Baba

Borbély Alexandra: Nem érzem nehezített pályának, hogy ketten vannak

A színésznő úgy érzi, édesanyaként révbe ért.
2023. Március 24.
(Fotó: Sajtóklub/RTL Klub)

Tavaly októberben jöttek világra Borbély Alexandra és Nagy Ervin ikrei, Elza és Franciska. A színésznő a Blikk-nek adott interjút, amiben elmondta, hogy nagyon boldog anyaként.

„Nagyon kiegyensúlyozott és boldog vagyok a gyerekeimmel. Úgy érzem, révbe értem. Persze adódnak kihívások, megváltozott az életem, de nagyon élvezek minden pillanatot” – árulta el a lapnak.

„Nem érzem nehezített pályának, hogy ketten vannak. Ervin mindenben segít, de a nagyszülőkre, barátokra is számíthatunk. Számomra ez a természetes, és szerencsére a lányok nagyon jó gyerekek. Végigalusszák az éjszakát, nyugodtak és jókedvűek, rengeteget mosolyognak” – mondta a színésznő, és hozzátette, hogy az ikrek már egyre aktívabban fedezik fel a világot, amit szívet melengető megfigyelni.

Borbély Alexandra arról is beszélt a lapnak, hogy legkorábban jövő januárban tervezi a visszatérését a színpadra.

„Aztán meglátjuk, hogyan alakul, nem sietek sehová. Szeretem ezt az anyaszerepet” – mondta.