Baba

Budapestre viszik az összes kritikus állapotú, szállítható koronást

Minden szállítható, középsúlyos vagy kritikus állapotú koronavírusos beteget a fővárosba visznek.
2020. Május 11.
A kritikus állapotú, szállítható koronás betegeket Budapestre viszik (fotó: Getty Images)

A középsúlyos, kritikus állapotú, szállítható koronavírusos betegeket péntektől kapacitásai mértékéig a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet, valamint az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet látja el, ez derül ki egy Müller Cecília országos tiszti főorvos által jegyzett és Kásler Miklós emberminiszter által jóváhagyott levélből, amit a 444.hu nyomán a 24.hu közölt.

Az ország egész területéről ebbe a két intézménybe kell szállítani azokat a koronavírusos betegeket, akik súlyos vagy kritikus állapotban vannak.

Kunetz Zsombor szakorvos, egészségügyi szakértő azt írja a cikkben, hogy a beteg bármilyen mozgatása, legyen csak egy CT-vizsgálat miatti fuvar a szomszédos épületbe, kockázatosnak számít.

Csak indokolt esetben szabad kritikus állapotú betegeket szállítani. Az indokolt eset azt jelenti, hogy az eddigi ellátóhelyen nem áll rendelkezésre valamilyen diagnosztikai, vagy terápiás lehetőség, amire a gyógyulás érdekében szükség volna – fogalmazott. Hozzátette, hogy az új rendelkezés azonban olyan esetben is szállíttat beteget, amikor a fenti indokról szó sincsen.

Kunetz szerint nehezíti a helyzetet, hogy a betegszállítás a jelen szabályzások szerint csak földi úton történhet, tehát adott esetben a fél országon keresztül kell zötykölődnie a betegnek. Helikopteres szállítás COVID fertőzött beteg esetén tervezetten nem jön szóba.

Az egészségügyi szakértő szerint az még rendben lenne, hogy koncentrálják a betegeket néhány intézménybe és a korábban kiürített ágyakat átadják más koronavírusos betegeknek, de az érthetetlen, hogy miért kell az összes beteget Budapestre hozni, amikor vidéken is vannak felszerelt, kiürített kórházi osztályok.

Forrás: 24.hu