Baba

Januártól ezek a nevek is anyakönyvezhetők lettek itthon

Ahogy azt már megszokhattuk, ebben a hónapban is különleges hangzású, és meglepő jelentésű nevek lettek anyakönyvezhetők Magyarországon. Mutatjuk, melyek ezek!
2025. Január 08.

Hónapról-hónapra frissül az a lista, ami tartalmazza a Magyarországon gond nélkül anyakönyvezhető utóneveket. Most megmutatjuk, milyen érdekes névötleteket nyújtottak be a szülők a HUN-REN Nyelvtudományi Intézethez, ahol el is fogadták azokat.

Januártól ezek a nevek is anyakönyvezhetők lettek itthon

Az itt dolgozók korábban már megosztották velünk, hogy a névötletek általában tavasszal és ősszel érkeznek hozzájuk a legnagyobb számban, de az év többi részében sem hagyják őket elbírálnivaló nélkül a különleges névről álmodozó szülők.

Januári újdonságok

A január elejei frissítést követően mindössze 26 új névvel gazdagodott a szegényesnek amúgy sem nevezhető lista, ebből egy kislányoknak, egy pedig kisfiúknak adható mostantól.

Ezeknek köszönhetően mostantól 2.663 női névből és 1.999 férfinévből válogathatnak azok, akik még nem találták meg a kedvenc utónevüket.

Mint azt Raátz Judit, a Nyelvtudományi Intézet tudományos főmunkatársa a Gyerekszobának elmondta, nem ritka, hogy:

az újonnan kérvényezett, majd el is fogadott nevet mégis elvetik a szülők, így azt végül egyetlen gyerek sem viseli, hibába lett anyakönyvezhető.

Kíváncsiak vagyunk, mikor kapja meg az első baba az újonnan elfogadott nevek valamelyikét! Neked hogy tetszenek?