
A szakértő szerint figyelmen kívül kell hagynunk a hisztit Fotó: Getty Images
Először is nyugodjunk meg, nem mi csinálunk valamit rosszul, a kisgyermekeknél jelentkező dühkitörések fejlődési szempontból teljesen normálisak – mondja Jennifer Katzenstein Ph.D., a Johns Hopkins All Children’s Hospital pszichológiai és neuropszichológiai osztályának vezetője. A sikítással, rugdosással és sírással járó jelenetek a fejlődés természetes részei, és lehetőséget adnak a gyerekeknek arra, hogy kifejezzék elégedetlenségüket vagy frusztrációjukat egy adott helyzettel kapcsolatban – leggyakrabban akkor, amikor nem kapják meg, amit szeretnének, vagy amikor valami nem az elképzeléseik szerint alakul.
A legtöbb kisgyermekkori dühroham néhány perctől maximum negyed óráig tart, amit kibírni borzalmas megpróbáltatás lehet, de jó hír, hogy a gyerekek többsége utána megnyugszik, és rendben folytatja a napját.
Hogyan kezeljük a hisztit?
A legjobb, amit tehetünk, hogy megőrizzük a nyugalmunkat, és nem veszünk tudomást a viselkedéséről. Ez azt jelenti, hogy elfordítjuk a tekintetünket a gyerektől, mi magunk más tevékenységbe kezdünk, és nem beszélünk hozzá, illetve nem lépünk vele kapcsolatba. Ez rendkívül nehéz lehet, de a figyelmünk a legerősebb eszközünk a viselkedés alakításában.
A cél az, hogy a érdeklődésünkkel a pozitív viselkedést erősítsük meg, míg a negatív viselkedést – például a dühkitörést – tudatosan semmibe vesszük.
Amint a gyermek abbahagyja a hisztit, fontos, hogy konkrét pozitív visszajelzést adjunk neki. Mondhatjuk például: „Nagyon köszönöm, hogy most már szépen, nyugodtan ülsz.” Vagy: „Nagyon köszönöm, hogy csendben maradtál.”
Ezután a szülő átirányíthatja a figyelmet más tevékenységre, vagy – ha a gyermek már elég érett hozzá – megbeszélhetik, mi váltotta ki a dühkitörést. Az is segíthet, ha megnevezzük az érzéseit, és együttérzést mutatunk, például így: „Látom, hogy most nagyon mérges vagy és frusztrált.”
Ne tanítsd tombolni!
Ahogy a gyerek cseperedik, fokozatosan más módszereket is tanulhat a frusztráció kezelésére.
Amennyiben a dühkitörés agresszívvé válik – a gyermek magát, másokat vagy tárgyakat kezd bántani –, akkor már közbe kell lépni. Ilyenkor szóba jöhet például, hogy időt kérünk. Ha ez rendszeressé válik, érdemes a gyermekorvossal vagy pszichológussal egyeztetni viselkedéskezelési módszerekről.
Ha a szülő hiszti közben bármilyen figyelmet ad a gyereknek, például beszél hozzá vagy reagál rá, az ronthat a helyzeten. Ezzel ugyanis azt tanítjuk meg neki, hogy mennyire hangosan kell kiabálnia vagy mennyire hevesen kell rugdosnia ahhoz, hogy vele foglalkozzunk. Ez azt eredményezheti, hogy a jövőben a dühkitörések ugyanilyen erősek vagy még hevesebbek lesznek. Fontos: ha elhatároztuk, hogy figyelmen kívül hagyjuk a gyerek viselkedését, akkor a hiszti végéig következetesnek kell maradnunk.
Ha nyilvános helyen hisztizik, különösen fontos, hogy mi magunk is nyugodtak maradjunk, még ha a helyzet kínosnak is érezzük. Vigyük a gyermeket biztonságos helyre, ahol nem tud kárt tenni magában, és ahol szemmel tudjuk tartani. A módszer ugyanaz: várjuk, hogy lecsengjen a dühroham, és hagyjuk figyelmen kívül a viselkedését. Próbáljuk kezelni mások pillantásait vagy megjegyzéseit, és emlékeztessük magunkat arra, hogy a megfelelő módon kezeljük a helyzetet. Amikor a hiszti véget ér, minden energiánkat összeszedve dicsérjük meg konkrétan a gyermeket a megnyugvásért.
Hogyan lehet megelőzni a dühkitöréseket?
A dühkitörések általában valamilyen környezeti helyzetre adott reakciók. Ha van egy visszatérő kiváltó ok, ami mindig felbosszantja a gyermeket, érdemes ezt megfigyelni és lehetőség szerint kezelni.
Ha például a dührohamok általában a játék befejezésekor jelentkeznek, segíthet, ha előre szólunk: „Öt perc múlva indulunk.” Ez a „átmeneti figyelmeztetés” segíthet felkészíteni a gyermeket a változásra, és elkerülni a hisztit. Az is nagyon fontos, hogy a gyerek rendszeresen kapjon konkrét, megnevezett dicséretet. Ideális esetben minden egyes javító vagy kritikus megjegyzésre két-három méltatás jusson.
Az is hasznos lehet, ha lehetőséget adunk választani: például két póló vagy két étel között.
Mikor kell aggódnunk?
Ha a dühkitörések nagyon súlyosak, hosszú ideig tartanak, naponta többször jelentkeznek, vagy ötéves kor felett is rendszeresen előfordulnak, akkor érdemes beszélni a gyermekorvossal vagy pszichológus segítségét kérni.
Szintén fontos szakemberhez fordulni, ha a gyermek
- saját magát vagy másokat bántja,
- tárgyakat rongál,
- visszatartja a lélegzetét,
- gyakori fejfájásról vagy hasfájásról panaszkodik,
- vagy szorongást mutat.
A gyermeknevelés nem könnyű feladat. Ha úgy érezzük, hogy túl nagy rajtunk a stressz, frusztráltak vagyunk, vagy bizonytalanok abban, hogyan kezeljük a dühkitöréseket, akkor itt az ideje segítséget kérni.