Baba

Jó ötlet a nagyszülők nevét adni a gyerekeknek?

A nagyszülők nevét adni az unokáknak igazán megható gesztus lehet, kérdés, hogy mindkét szülő egyetért-e vele, és a kicsi szereti-e.
2024. Július 08.

A nagyszülők után elnevezni egy újszülött babát nemcsak kedves, de tiszteletteljes dolog is, mérlegelni kell azonban, hogy a régebben használatos nevek mennyire csengenek furcsán a mostani világban.

Az anyakönyvezhető fiú- és lánynevek száma hónapról-hónapra bővül itthon, ami azt jelenti, hogy a mostani szülők jóval színesebb palettáról választhatnak, mint a régi idők babavárói.

nagyszülők neve a gyereknek

Biztos jó ötlet?

Azok, akik a nagyszüleik nevét szeretnék továbbadni a gyerekeiknek, sok esetben azzal indokolják a döntéseiket, hogy szeretnének folytatni egy családi hagyományt, és emléket állítani a szívüknek oly kedves nagymamának vagy nagypapának.

Vannak azonban olyanok, akik szerint ez egyáltalán nem helyes, és minden egyes családtagnak egyedi nevet kellene viselnie, mert egy felmenőtől „öröklött név” akár a személyiséget, sőt egyes elgondolások szerint akár az életeseményeket is befolyásolhatja. Ez pedig nem mindig örvendetes.

Áthidaló megoldások

Az első, és legfontosabb kérdés a névadás terén, hogy mindkét szülő egyetértsen a választással. Ha csak az egyikük szerint jó ötlet „öregesen csengő” nevet adni egy kisbabának, mindenképp érdemes kompromisszumot kötni, ha nem szeretnénk, hogy később megbánja a névválasztást, aki beadta a derekát.

Mindenki számára boldogságot hozhat, ha a baba második névként kapja meg a nagyszülők nevét, de áthidaló megoldás lehet egy olyan, mostanában divatos dupla név, aminek az egyik része épp a kiszemelt, régi időkre emlékeztető keresztnév.

Ha lehetséges, jó döntés lehet az is, ha a szóban forgó nevet egy ma használatos, modernebb változatban, vagy becézett formában önállósult névként kapja meg az új családtag.

Fotók: Getty Images, Forrás: Via