Baba

Ikrek, de nem egy évben születtek

A kaliforniai hölgy maga sem gondolta, hogy szilveszter éjjel indul majd be a szülés, azt meg főleg nem, hogy a gyerekei két különböző évben fognak születni.
2018. Január 04.
Aitana és Joaquin (Forrás: turnto23.com)

A kaliforniai Maria Esperanza Flores Rios legnagyobb meglepetésére a kiírt időpontjánál 3 héttel korábban érkeztek meg a gyermekei.

A 23ABC News beszámolója szerint az édesanya a Delano Regional Medical Center-ben először egy egészséges kisfiúnak, Joaquin-nak adott életet szilveszter éjjelén 2 perccel éjfél előtt, majd 18 perccel később, 2018. január 1-jén 12:16-kor egy kislánynak, Aitana-nak.

A kislány így egyben a kórház 2018-ban elsőként született kisbabája is lett. Az orvosok elmondása alapján Aitana kisebb sérülése miatt végül császárral jött világra, de már teljesen jól van ő is.

A kislány családja (az év első babájaként) 3000 dollár értékű babakelengye csomagot kapott ajándékba, ami a kórházban hagyomány. A szülészorvos a lapnak elmondta, hogy több mint 30 éves pályafutása alatt még soha nem segített világra olyan ikreket, akik két különböző évben születtek volna.

További érdekes cikk a témában:

Ugyanaz szülte az év első babáját mindkét évben