Baba

Babakötvény: megtakarítás nemcsak babáknak

2006. január 1-jétől a magyar állam minden megszülető gyermek javára születésének évében az éves költségvetési törvényben meghatározott összegű támogatást biztosít.
2014. Október 10.

A babakötvény nevű állami támogatás a fiatal felnőttek életkezdésének megkönnyítését szolgálja, valamint jelentős segítséget jelent azoknak a szülőknek, akik gyermekük jövőjére is gondolnak, ám havonta csak kisebb összeget tudnak félretenni és nem kívánnak bizonytalan befektetésekkel foglalkozni.

Ki veheti igénybe?

Babakötvényre jogosult minden 18 év alatti, magyar állampolgárságú és magyarországi lakóhelyű gyermek, de az állami támogatás csak a gyermek 18. életévének betöltése után használható fel. A befizetések kizárólag Start-számlán vezethetők, amelynek nyitását és a babakötvény vásárlását a Magyar Államkincstár valamelyik fiókjában vagy a járási hivatalokban intézhetik a szülők. A Start-értékpapírszámla ugyanakkor azonos feltételek mellett megnyitható valamennyi 18. életévét be nem töltött, belföldi lakcímmel rendelkező gyermek részére. Ha a Start-számla nyitási dátuma és a gyermek 18 éves születésnapja közötti idő kevesebb, mint 3 év, akkor csak a 3 év letelte után használható fel a Start-számlán összegyűlt összeg. A 2014. január 31. után született gyermekeknek már az újabb sorozat vásárolható meg 2014. február 3-ától 2033/S néven. A babakötvényt évente új sorozatban bocsátják ki, ezzel biztosítva a gyermek születési évéhez igazodó 19 éves futamidejű kötvény megvásárlását.

Támogatás, kamat, futamidő

A Start-számlára az állam 42.500 forint életkezdési támogatást utal a 2006. január 1-jét követően született gyermekek esetében, emellett a kormány adómentességgel, extra kamattal és állami támogatással jutalmazza a megtakarítókat, továbbá az sem elhanyagolható többlet, hogy a babakötvény az éves átlagos inflációhoz képest három százalékos kamatprémiumot fizet évente, futamideje 19 év. A magyar állam évente, a Start-értékpapírszámlára a magánszemély által befizetett összeg 10 százalékát, de maximum évi 6000 forint további támogatást ír jóvá a Start-értékpapírszámlán. Amennyiben a gyermek rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult, akkor a Start-értékpapírszámlájára történő szülői befizetés 20 százalékának megfelelő, de maximum évi 12.000 forint összegű további támogatásban részesül. Ugyanez az éves 12.000 forint összegű támogatás illeti meg a nevelt gyermekeket is.

Mennyit fog fialni?

Ha valaki csupán havi 1000 forintot fizet be rendszeresen, akkor a futamidő végén közel 600 ezer forintos megtakarítása lesz a gyereknek, havi 5000 forintos rendszeres befizetésnél a futamidő végén mintegy 2,5 millió forintra nő a magtakarítás, ami fedezhet például jó pár évnyi tandíjat, vagy a beugrót egy kislakás vásárlásakor. A Start-számlán lévő követelés az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) által biztosított termék, vagy állampapír esetén a magyar állam garantálja a kifizetést.

Babakötvény: megtakarítás nemcsak babáknak

A legfontosabbak:

  • Induló állami támogatás a Start-értékpapírszámlán: 42.500 Ft (csak a 2006. január 1. után született gyermekeknek)
  • Évenkénti állami támogatás: évi max. 6000,- Ft, (az éves befizetések 10 százaléka)
  • Magas hozam: az előző évi átlagos infláció felett garantáltan 3 százalékkal kamatozik
  • Egyszerű: az éves kamatokat automatikusan “önmagába forgatja vissza”: mindig ugyanabba a sorozatszámú kötvénybe
  • Kényelmes: egy állandó havi átutalási megbízás, és nincs vele több gond
  • Adómentes: a futamidő végén a Babakötvényen elért kamatjövedelem adó- és egészségügyi hozzájárulás (EHO) mentesen felvehető.