Baba

Eddig 2,5 ezren igényeltek autóvásárlási támogatást

Egy hét alatt több mint 2,5 ezren igényelték a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását.
2019. Július 08.
Eddig 2,5 ezren igényeltek autóvásárlási támogatást

Novák Katalin az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kiemelte: az idén 5 milliárd, jövőre 10 milliárd forint áll rendelkezésre a költségvetésben a nagycsaládosok autóvásárlási igényének kielégítésére, de ha igény van rá, a keret növelhető. Jelezte: reményeik szerint a következő egy évben legalább tízezer családnak tudnak ezzel a támogatási formával segíteni.

Az államtitkár emlékeztetett rá: július 1-je, hétfő óta igényelhetik a nagycsaládosok az autóvásárlási támogatást, amelynek bevezetését a Nagycsaládosok Országos Egyesülete kezdeményezte az államtitkárságnál. A támogatás akkor igényelhető, ha a családban már legalább három gyereket nevelnek, vagy az édesanya a harmadik gyereket várja, és már betöltötte a várandósság harmadik hónapját. Fogyatékkal élő gyermek nevelése esetén az akár már felnőtt gyermek is feljogosítja a családot a támogatásra.

Az államtitkár kiemelte: nem feltétele a támogatásnak a házasság, nincs életkori vagy jövedelmi határ, sőt az egyszülős családok számára is elérhető a támogatás.

A legfeljebb 2,5 millió forintos támogatás legalább hétszemélyes új autó vásárlásához kérhető, a támogatás összege az autó vételárának maximum a felét teheti ki, és zárt végű lízingszerződés esetén is felhasználható.

Legfeljebb egy éve forgalomba helyezett és maximum kétezer kilométert futott tesztautó is vásárolható a támogatással. Az MNB állásfoglalása szerint pedig teljes egészében fel lehet használni önerőként, ha hitelre is szükségük van az autóvásárláskor.

A támogatást az államkincstáron keresztül lehet igényelni, az összeget pedig nem kell előre finanszírozniuk a családoknak.

Az első héten 2,5 ezren nyújtották be kérelmüket a Magyar Államkincstárhoz személyesen, levélben vagy elektronikus úton, amelynek 30 napja van elbírálni azokat. Már van olyan család, amelynek pozitívan bírálták el a kérelmét. A támogatásra való jogosultság igazolásával a családoknak hat hónapjuk van az autó kiválasztására és a szerződés megkötésére. A megvásárolt autón el kell helyezni a Családbarát Magyarország-matricát.

Novák Katalin kiért arra, hogy a támogatással megvásárolt autót három évig nem lehet eladni a visszaélések megelőzése érdekében. Hangsúlyozta: a családvédelmi akcióterv célja, hogy a magyar gyermeket nevelő családokat támogassák, és megkönnyítsék a fiataloknak a gyermekvállalást.

Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke a sajtótájékoztatón elmondta: felmérésük szerint a nagycsaládosoknál a gépkocsipark 70 százaléka tíz évnél, 35 százaléka pedig 15 évnél is öregebb. A támogatással lehetőségük nyílik arra, hogy korszerűbb, biztonságosabb járműre cseréljék az autójukat – emelte ki.

Elmondása szerint az autógyártókkal az ősszel is megszervezik a “hétüléses tesztnapot”, ahol a gyártók bemutathatják, a családok pedig kipróbálhatják a programban megvásárolható autókat.

Kardosné Gyurkó Katalin tájékoztatott arról, hogy az egyesület internetes oldalán, a www.noe.hu oldalon minden információt összegyűjtöttek a programról, az érdeklődők törlesztőrészlet-számító és használtgépkocsi-beszámító kalkulátort is találnak az oldalon.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI