Baba

Koraszülött baba: a kezdet nehéz, de később ugyanakkora az elégedettség

Egy európai kutatás szerint, a koraszülött gyermeket nevelő családok élete a kezdetekkor sok nehézséggel jár, ám miután a gyermekek felnőnek, az érintett szülők ugyanolyan elégedett életet fognak élni, mint azok, akiknek a gyermeke időre született.
2017. Augusztus 17.

Amint arról a kutatást vezető Dieter Wolke, a Warwick Orvosi Iskola professzora beszámolt, 27 év elteltével semmilyen különbség nincs azok a szülők között, akiknek nagyon korán, nagyon kis súllyal született meg a gyermekük, és azok között, akiknél a 40. héten jött világra az utód.

Veszélyesen koraszülöttnek a 32. hét előtt világra jött gyermekek számítanak, veszélyesen alacsony testsúlynak pedig az 1,6 kg körüli testsúly. A koraszülés számos kockázattal jár, megnő az elhalálozás esélye, illetve különféle hosszú távú egészségügyi problémák jelentkezhetnek. A koraszülött gyerekeknél gondok lehetnek a motoros készségekkel, a gondolkodással, az emlékezettel, sokan felnőttként is képtelenek magukról gondoskodni, kisebb az esélyük arra, hogy stabil állásuk, illetve tartós kapcsolatuk legyen. Ezekkel kapcsolatban már számtalan vizsgálat született, azzal kapcsolatban azonban nem, hogy mindez miként hat az őket nevelő szülők életére.

A kutatók éppen ezért egy teljes népességre kiterjedő vizsgálatba fogtak Németországban, mely során az összes 1985 januárja és 1986 márciusa közé eső születést górcső alá vették, és minden családdal kitöltettek egy kérdőívet. Ez idő alatt 219 gyermek született kis súllyal és jóval idő előtt, 227 pedig időre, rendes testsúllyal. Amikor a gyermekek elérték a 27. életévüket, a szülőkkel ismét kitöltettek egy kérdőívet, melyet a WHO szakemberei állítottak össze.

Az eredmények azt mutatták, hogy a szülők boldogságérzete között nem volt különbség a két csoport között, ami igazán számított, az az volt, hogy a gyermek milyen mentális állapotban volt és milyenek voltak a társas kapcsolatai, a szülőket ugyanis az tette boldoggá, ha a gyermekük is boldog volt. A válaszokból az is kiderült, hogy a koraszülött gyermekeket nevelő családok összetartóbbak voltak, hiszen nekik több segítségre volt szükségük a rokonoktól, nagyszülőktől, testvérektől, nagybácsiktól, nagynéniktől, barátoktól.

A JAMA Pediatrics című lapban közzétett kutatás reményt adhat sok olyan szülőnek, akinek jóval idő előtt születik gyermeke, hiszen kiderül belőle, hogy ott a fény az alagút végén, és bár a kezdeti évek igen nehezek lesznek, ma már számtalan támogató rendszer segíti az érintetteket, és a tágabb család, a baráti kör is erős támasz tud lenni a bajban.

Kapcsolódó anyagok:

Pár hét is sokat számít

Forrás: Medipress