Baba

Kéthetes lett Nicole és Michael Phelps kisbabája – közös fényképet osztottak meg négy kisfiukról

Michael Phelpsék nemrégiben lettek hattagú család.
2024. Február 01.
(Fotó: Tiffany Rose/Contributor/Getty Images)

Aranyos fényképet osztott meg Michael Phelps olimpikon úszó és felesége, Nicole Phelps, amin mind a négy kisfiuk látható. Ahogy arról korábban írtunk, január közepén jött világra a házaspár legkisebb gyermeke, aki a Nico nevet kapta.

A most megosztott fényképen a pár három nagyobb gyermeke, a hétéves Boomer, az ötéves Beckett és a hároméves Maverick egymás mellett ülnek, és kisöccsüket fogják. „Két hete hattagú családként, és nem is lehetnénk boldogabbak. Valaki a családi babának nevezte Nicot, és ez száz százalékban igaz. A fiúk nem tudnak betelni az új öccsükkel, és nem akarnak mást, csak őt szeretgetni, ápolni (és anyát is), és a közelében lenni” – írták a szülők a fotóhoz.

„Nem tudtam, milyen lesz az élet még egy babával… olyan, mint egy kirakós darab, akiről nem tudtuk, hogy hiányzik” – zárták a kedves posztot.

Ahogy arról akkor írtunk, a szülők Instagramon jelentették be, hogy babát várnak: “Azoknak, akik kíváncsiak…Igen! 2024-ben megszületik a 4. Phelps!” – írták.

(via People.com)