Baba

Így működik az örökbefogadás – I. rész

Milyen állomásai is vannak ennek az útnak? Milyen teendők, intéznivalók vannak az örökbefogadás során? Mi az eljárás menete és meddig tart?
2016. Május 18.

Szülőnek lenni az egyik legcsodálatosabb élmény egy ember számára. Sajnos nem mindenkinek adatik meg, hogy rövid időn belül, természetes úton foganjon meg a várva várt gyermeke. Sok pár idővel feladja a reményt, hogy saját gyermeke szülessen. Mások társ hiányában is vágynak arra, hogy apák, anyák legyenek. Rendszerint ők azok, akik az örökbefogadás mellett döntenek. Nem könnyű ez az út, amit nekik végig kell járni, de a végén az ő vágyuk is valóra válhat, és egy kisgyermek boldog szülei lehetnek.

Milyen állomásai is vannak ennek az útnak? Milyen teendők, intéznivalók vannak az örökbefogadás során? Mi az eljárás menete és meddig tart? Ezekre a kérdésekre próbálom megadni a választ ebben a cikkben.

Első körben fontos kérdés, hogy ki fogadhat örökbe ma Magyarországon? A választ a Polgári törvénykönyvben találjuk. Eszerint örökbefogadó az lehet, aki

  • a 25. életévét betöltötte,
  • cselekvőképes,
  • a gyermeknél legalább 16 évvel, legfeljebb 45 évvel idősebb,
  • és személyisége, körülményei alapján alkalmas a gyermek örökbefogadására.

Nem fogadhat örökbe az, aki a szülői felügyelet megszüntetését vagy a közügyektől való eltiltást kimondó jogerős bírósági ítélet hatálya alatt áll, és az, akinek gyermekét nevelésbe vették.

És kit lehet örökbe fogadni? A válasz egyszerű: kiskorú gyermeket.

Az örökbefogadás maga egy olyan esemény, amelynek során az örökbefogadó, annak rokonai és az örökbe fogadott gyermek között rokoni kapcsolatot jön létre annak érdekében, hogy az örökbefogadott gyermek családban nevelkedhessen. Az örökbefogadott gyermek jogállása teljesen azonos a vér szerinti gyermekével.

Így működik az örökbefogadás - I. rész

E rövid bevezető után nézzük, mi a teendője a párnak, vagy akár az egyedülálló leendő szülőnek, ha úgy dönt, hogy örökbe kíván fogadni. Az első feladat, hogy jelentkezni kell a területileg illetékes gyermekvédelmi szakszolgálatnál (TEGYESZ). Itt indul meg kérelemre az örökbefogadást megelőző eljárás, egy személyes konzultációval. Már az első találkozóra érdemes felkészülten érkezni, ugyanis már ekkor nyilatkozni kell az alábbiakról:

1. Az örökbefogadás módja: nyílt vagy titkos, illetve anonim

Nyílt az örökbefogadás, ha a vér szerinti szülő meghatározott, általa ismert örökbefogadó tekintetében járul hozzá az örökbefogadáshoz. Nyílt örökbefogadással elsősorban újszülöttek kerülnek családba, az erre hivatott civil szervezetek segítségével. Jelenleg hét ilyen, nyilvántartásba vett szervezet működik Magyarországon:

  • Alfa Szövetség
  • Baptista Szeretetszolgálat
  • Bölcső Alapítvány
  • Együtt az Életért Közhasznú Egyesület
  • Fészek Alapítvány
  • Gólyahír Egyesület
  • Várva Várt Alapítvány

A nyílt örökbefogadás során a leendő örökbefogadók megismerkednek a vérszerinti anyával, esetleg apával is, sőt van olyan szervezet, amelynek a gyakorlata lehetőséget ad arra, hogy a leendő örökbefogadó anya jelen lehessen a gyermek születésénél. Fontos tudnivaló, hogy nyílt örökbeadással foglalkozó civil szervezethez csak jogerős alkalmassági határozat birtokában lehet jelentkezni!

Titkos az örökbefogadás, ha a vér szerinti szülő olyan módon járul hozzá gyermeke örökbefogadásához, hogy az örökbefogadó személyét és személyi adatait nem ismeri, vagy ha a szülő hozzájárulására a törvény szerint nincs szükség. A hozzájáruló nyilatkozatot a gyermek születése előtt is meg lehet tenni. A szülő a nyilatkozatát a gyermek születésétől számított hat héten belül visszavonhatja. Titkos örökbefogadás esetén a szülő az örökbefogadásról nem kap értesítést és az örökbefogadásról hozott határozat ellen jogorvoslattal nem élhet.

Titkos örökbefogadás esetén a vér szerinti szülő és az örökbefogadó szülő nem ismerik egymást, és nem kapnak információt egymás természetes személyazonosító adatairól.

Ez esetben a TEGYESZ közreműködésével, jellemzően csecsemőotthonból, gyermekotthonból vagy nevelőszülőtől vihetik haza az örökbefogadók a néhány hetes vagy nagyobb gyermeket.

