2005 májusában csúcsformában voltam, ami esetemben a 166 centis magasságomhoz 57 kilót jelentett. Szerénytelenül mondom, közel a 30-hoz is dögös voltam. Ebben a hónapban és ebben a súlyban szedett fel a férjem egy céges bulin – meséli Juhász-Váczi Heni.
Jöhet a baba
A kapcsolatunk döcögősen indult, viszont kisvártatva óriási szerelem lett belőle. És akkor jöttek a hétköznapok, én kevesebbet sportoltam, viszont többet főztem. Ennek az eredménye év végére plusz 5 kiló lett. Ez engem már picit zavart, de lusta voltam megmozdulni. A gatyáim még rám jöttek, és mint tudjuk, egy 8 centis magas sarkú legalább mínusz 5 kiló optikai tunningot jelent. Szóval ezzel megbékéltem. Tavasszal ott tartottunk az akkor már vőlegényemmel, hogy jöhet a gyerek. Hamar teherbe estem, mondhatni, a tervezettnél is korábban. Sajnos azonban túl későn derült ki, hogy rossz helyen van a baba, a terhesség méhen kívüli. Sokkos, életveszélyes állapotban kerültem kórházba. A történtek lelkileg és testileg is megviseltek. És hagyján, hogy a sportot még a csökkentett üzemmódban is el kellett felejtenem hetekre, de szomorúságomban jött a csoki és a süti. Nyárra plusz 10 kilónál tartottam, és elfelejthettem a régi gatyákat. De az én súlyom valahogy nem volt napirenden akkor. Csak arra koncentráltam, hogy egészséges legyek, és újra várandós lehessek. Így is lett, novemberben ismét pozitív lett a teszt, majd az egyik nap jött az ismerős fájdalom. A diagnózis: ismét méhen kívüli terhesség, ezúttal a másik oldalon. Most fizikailag könnyebben vettem az akadályt, hiszen idejében észrevettem a bajt, de lelkileg nagyon megtört a dolog.
Hét beültetés
Hónapok alatt dolgoztam fel, hogy nekünk már csak mesterséges úton, lombikbeültetéssel lehet babánk. Miután a lombikprogramnál előírás a hivatalos élettársi viszony, ezért úgy döntöttünk a pasimmal, hogy a nyárra tervezett esküvőt előbbre hozzuk. Ez viszont jó ok volt, hogy leadjam azt a 10-est, ami a lelki gyötrődés mellett nem volt nehéz.És akkor, megismerkedésünk második évfordulóján megtörtént az első beültetés. A beültetés előtt, alatt, után nagyon kímélő üzemmódba kapcsoltam. Ez előírás is ilyenkor, hiszen egy kis életet kell mindenképpen rábírni a maradásra. Amikor vérvételre mentünk, hogy megtudjuk, sikerült-e a beültetés, mi biztosan voltunk a sikerben, hiszen előtte mindkét alkalommal olyan könnyen teherbe estem. De sajnos csalódnunk kellett. Ismét a csoki és a süti után nyúltam. A felszedett kilók most azonban nem álltak meg 10-nél. A lombikot viszont folytattuk. Nekem volt kifogásom, hogy miért is nem sportolhatok, arra azonban nem volt indokom, hogy miért falom a sütit. A következő két és fél évben összesen hét beültetésem volt, és ez idő alatt egy nagyon komoly, számomra kezelhetetlen jojóeffektus alakult ki. A hormonkezelések idején, nyilván a magamba szúrt rengeteg kemikália okán is, csak úgy szaladtak fel a kilók, hát még a beültetéseket követő két hétben, mikor előírták az ágynyugalmat. A beültetések között pedig nem győztem diétázni, hogy a következő próbálkozásra ne bálnaként menjek. Az ötödik beültetésünk sajnos tragédiával végződött. Végre sikerült ugyan, és pozitív volt a vérvételi eredményem is, és két hét múlva már láthattuk, hogy két babát várunk, de a következő héten egy vérzés miatt az újabb ultrahangvizsgálaton kiderült, hogy valójában hárman vannak. És az egyikük rossz helyen… a méhfalamban tapadt meg, ez a méhen kívüli terhesség egy igen ritka típusa. A 10. hétben voltam, mikor elvesztettük őket.
Erőgyűjtés, újabb próbálkozások
Mikor felocsúdtam, azt mondtam, hogy most elég egy időre. Rendbe akartam tenni magam, az életemet, a céljaimat. Elég volt, hogy az életem utolsó három éve csak arról szólt, hogy anya akarok lenni. Most nő-, feleség-, szerető és dolgozó asszonylétre vágytam. Abban az évben végigvittem egy nagyon komoly méregtelenítő és tisztítókúrát, életmódot váltottam. És 85 kilóról 67-re fogytam. A férjem újra büszke volt rám, bár soha egy percig sem felejtett el szeretni és tisztelni engem korábban sem, én pedig majd’ kicsattantam. Úgy éreztük, itt az ideje a következő kísérletnek. Sajnos ismét nem sikerült, de most nem engedtem el magam.
Ezután egy fantasztikus nyaralás következett, melyről hazaérve megbeszéltük, hogy még egy utolsó kísérletet teszünk, és ha nem sikerül, nem mondjuk, hogy soha többet, de éveket kihagyunk. Hiába voltam akkor már harmincnégy éves, a korom miatti félelmeket már rég elengedtem. És akkor, egy november eleji napon megtörtént a hetedik beültetés. Két hét múlva pedig zokogva fogtam a pozitív tesztet a kezemben.
Versenyfutás az idővel
A terhességem sajnos rémes volt. Kialakult egy vérrög, ami növekedett, veszélyeztetve ezzel a babát. Versenyfutás volt az idővel, hogy ki nő jobban, a kisfiam vagy a rög, ami leszakíthatja őt. Nagyon komolyan veszélyeztetett terhes voltam, a várandósság első tizennégy hetét kórházban fekve töltöttem, utána még négyet itthon fekve. Ez olyan fokú hízást eredményezett, amilyenre még én sem számítottam. 67 kiló voltam, mikor a pozitív tesztet szorongattam, és 100 fölött, mikor megszületett a fiam. Mikor hazajöttünk, és volt már annyi lélekerőm, hogy mérlegre álljak, azt láttam, hogy 94 (!) kiló vagyok. Sokan mondják, hogy a szoptatás alatt olvadnak a kilók, de nálam nem. Három hónap múlva már 98 voltam. A szoptatás mellett odafigyelve ettem, de sokszor inkább a túlélésre játszottam. Hiába küzdöttem, csak négy hónapos koráig tudtam szoptatni a kisfiamat. Utána jött a diéta és a sport. Tizenegy hónapos korára 10 kilótól sikerült megszabadulnom. De még mindig utáltam a tükröt, a ruháimat, kimozdulni, emberek közt lenni. Legszívesebben összebújtam volna a gyerekkel, és mindig így maradtam volna. Tizenegy hónapos volt, mikor utolérte az első betegség, a náthából felső légúti mindenféle gyulladás. Annyira megviselt, hogy szenvedni látom a fiam, hogy gyakorlatilag alig ettem. Egy hét alatt fogytam 4 kilót. És akkor jöttem rá, hogy most jött el az én időm! Éreztem is, tudtam is, hogy az volt az a pont, amikor minden bevitt hormontól megszabadultam, kitisztultam. És jött a csoda.
Újra csúcsformában
Minden felesleges kilót leadtam fél év alatt. Azaz 60 kilóra fogytam vissza, de büszkén mondom, hogy azokat a ruhákat is tudom hordani, amiket 2005 májusában viseltem. És hogy mi volt a titok? Szerintem titok sosincs. Akarat van! Én eldöntöttem, hogy dögös anyuci leszek, és ez lebegett célként előttem. Azt tudtam, hogy van akaraterőm, hiszen ha nem lenne, nem lenne fiam sem, csak a pontot kellett kivárni, amikortól működik. Az alapszabályaimat persze lefektettem: egyre kevesebb szénhidrát, amit aztán teljesen kiiktattam, és heti két alkalommal sport. Lehetőleg különbözők, én zumbáztam és jógáztam. Ma ott tartok, ahol sok nő a 40-hez közel, hogy ha egy jót vacsizom, akkor két-három napig vissza kell fognom magam. Hogy ne vonjak meg mindent magamtól, és együtt ehessek a családdal, ezért a húzd meg, ereszd meg elvet követem. Hétvégén eszem, és elengedem magam, viszont hétköznap odafigyelek. Ami nem is nehéz, hiszen már a fiam miatt sem mindegy, hogy milyen ételeket, milyen összetevőkkel és honnan beszerezve teszek az asztalra. Nálam ez működik.
Kapcsolódó cikkek
