Lassú nevelés, mi az a slow parenting

Nagyon sokat nyerhetnek a gyerekek és mi is, ha lassú szülőkké válunk – Fotó: Getty Image

A folyamatosan fejlődő technológia, a közösségi média hatása és a teljesítményközpontú társadalmi elvárások óriási nyomást tesznek ránk, szülőkre. Néha az az érzésünk, hogy nekünk is ki kell szolgálnunk ezt a versenyt, és egyre nagyobbak lesznek elvárásaink a gyerekeink felé is. Mert azt hisszük, fontos, ki jár több különórára, ki sportol magasabb szinten, kinek vannak jobb jegyei.

Mi az a lassú nevelés?

Nos, ebben a rohanó világban jelent meg a „slow parenting”, vagyis a lassú nevelés szemlélete, amely arra bátorít, hogy lépjünk hátra egyet – és figyeljünk arra, ami igazán számít. Merthogy a lassú nevelési megközelítés nem arról szól, hogy kevesebbet teszünk, vagy hogy közömbösek vagyunk, hanem arról, hogy jelen vagyunk, de sokkal tudatosabban. A túlszervezett gyerekkor helyett a minőségi együtt töltött időt helyezi előtérbe. Nem arról szól, hogy a szülő kevesebbet ad bele, hanem arról, hogy figyel, ha kell változtat, idomul a gyerek igényeihez. Az alapgondolat egyszerű: csak az számít, hogyan érzi magát a gyerek, mennyire tud kibontakozni – mindezt a saját tempójában.

A fogalmat a kanadai író, Carl Honoré vezette be 2009-ben megjelent könyvében. Ebben kifejtette, milyen fontos, hogy a szülők egyensúlyt találjanak a családi életben; hogy elegendő teret és időt adjanak a gyerekeknek a szabad felfedezésre, miközben a napirendben helyet kap a pihenés és a kapcsolódás is. Ezt persze nem könnyű megvalósítani, de érdemes belevágni.

Nem egyenlő az elhanyagolással

A slow parenting nem jelent szabályok nélküli, „magára hagyó” nevelést. Nem arról szól, hogy a szülő kivonul a gyerek életéből, hanem arról, hogy tudatosabban osztja be az energiáját. A „lassú” szülő jelen van, figyel, támogat – de közben lehetőséget is teremt. Nem formálni akarja a gyereket egy előre elképzelt ideál szerint, hanem segíti abban, hogy saját érdeklődése és képességei mentén bontakozzon ki – írja a Parents. com.

Hogyan kezdjünk bele?

A lassú szülőség nem azt jelenti, hogy azonnal fenekestül fel kell fordítani a család életét. Inkább apró lépésekben érdemes haladni:

Amikor a gyerekkel vagyunk, tegyük félre a telefont.
Ne oldjuk meg azonnal az „unatkozom!” helyzeteket – az unalom sokszor a kreativitás melegágya.
Figyeljünk arra, mi iránt mutat valódi érdeklődést a gyerek.
Az élményeket helyezzük előtérbe a tárgyakkal szemben.
Csökkentsük a közösségi média, az egyéb képernyős tartalmak fogyasztását, saját és a gyerek részéről is.
Ölelkezzünk többet! Az érintés nagyon fontos!
Menjünk minél többet a szabadba, legyenek céltalan sétáink.
Ne sürgessük! Se evésnél, se öltözésnél, se közlekedésben. Ez idegességet szül, és hátráltatja a megnyílást felénk.

Ilyen módon lesz idő és lehetőség, hogy csemetéink megosszák velünk gondolataikat és érzéseiket, hogy értelmes beszélgetéseket folytassunk egymással, amelyek során a gyerekek értékesnek és szeretettnek érzik magukat.

A slow parenting előnyei

Amikor a család kilép a túlszervezett, állandó rohanásból, több figyelem jut az érzelmi kapcsolódásra. A gyerekek megtapasztalják, hogy számít a véleményük, meghallgatják őket, és önálló döntéseik lehetnek. Ez erősíti az önbizalmukat és a kötődést is. A szülők számára pedig felszabadító lehet letenni a „tökéletes szülő” szerepének terhét. Nem kell állandóan programokat szervezni, fejleszteni, optimalizálni. A hangsúly a jelenléten van – azon, hogy valóban együtt legyünk.

„Szerintem a slow parenting igazán csodálatos, mert lehetőséget ad a gyerekeknek arra, hogy ők vezessenek minket. Egészen lenyűgöző, mi történik, amikor szülőként el tudjuk engedni azt a nyomást, hogy folyamatosan szórakoztatnunk kell a gyerekeinket.” – mondja Liz Conradt Ph.D., klinikai és fejlődéspszichológus, a Duke Egyetem gyermekgyógyászatának docense.

A „lassú” szülők legjellemzőbb vonásai

Türelmesek a gyerek érdeklődésével kapcsolatban, csak terelgetik, de nem irányítják őket.
Fontos számukra a közös idő, akkor is, ha ez „csak” programok nélküli, otthoni együttlétet jelent.
Rugalmasak: képesek a gyerek igényeihez igazítani a napirendet.
Nem hasonlítgatják a gyermeküket másokhoz.
A szülő–gyerek kapcsolat erősítését előbbre helyezik a folyamatos elfoglaltságnál.

A módszer árnyoldalai

Természetesen nem minden család számára ideális ez a szemlélet. Vannak, akiknek a versenyszellem, a kézzelfogható eredmények – például sportérmek vagy kiváló tanulmányi eredmények – kiemelten fontos értékek. Az ő olvasatukban a lassú nevelés túl lazának, megengedőnek tűnhet.

Különösen nehéz lehet a slow parenting beemelése a sokat dolgozó szülők életébe. Egy feszes munkarend mellett nem mindig könnyű időt találni a strukturálatlan közös játékra vagy a nyugodt délutánokra. A produktivitásra épülő életmód gyakran ütközik a tudatos lassítással.

Ne hasonlítsd másokhoz!

A közösségi média további terhet ró a szülőkre. Más családok sikereit, programjait, „tökéletes” pillanatait látva könnyű elbizonytalanodni: vajon eleget adok a gyerekemnek? Nem marad le valamiről? A slow parenting egyik legnehezebb, de legfontosabb eleme éppen az, hogy elengedjük ezt az összehasonlítást. Minden gyerek más, minden család különböző ritmusban működik.

„Sok szülő azon tűnődik: »Jól csinálom?« Aztán hallunk olyan dolgokról, amiket más családok tesznek és azon morfondírozunk: »Nekem is ezt kellene tennem?«. Pedig ezek nem lényeges kérdések. A lassú nevelés központi alapelve éppen az, hogy egyszerűen kövesd, amit a gyermekeid csinálni szeretnének, így fognak a legjobban fejlődni és boldogulni.” — összegzi Liz Conradt.

Végső soron a lassú nevelés arról szól, hogy hagyjuk a gyerekeket felfedezni, kik ők, ahelyett, hogy olyanná formálnánk őket, amilyennek mi szülők (vagy a társadalom) szerint lenniük kellene. Éppen ezért talán a lassítás a legnagyobb ajándék, amit adhatunk nekik – és magunknak is.

Kapcsolódó cikk