A titkos örökbefogadás során létezik az ún. országos lista, amelyre akkor kerül fel egy gyermek, ha a megyéjében várakozók közül senki sem kívánja örökbefogadni (roma származás, betegség, nagyobb életkor miatt).

Anonimnak tekinthető az örökbefogadás – de jogilag ez is titkos örökbefogadás – ha a kórházaknál elhelyezett inkubátorba tett kisbaba örökbeadására kerül sor. Ez esetben szinte tényleg semmit nem lehet tudni a vér szerinti szülőkről, ami problémát jelenthet esetleges öröklődő betegségek esetén, vagy akkor, ha később a gyermek szeretné felkutatni felmenőit.

Így működik az örökbefogadás - I. rész

2. a gyermek kora és neme Az örökbefogadni szándékozók döntő többsége meddő pár, akik leginkább újszülöttet szeretnének örökbe fogadni, ami teljességgel érthető, hiszen ők a kezdetektől szeretnék átélni a szülői léttel járó örömöket és nehézségeket. Egy nagyobb gyermek befogadása rendkívül sok nehézséggel járhat, és nem biztos, hogy ezt minden örökbe fogadni szándékozó tudja vállalni.

3. a gyermek származása

4. egészségi állapota

5. gyermekek száma (pl. lehetőség van egy eljárás keretében testvérek örökbefogadására is)

A fentiekre adott válaszokat az ügyintéző rögzíti, és tájékoztatást ad a további lépésekről.

Ezek közül az első a kötelező pszichológiai vizsgálat, melynek menete megyénként eltérő lehet. Van, ahol egyalkalmas beszélgetés a pszichológussal, de van olyan megye is, ahol többszáz kérdéses tesztet töltetnek ki a beszélgetésen felül és akár többször is sor kerülhet személyes találkozásra.

Ezután környezettanulmány készül, ahol az ügyintéző felkeresi otthonukban a jelentkezőket. Megnézi, milyen körülmények között élnek, mekkora a lakás, milyen a felépítése, felszereltsége, valamint lehetőség szerint ekkor történik meg az együttélő családtagok meghallgatása is.

Mindezeket követően a jelentkezőknek el kell végezni egy 21 órás felkészítő tanfolyamot, mely megyétől függően 2-3-4 napot vesz igénybe és fizetni kell érte (kb. 40 ezer Ft). A tanfolyam célja, hogy az azon résztvevők megismerjék az örökbefogadás jogi és társadalmi hátterét, szembesüljenek azokkal a tipikus nehézségekkel, melyek az örökbefogadási eljárás és az örökbe fogadott gyermek nevelése során felmerülhetnek, elsajátítsák a konfliktusok kezelésének és az örökbefogadással együtt járó feszültségek kezelésének módjait.

Ahhoz, hogy megszülessen az alkalmasságról szóló első fokú határozat, be kell szerezni a szükséges iratokat:

  • orvosi igazolás (ami arról szól, hogy, hogy nem szenved a kérelmező a gyermek megfelelő ellátását korlátozó testi, érzékszervi, értelmi fogyatékosságban, súlyos pszichotikus zavarban, alkoholfüggőségben, kábítószer-függőségben valamint olyan betegségben, amely miatt – akár időszakosan is – akadályozott lehet a gyermekről való gondoskodás, illetve amely a gyermek fejlődését veszélyezteti.)
  • jövedelemigazolás
  • születési anyakönyvi kivonat
  • házassági anyakönyvi kivonat.

Ezután a TEGYESZ meghozza az elsőfokú határozatot az alkalmasságról, melyet megküld a helyileg illetékes gyámhatóság felé, ahol megkezdődik a másodfokú eljárás (ennek során nyilatkozni kell az örökbefogadási szándék fenntartásáról, sor kerülhet újabb környezettanulmányra is.) Ezek alapján a gyámhivatal meghozza az örökbefogadásra való alkalmasságról szóló jogerős határozatát. A határozat tartalmazza, hogy milyen gyermek(ek) örökbefogadására alkalmas a kérelmező, ami ideális esetben azonos az ő elképzeléseivel.

Ezt követően jön a lelkileg talán leginkább megterhelő szakasz. Befejeződött az ügyintézés és elkezdődik a várakozás. Ennek időtartama nagyban függ attól, hogy mik az örökbefogadni szándékozó igényei. (Egy magyar származású, egészséges, újszülött gyermekre akár 3-4 évet is kell várni).

Ez idő alatt érdemes alaposan felkészülni a szülőségre, kapcsolatot teremteni más hasonló helyzetben lévő párral, olvasni, tájékozódni, és folyamatosan telefonközelben lenni, mert soha nem lehet tudni, mikor jön a várva-várt értesítés…

Hogy mi következik ezután? A cikkem második felében szeretném bemutatni a folyamatát a tényleges, egy konkrét gyermekre irányuló örökbefogadásnak.

– Kaposiné dr. Reményi Viola, az Anyaközlöny munkatársa –

Kapcsolódó cikkeink: