoonózisokkal foglalkozó osztályának vezetője. – Fel kell készülnünk arra, hogy a gyermekeknél is kialakulhat súlyos betegség – tette hozzá.

A Pediatrics folyóiratban közzétett tanulmányban a Kínai Betegség Ellenőrzési és Megelőzési Központ január 16. és február 8. közötti adatai alapján 2243 gyermeket vizsgáltak, akik megerősített vagy feltételezett COVID-19 fertőzöttek voltak. Az esetek több mint 90%-ában tünetmentes, enyhe vagy közepes volt a fertőzés, azonban a gyermekek 6%-ánál súlyos vagy kritikus volt – ez az arány a felnőttek esetében 18,5%.

Bonnie Maldonado, a Stanford fertőző betegség szakértője – ő a vizsgálatban nem vett részt – szerint ennek számos oka lehet. – Lehetséges, hogy a vírusreceptorok nem azonos szerkezetűek a gyerekek és a felnőttek esetében, de az is lehet, hogy egyszerűen csak több felnőttet teszteltek, mert főként erre összpontosítottak.

A vírus a kitörésének idején a kutatók szerint kímélte a gyermekeket, miközben különösen az idősekre és a valamilyen alapbetegségben szenvedőkre nézve akár súlyos kimenetelűvé is válhatott. A The Lancet című folyóiratban, január 30-án közzétett tanulmány szerint a koronavírusos betegek átlagéletkora 55 év, a tanulmányban 99 beteget vizsgáltak január 1-20. között a kínai Vuhanban. Kerkhove még februárban azt nyilatkozta, hogy az életkor növekedése növeli a halálos kimenetel kockázatát, és főként a 80 év felettieknél a legnagyobb a kockázat.

Marc Lipsitch, a Harvard Közegészségügyi Iskolájának epidemiológiai professzora a múlt hónapban mondta el a CNBC-nek, hogy a megerősített koronavírusosok között azért lehet annyira alacsony a gyermekek aránya, mert lehet, hogy fertőzöttek, de esetükben enyhébb tünetek alakulhatnak ki, és így nem is jelentik őket a helyi hatóságnak.