Baba

Az érintés serkentő hatású a koraszülöttek agyi fejlődésére

A WHO adatai szerint évente körülbelül 15 millió koraszülött, tehát a 37. terhességi hét előtt született újszülött, jön a világra. Az Amerikai Egyesült Államokban 10 szülésre jut egy koraszülés, ami több mint 500.000 koraszülést jelent évente.
2017. Március 28.

Ezek a kisbabák általában hosszabb időn keresztül speciális intenzív osztályos kezelésre szorulnak, számos fájdalmas vizsgálaton és kezelésen esnek át, mindemellett pedig a szüleikkel való szoros test-test kontaktus ideje is lényegesen lekorlátozódik. A testi érintés szerepe pedig úgy tűnik az újszülöttek számára még talán sokkal fontosabb is, mint azt gondolnánk. Az Ohioi Columbus Hospital legújabb tanulmánya szerint ugyanis a koraszülött és újszülött kisbabák agyának fejlődésében is elengedhetetlen szerepet játszik.

Tanulmányuk során Maitre és kollégái 24. és 36. terhességi hét között született koraszülötteket vizsgáltak. Finom elektródákat a babák fejére helyezve mérték a testi kontaktus által kiváltott agyi válaszreakciók mértékét. A koraszülöttek agyi válasza mérhetően alacsonyabbnak mutatkozott a normál időre született újszülöttekénél.

Azoknál a koraszülötteknek viszont, akik az intenzív osztályos kezelésük során több testi kontaktusban részesültek szüleik, vagy az ápolószemélyzet által, erősebb agyi válaszreakció volt kimutatható a többi koraszülötthöz képest. Az is kimutatható volt, hogy minél éretlenebbek voltak a koraszülöttek, annál alacsonyabb testi érintésre adott agyi válaszreakció volt náluk mérhető.

„Az emberi érintés mindennapi életünkben is rendkívül fontos, a babáknak pedig úgy tűnik, idegrendszerük fejlődésében még sokkal nagyobb szerepet játszik. A fájdalom és az érintés által kiváltott reakciók nem azonos idegpályákon futnak le. Soha nem gondoltuk volna, hogy a koraszülöttséggel együtt járó betegségek és a gyakori, sokszor kellemetlen és fájdalmas orvosi beavatkozások ilyen nagy befolyással bírnak a kisbabák gyengéd érintést feldolgozó idegpályáinak fejlődésére és érzékenységére.” – nyilatkozta Dr. Nathali Maitre, a kutatás vezetője és a Columbus Hospital Koraszülött Intenzívosztályának igazgatója.

Kapcsolódó cikkek:

Koraszülöttek: az anyai érintés a legfontosabb

A szeretettől is gyarapszik a koraszülött baba

A koraszülötteknél életmentő lehet az anyatej és az anya közelsége

Forrás: Medipress