Baba

Beperelték az iskolát, mert a gyerekük rossz jegyet kapott, amiért az AI-val készítette el a feladatát

A szülők szerint rontott az iskola a gyerek esélyein azzal, hogy rossz jegyet adtak neki azért, mert a mesterséges intelligenciát használta fel egy feladat elvégzéséhez.
2024. Október 16.

A szülők szerint a Hingham High School szabályzatában semmi nem tiltja, hogy a diákok a mesterséges intelligenciát használják a feladatok elvégzése során. A szülők szerint azzal, hogy a gyerekük 65-ös értékelést kapott az elérhető 100-ból a történelmi projektjére, rontotta az esélyeit arra, hogy bekerüljön egy elit egyetemre– írja a Gizmodo.

Az intézmény arra hivatkozik, hogy ez jogosulatlan technológiának számít, amit azonban tilt az iskola kézikönyve.

A család azt is állítja, hogy a fiukat az esetet követően nem vették be a National Honor Society nevű diákszervezetbe, miközben egy másik tanulót, aki MI-t is használó dolgozattal került be, felvették. Az iskolakörzet azonban megjegyzi: végül felvették a diákot a szervezetbe.