Baba

Ezért könnyebb négy gyerekkel, mint hárommal

Egy gyerekkel sem könnyű - mennyire lehet vajon stresszes annak az élete, akinek több van? Meglepő módon, a kutatások szerint a négy vagy több gyerekes anyák nyugodtabbak, mint azok, akik kevesebb gyereket nevelnek.
2018. Szeptember 28.
Nagyobb családban a szülők és a gyerekek is nyugodtabbak

A TODAY 7000 anyát kérdezett meg, és felmérésükből kiderült, hogy a háromgyerekes anyák a legstresszesebbek: többször feszültek, mint azok, akiknek csak egy vagy két gyermeke van, és azoknál is gyakrabban idegeskednek, mint akik négy vagy több gyereket nevelnek. A szakemberek szerint ennek lehet az az oka, hogy a nagyobb családban élők egyszerűen megtanulnak együtt élni a stresszel és jobban kezelik a feszült helyzeteket. De az is előfordulhat, hogy eleve az vállal több gyereket, aki nyugodtabb természetű.

“A nagycsaládos anyukákat gyakran félreismerik, úgy gondolják róluk, hogy állandóan idegeskednek” – mondja Kelley Kitley pszichológus, aki maga is négy gyermek édesanyja. “Sokat segít, hogy a gyerekek együttműködnek, bátorítják egymást, többet segítenek otthon, és persze szórakoztatják is egymást. Persze, vannak olyan részei a nagycsaládos életnek, amelyek nagyon nehezek, például állandóan megy a mosógép, de összeségében jó móka.”

Nemcsak a szülők nyugodtabbak, ha nagy a család, de a gyerekek is! Egy 2016-os norvég kutatás szerint azok, akiknek több testvére van, kevesebb mentális problémával küzdenek. Ráadásul, minél közelebb vannak egymáshoz korban a testvérek, annál hangsúlyosabb ez a hatás.

Persze, ahhoz, hogy eljussunk a békésebb négy- (vagy több-) gyerekes időszakhoz, túl kell esni a háromgyermekes léten, ami sok megkérdezett anya szerint rendkívül nehéz. 

Ugyanakkor nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy csak azért vállaljunk több gyereket, hogy nyugodtabb legyen az életünk. Egy svéd kutatás például éppen arra talált bizonyítékokat, hogy a sok gyerek sok stresszel jár együtt, és olyan szakértők is vannak, akik a személyiséget, az egyéni jellegzetességeket tartják a meghatározónak. Az is igaz, hogy a szülők sokkal stresszesebbek, mint azok, akiknek nincs gyermeke, de a stresszt nem maguk a gyerekek okozzák, hanem a munka és a magánélet érzékeny egyensúlya, a gyermekes léttel összefüggő pénzügyi gondok, vagy az állandó időhiány.

(Forrás: mother.ly)

Ez is érdekelhet: