Baba

Hemangióma csecsemőknél

A gyerekkori érdaganatok igen gyakori, szerencsére többnyire jóindulatú elváltozások, de mindenképpen folyamatos figyelmet igényelnek.
2018. Március 10.

Hemangióma csecsemőknél

Gyermekkorban a hemangiómák (érdaganatok) a leggyakoribb lágyrész-daganatok: az újszülöttek 1-2%-ánál, míg egyéves kor körül 10-12%-ban figyelhető meg ez a rendellenesség. A hemangióma jóval gyakoribb a leánygyermekeknél, illetve az 1000 g-nál kisebb súlyú koraszülötteknél.

A betegség kialakulásának oka egyelőre ismeretlen. Úgy tűnik, hogy minél idősebben vállal egy édesanya gyermeket, annál inkább nő előfordulásának gyakorisága, de a placenta-rendellenességekkel is kapcsolatban állhat a hemangióma előfordulása. Genetikai okai nincsenek a jóindulatú érdaganatoknak, és sajnos megelőzni sem lehet őket.

Honnan ismerheted fel?

Az érdaganat a test bármely részén megjelenhet, de kiemelt területe a fej-nyaki rész, hiszen az esetek 2/3-ában itt tűnnek fel.Ennek a rendellenességnek többféle megjelenési formája is van, de lényegében arról van szó, hogy a méhen belüli fejlődés során bizonyos erek kitágulnak (az érfalak és a környező kötőszöveti elemek sejtosztódása felgyorsul), és egy vérrel telt gomolyagot képeznek.Ez egy tipikusan a bőrön megfigyelhető elváltozás, ami azonban megjelenhet a mélyebb szövetekben, akár a hasüregben is (itt elsősorban a máj érintett). Erről ultrahangos vizsgálattal lehet megbizonyosodni.A bőrön lehet kezdetben egy kis rózsaszínes folt, ebből később kitüremkedő bőrelváltozás jön létre, amely színét tekintve lehet vörhenyes, kékes vagy lilás. Formája tömött vagy epermintázatú. Ezek lehetnek szabálytalan alakú és kerek elváltozások is, melyek kisebb-nagyobb mértékben borítják be a testet. Méretüket tekintve néhány mm-nyiek, de akár 10-20 cm-esek is lehetnek.

A hemangióma lefolyása

A hemangióma három “fejlődési” szakaszon megy keresztül. Az első szakasz a gyors növekedés, amely a baba kb. féléves koráig tarthat. Ebben az időszakban a hemangióma gyorsabban nőhet, mint maga a kisbaba.Fontos, hogy már ekkor azonnal forduljunk gyermekorvosunkhoz vagy gyermeksebészhez, és ne várjunk arra, hogy a daganat majd szépen visszahúzódik. Minél nagyobbra burjánzik ugyanis a hemangióma, annál nehezebb leállítani.Szerencsére, ezeknek az elváltozásoknak a többsége valóban csak megfigyelést igényel, de vannak kritikus területek, ahol szükségessé válhat az orvosi beavatkozás is.Mivel ez a burjánzó daganat nem veszi figyelembe a testhatárokat, így komoly veszélyeket hordozhat a testnyílások körül, a fejen vagy a gáttájékon. Ezeken a területeken ugyanis elzárhatja a nyílásokat, és akár a látást, hallást és légzést is akadályozó tényezővé válhat.Az arcon megjelenő jóindulatú daganat (ami akár almanagyságúra is növekedhet) tehát még fokozottabb figyelmet igényel, hiszen a környező szövetekre is nyomást gyakorolhat, és felülfertőzéseket hozhat létre, sőt akár az arc deformitásához is vezethet.Az orvosi felügyelet azért kiemelkedően fontos, mert a hemangióma akár ki is fekélyesedhet, és vérzése súlyos formát ölthet.A gyors növekedést a hemangióma nyugalmi állapota majd fokozatos visszafejlődése követi. Maga a visszahúzódás jóval lassabb folyamat, mint a kezdeti növekedés. Felszíni érdaganatok esetében akár 5-10 év is szükséges hozzá, bár szerencsére a statisztika szerint a gyerekek 70%-ánál 7 éves korig megtörténik a teljes gyógyulás.A visszafejlődés azonban sajnos nem jelenti azt, hogy nyom nélkül elköszönhetünk ettől a rendellenességtől: visszamaradhat belőle ugyanis esztétikailag zavaró heg vagy bőrelváltozás. A kis, kapilláris érdaganatok azonban többnyire nyom nélkül gyógyulnak.

A hemangióma kezelése

A jóindulatú bőrdaganat kezelésének szükségességét mindig bízzuk szakemberre, és ne dőljünk hátra nyugodtan, hogy majd magától el fog múlni!A kezelés során szóba jöhet a szájon át szedhető a béta-blokkoló gyógyszercsoport. Ez a felnőtt szívbetegek, illetve magas vérnyomásban szenvedők terápiájában használt szer hemangióma esetében is nagyon hatékonynak bizonyul.Emellett sebészeti ellátásra is sor kerülhet a növekedési fázisban (főként a nagyobb kiterjedésű és a belszerveket érintő daganatok esetében), és a későbbi maradvány bőrtünetek eltüntetésében egyaránt.Az ún. krioterápia (fagyasztásos kezelés) során, a mínusz 90 fokra lehűtött szondát a daganat felszínéhez érintik, és ezzel akadályozzák meg annak további növekedését.További érdekes cikkeink: